Japán két keréken 4. rész: Shikoku, a zarándokok szigete
Naruto örvényei
Az eső eláltával elindulok Narutóba, az 1. templom városába, de engem más látványosság vonz ide. Itt találkozik a Csendes-óceán és a Seto-beltenger, más nevén a Belső-tenger. Az apály-dagály különbségek félelmetes erővel jelentkeznek a Naruto-szorosnál, az áramlás sebessége a legtapasztaltabb raftingosoknak is kihívás lenne. A híres örvények akár 20 méter átmérőjűek is lehetnek, de természetesen ez az apály-dagály viszonyoktól függ. Naponta kétszer, a dagály érkeztével figyelhető meg a jelenség, de aki igazán nagy örvényekre pályázik az teliholdkor vagy újholdkor látogasson el ide.
Egy emlékhely a sok közül, középen Kobo Daishi.
A szorosnál építették fel a monumentális Onaruto függőhidat, amely Shikokut köti össze Awaji szigetével, amelynek másik oldalán egy közel 4 kilométeres függőhídon juthatunk vissza Honshu szigetére. Ez a hídkomplexum egyike annak a három ’kapocsnak’, amely szárazföldi összeköttetést biztosít Shikoku és Honshu szigetei között. Sajnos nem tudom milyen kilátás tárul elénk a megaépítményről, mert kizárólag autópályán lehet feljutni az Onaruto hídra. Szemétség. Micsoda érzés lenne olyan magasan tekerni az örvények felett! Maradnak a kilátópontok, vagy a ’nemtúlolcsó’ turistahajók…
Két társaság is szervez hajóutakat Naruto örvényeihez, ennél közelebb már csak egy módon kerülhetünk a természetes óriáscentrifugához, de annak következményeiről az illetékes hatóságok tájékoztatnák közeli hozzátartozóinkat. Biztosan a hajóról is feledhetetlen élmény a szédítő vízi ringlispíl. Nem a dagály tetőzésénél érkezem, de így is óriási élmény a Naruto-szoros látványa az örvényekkel és a monumentális függőhíddal.
bálnás micsi no eki…
A 88 templom útvonalán
Több mint egy hónapja tartó utamon mindössze két-három esős nap hátráltatott Hokkaidón, Honshu szigetén pedig csont szárazon tettem meg az 1700 kilométert. Egyetlen kifogásom maximum az elviselhetetlen hőség miatt lehetett volna, de összességében megköszönhetem az időjárásnak az eddigi közreműködést.
Sárga jelzésnél még éppen befordulhatunk a 27. templomhoz.
Sajnos az eddigi szikrázóan kék, bárányfelhős égboltot itt Shikokun felváltja egy szürkés, párás, állandóan esőre áll légköri genya. Nem szeretném szebb szóval illetni, mert nagyon nem szimpatikus jelenség. Behúzódom egy buszmegállóba? Simán elvonul a vihar. Kockáztatok és nekivágok egy hegyi szakasznak? Felhőszakadással, dörgéssel, villámlással büntet az időjárás. Nem tudok elég ügyes lenni, szinte minden nap beleszaladok egy-egy légicsapásba.
Tokushimából a Csendes-óceán partját követő 55-ös úton haladok dél felé, akárcsak a legtöbb zarándok. Az égi áldás a semmi közepén ér, de nincs hová menekülni, tovább tekerek a folyónak tűnő úton. Minami városánál húzódom be egy micsi no eki menedékébe, ahol még a bezacskózott zacskóimban is csak vizes zoknit találok. Motorosokkal és zarándokokkal együtt verek sátrat az útszéli pihenőnél, jó hangulatban beszélgetünk egymással, miközben két kézzel csavargatjuk vizes cuccainkat. Kiderül, hogy a 23. számú templom tövében fogunk éjszakázni. A templomban is van szállás, de azt ők sem engedhetik meg maguknak. A 88 templom közül sok kínál ételt és szállást, általában öt- és tízezer yen közötti áron.
Reggelre eltűnnek a sátrak, kicsit barátságosabb időjárási körülmények között én is folytatom a ’saját, külön bejáratú zarándoklatomat’. Több emlékhely is szegélyezi az utat, amíg elérem a Muroto-fokot, Shikoku délkeleti ’csücskét’. Továbbra is az óceán mellett vezet az 55-ös út, de már északnyugati irányba haladok, fél szemmel mindig a nehéz, szürke fellegeket figyelve. Ezúttal kegyesebb az időjárás, éppen egy pihenőhelyen vagyok, amikor leszakad az ég. Nem is megyek tovább, tökéletes hely éjszakára.
Kochi látképe a várból.
Reggel az eső kopogására ébredek, nem szívesen pakolok össze, de nappal nem illik sátorozni. Egész nap alig haladok, talán húsz kilométerre verek sátrat az előző éjszakai táboromtól. Van időm kicsit a biciklimmel is foglalkozni, sajnos a hátsó gumim teljesen elkopott, azonnali cserére szorul. Kochi az egyetlen nagyobb város Shikoku déli részén, szerencsére közel járok hozzá, és az időjárás sem akadályoz. Angolul hiába is szeretnék információt kérni, senki nem beszéli ezt a haszontalan nyelvet, de nagy nehezen- japán-magyar jelbeszéddel- sikerül biciklis szaküzletet találnom. Nagyobb baj azonban, hogy Japánban kevesen használnak mountain bike-ot, illetve bármilyen 26-os méretű kerékkel szerelt biciklit. Kochiban, egyetlen boltban sem kapok külső gumit, ellenben több szerelő is gratulál a ’spéci’, német Continental gumiköpenyekhez. Szuper! Most már nem csak az időjárás, hanem a defekt miatt is aggódhatok.
A Csendes-óceán partvidéke Shikoku déli részén.
