A Kii-félsziget nem bővelkedik turistalátványosságokban, újra a nyugis, vidéki japán tárul elém. Végre ismét sátorozhatok majd a micsi no ekik fedezékében. Jellegzetes hínár- és halszag váltja fel a tegnapi szmogot, nyoma sincs az őrült forgalomnak. Shingu városáig élvezem a Kumano-tenger társaságát, majd nyugatra fordulok, a félsziget belseje felé. A forgalom egyre gyérebbé válik, ahogy a hegyek között araszolok felfelé. Beláthatatlan kanyarok, szűk alagutak, rémisztő mélységek késztetnek folyamatos koncentrálásra, a gyönyörködéshez meg kell állni.
Talán nem véletlen, hogy éppen ezen az elhagyott vidéken található az egyik leghosszabb és legfélelmetesebb, kizárólag gyalogszerrel használható függőhíd. A 300 méter hosszú Tanise függőhídon, maximum két ember fér el egymás mellett, de a görcsösen kapaszkodó, merevre zsibbadt tériszonybajnokokat képtelenség kikerülni. Szédítő az 54 méteres mélység, az állandó imbolygás pedig tovább fokozza komfortérzetünket. Fantasztikus a kilátás, de a fényképezéshez legalább egy kézzel el kell engedni a korlátot. Kíváncsi lennék, vajon hány kamera landolt eddig az alattunk húzódó Totsukawa folyóban?
Koyasan – ’kolostor- és szerzeteshegyek’
Nem akarnak „csillapodni” a hegyek, továbbra is felfelé haladok a folyóvölgyben, ráadásul vár rám egy több mint tíz kilométeres kaptató. Bárcsak ne várna. Szívesen elkerülném, de a 8 hegycsúcs ölelésében megbúvó Koyasan, egy minden oldalról nehezen megközelíthető völgyben fekszik. Itt alapított templomot, és egyben új vallást, Kobo-Daishi, a japán buddhizmus atyja. A híres szerzetes, Kukai néven látta meg a napvilágot, és nem véletlenül választotta új rendjének ezt a helyszínt a 9. században. A két hegylánc közé zárt település körüli csúcsok, egy nyolcszirmú lótuszvirágot szimbolizálnak.
A szerzetesek bárkivel szívesen beszélgetnek, és nagyon király papucsot viselnek.
Hosszú évszázadokon át, a világtól szinte teljesen elzárva éltek itt a szerzetesek. Az elszigeteltség persze alaposan megváltozott, amikor 2004-ben a világörökség részének nyilvánították Koyasant. Manapság, kizárólag felpakolt biciklivel tűnik elérhetetlennek ez a szent hely, de minden csepp izzadságot megér. Sok arcát mutatta Japán az elmúlt egy hónap során, de ez egy merőben új, spirituális élmény. Kolostorok, pagodák és templomok alkotják a völgy nagy részét, az utcákon fapapucsos szerzetesek csoszognak.
Óriási cédrusok tövében, ősi sírok és műemlékek között kanyarog az ösvény Kobo Daishi mauzóleumához. A legenda szerint, a szerzetes pontosan az általa megjövendölt napon távozott az élők sorából. Mások szerint, mély meditálásba merült, és élve temetette el magát az úr 835. évében, április 22-én. Úgy tartják, Kukai azóta sem halt meg, bármikor felkelhet elmélyült állapotából, és ezért nap mint nap lehet étel adományokat látni a síron. Az biztos, hogy éhes lenne…
Akárhogy is, a levegőben terjengő tömjén, és a kabócák szűnni nem akaró éneke közepette, a nagy szent szelleme, szinte tapintható. Tovább fokozható az ezoterikus élmény, amennyiben egy kolostorban foglalunk szállást. Sajnos, ezt nem a 3000 yenből gazdálkodók pénztárcájához mérik. Hiába, meditálásból a szerzetesek sem tudnak megélni. A legautentikusabb csomag tartalmaz tradicionális, buddhista ételeket, közös meditációt, és egy hajnali imát a szerzetesekkel együtt. Ha ezt Kobo Daishi látná…
Képtelen lennék itt vadkempingezni, egyszerűen nem vinne rá a lélek, így hát nekivágok az utolsó felvonásnak Honshun. A keleti szirmokon, eddigi túrám leggyilkosabb hegyi szakaszán jutottam be a lótuszvirágba, remélem nyugati irányban sem szelídebbek a hegyek.
Újabb éjszakai komp.
A méltóságteljes búcsú nem tart sokáig, alig hagyom el a várost, őrült lejtő kezdődik. Nincs időm bámészkodni, elidőzni a táj szépségében, pillanatok alatt félelmetes sebességgel száguldok. Tövig behúzott fékkarral is csak enyhe lassulás érződik, képtelen lennék hirtelen megállásra. Alapvetően imádom a kígyóként tekergőző szerpentineket, a pedálig döntött biciklit a hajtűkanyarokban, a közeledő korlátot, a levágott kanyaríveket, mindent.
Koyasan szerpentinjei minden képzeletet felülmúlnak. Fordított a helyzet, mint általában a közutakon, itt az autók és buszok tartanak fel engem. Sokan inkább lehúzódnak, ahogy a torz vigyorral közeledő biciklist megpillantják a tükörben. Félre négykerekű népség, itt én vagyok a király! Halkan jegyzem meg, ehhez a száguldáshoz szükség van a tökéletes minőségű japán utakra. Alig egy szempillantásnak tűnik a 10 kilométernyi mámor, legszívesebben azonnal visszafordulnék egy újabb körre. Nincs repeta, megpróbálok estére Wakayama kikötőjében lenni, ahol a szokásos forgatókönyv szerint, éjszakai komppal hajtom végre az újabb szigetváltást.
Honshutól persze nem végleg köszönök el, jövök én még a fő-főszigetre.
További képek és kontakt a szerzővel ezen az oldalon
További képek:
-
- Az egyik legjelentősebb japán fesztivál, eredete a 8. századra tehető.
-
- Haneto kosztümös emberek és dobok mindenütt Aomori utcáin.
-
- Hangosbeszélős szabadedzés. ’Kapsz egy pofont, ha nem figyelsz!’
-
- Amint besötétedik, kezdetét veszi a látványos felvonulás.
-
- Tohoku jellegzetes tengerpartja, sziklán növő fenyőkkel.
-
- Egy tipikus ’alpesi’ utcakép, a Japán Alpokban.
-
- Üdvözlet a japán tiroli nadrágból!
-
- Yudanaka Onsen gőzölgő gyógyfürdője. Majmoknak.
-
- Az illusztris fürdővendégek – japán makákók.
-
- Egy idő után már meg sem lepődünk az ilyen szobrokon, de könyörgöm, vajon mennyi az az idő??
-
- Alpesi tériszony garantálva a Nezame-no-toko szurdoknál.
-
- Vigyázz, majmok az úton! Akár nálunk is lehetne ez a tábla, de itt az igaziakról van szó.
-
- Nagoya diszkrét bája.
-
- Suzuka versenypálya, belépni szigorúan tilos.
-
- Meoto iwa. Napfelkelte a sziklaházaspár társaságában.
-
- A Kumano-tenger partján figyelmeztet egy teknős a földrengés veszélyeire.
-
- Frissen a fáról. A gyümölcs olyan drága, hogy csak a ’szedd magad’ mozgalom keretein belül jutok hozzá.
-
- A Kii-félsziget útjai fantasztikus vezetési élményt nyújtanak.
-
- A forgalom is tökéletesen megfelel az igényeimnek.
-
- Tanise függőhíd.” Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja”
-
- Nehéz lett volna hatásosabban ’befoltozni’ ezt a lyukat az 54 méteres szakadék felett. Ismerve a japán precizitást, orosz vendégmunkásokat bérelhettek fel a munkára.
-
- Ezért a kilátásért megéri beimbolyogni a lyukas híd közepére.
-
- Még a hitetleneket is hatalmába keríti a hely szelleme.
-
- Ilyen padon akár egész éjszaka is kuporognék.
-
- Újabb 1700 kilométer.
