A nemszép Japán
A nemszép Japán
Tanulva a Niigatai éjszakai bénázásomból, kora reggel indulok Nagoya leküzdésére. Félek tőle, mint a tűztől, de nem tudom elkerülni, mivel a közeli Suzuka, fontos állomása a túrámnak. Nyüzsgő, lüktető, fiatalos város, állítólag szerethető is, de én csak szeretnék túl lenni rajta. A 40 °C önmagában is fáj, de a betondzsungelben egyszerűen elviselhetetlen. Ledobom a pólómat, így egy kicsit jobban érzem magam, ám a rend őrei megállítanak, és elmutogatják, hogy a meztelen felsőtest nem kívánatos a világ ezen részén. Egyáltalán nem szigorú a fellépésük, még nevetgélünk is egymás nyelvi fogyatékosságain. Rá kell jönnünk, hogy ők angolul, én pedig japánul nem tudok.
Immár felöltözve suhanok Nagoya ötvenhárom fokos aszfaltján, viszont boldogsággal tölt el, hogy nem tévedek el, folyamatosan tudok haladni. Sokkal gyorsabban jutok át a városon, mint reméltem, ugyanakkor olyan gigantikus iparvidék ez, ahol nincs jelentősége a város vége táblának.
Gyárak, üzemek, csarnokok, óriási ipari komplexumok, kikötők, raktárak, forgalmi dugók és büdös szmog mindenütt. Teljesen leszoktam már az integetésről is. Mindenkit bedarál az őrült forgalom, csupán egy lélektelen robotpilóta vagyok a sok közül, valahol a legszélső sávban. Nagyon kiábrándító vidék ez számomra, most szembesülök először az ipari nagyhatalommal. Szürke hangulatban érkezem Suzukába, a legendás versenypálya otthonába, ahol szeretném leróni kegyeletemet Daijiro Katoh emléke előtt.
A Kii-félsziget útjai fantasztikus vezetési élményt nyújtanak.
Kedvenc motorversenyzőm, ezen a pályán szenvedett tragikus balesetet, szeretnék némán tisztelegni a fal előtt, amely a vesztét okozta. Nincs szerencsém, nem lehet a pályára bemenni, hiába kérlelem a biztonságiakat. A Daijiro emlékére készült tetoválásom, sűrű hajlongásra készteti őket, elismerően veregetik a vállamat. Hai, Daijiro Kato, hai! Örülök, hogy így megértjük egymást, de nem tudom meggyőzni őket, csak a pályán kívülről intek búcsút. Isten veled Daijiro!
Hol fogok én sátorhelyet találni ebben az aszfaltbirodalomban? Forma-1 szállodák mindenütt, csodálkozva konstatálom a viszonylag olcsó árakat, de hamarosan kiderül, hogy a reklámozott tarifák 1 órára szólnak. Gyors matekozásba kezdek. Kialvatlansági faktor, szorozva a fáradtsági állandóval, plusz a csalódási együttható a pálya miatt, az annyi mint… Természetesen nem engedhetem meg magamnak a luxust.
Elhagyva a várost, szemernyit sem változik a táj, pontosabban annak egyre jobban égető hiánya. Nemszeretem Japánban járok, zombiként taposom a pedált, majd megkoronázva az eddigi legnyomorultabb napot, majdnem sikerül becsekkolnom egy love hotelbe. Mondanom sem kell, nem angolul hívogat a ’love’ felirat az épület homlokzatán, fogalmam sincs, miféle helyen próbálok megszállni. A két, recepciós hölgy hevesen próbálja elmagyarázni, hogy ide nem egyedül, és legfőképpen nem aludni járnak a vendégek.
Nem szükségesek táblák Koyasan megtalálásához, mindegy milyen irányban, de mindig csak felfelé.
Mi jöhet még? Alvás biztosan nem, mert a végső elkeseredésemben, egy közparkban felállított sátram, szinte azonnal lebontatja valami gondnok féle. Mit keres itt hajnali fél kettő körül??? Lehet, hogy neki sincs hol aludnia? Egy padon kuporogva nézegetem a térképet, szinte el sem hiszem, hogy hamarosan kijutok a neonfények által övezett betonországból.
Kii-félsziget – turistamentes övezet
4 óra körül hagyom el a padot, nem mintha kipihentnek érezném magam, de így éppen napfelkeltére érhetek oda, a házasság szentségét szimbolizáló sziklákhoz, amelyeket férj és feleségként köt össze a szimbolikus shimenawa kötél. Meoto Iwa, vagyis a szikla házaspár, a japánt teremtő két istent reprezentálja. Nem meglepő, hogy a felkelő nap országában, szinte minden nevezetességet ebben a napszakban illik megpillantani, de az élmény kárpótol a korai kelésért.
Mindössze 20 kilométerre innen, Ise városában, egy másik, nagy jelentőségű sintó emlékhely látható. Ise-szentélye, a sintoizmus egyik központja. Zarándokok millióit vonzza minden évben, de szerencsére nagy részük az év elején jön, senki sem zavarja meditálásnak álcázott bóbiskolásomat. Nem is találhattak volna ideálisabb „díszletet”, a természetközpontú, ősi vallás szentélyének. Kevesebb, mint fél nap alatt, több mint ezer év kontrasztja bontakozik ki.
Cédrusok és ősi sírok között visz az út Kobo Daishi sírjához.
