Az idei Giro d’Italia harmadik hetébe érkezve már jól láthatóak az erőviszonyok: van egy bivalyerős Astana, ami dominál a mezőnyben, míg Fabio Aru, akiért elvileg küzdenének, képtelen feltenni az i-re a pontot.
A jelenséget mindazonáltal érdemes két részre osztani. Egyrészt adott egy 1990-es születésű fiatal olasz kerékpáros, akinek a 2014-es év jelentette a nagy áttörést. Fabio Aru 2012 óta az Astana versenyzője, de a tavalyi Giro d’Italián mutatta meg igazán magát. Eredetileg Michele Scarponi segítőjeként indult neki a versenynek, ám az egykori bajnok veterán bringás valamint Janez Brajkovic idő előtt távoztával gyakorlatilag Aru maradt, aki bármi maradandót alkothatott: egy emlékezetes szakaszgyőzelem a 15. szakaszon és az összetett harmadik hely Nairo Quintana (Movistar) és Rigoberto Uran (Omega Pharma -Quick Step) mögött. Hogy mennyire nem egyszeri és véletlen volt az olasz srác teljesítménye, azt kora ősszel a Vuelta a Espanán elért összetettbeli ötödik helye is bizonyította.
Az első támadás a 8. szakaszon
Az egyéni karrier szempontjából tehát mindenképp előrelépést jelent, hogy idén már Aru köré szervezte az Astana a csapatot, s összetettbeli második helyével e szempontból nem is vall szégyent. Ráadásul egy napig még a rózsaszín mezt is viselhette, igaz, jó adag szerencse is kellett hozzá, hogy rákerüljön.
Aki tehát esetleg csupán az eredményeket olvassa,nem is igen találhat abban furcsaságot, hogy Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) relatív nagy időkülönbséggel áll az élen (2:35), s utána rögtön a feltörekvő új tehetség következik a listán, Fabio Aru. A versenyt látva azonban nem ilyen egyszerű a képlet. Figyelemmel követve két-három komolyabb megpróbáltatásokat jelentő hegyi szakaszt tisztán látható, milyen nyomasztó fölénnyel bír az Astana a mezőny többi szereplőjéhez képest. Innen nézve pedig már inkább a csapat sikertelenségének tudható be, hogy egy rövid, egy napig tartó időszakot kivéve csupán a második helyen áll a legjobbjuk.
A most magunk mögött hagyott és az azt megelőző hétvége forgatókönyvei mintha egy kaptafára készültek volna: az Astana olyan komoly tempót diktál, hogy idővel még Alberto Contador körül is elfogynak a segítők. Aztán vagy Fabio Aru vagy Mikel Landa betámadja a maradék csapatot, ilyenkor rendszerint már csak Contador és még 1-2 másik versenyző – a 8-9. szakaszokon például az akkor még sérülésmentes Richie Porte (Sky) – tud velük menni.
És épp ez gond: hogy bár ketten vannak, Contadort még így sem tudják lerázni. A 9. szakaszon ráadásul látszott, mennyire nem tudja az Aru-Landa páros kezelni a helyzetet, ha egyedül maradnak két olyan rutinos, többnapos versenyek megnyerésében komoly tapasztalatokkal bíró versenyzővel, mint Contador és Porte.
Egy hétre rá a Madonna di Campiglión felfelé pedig leginkább az a kis rés volt a legfeltűnőbb, ami az ugyancsak négyfősre csökkent – most éppen a Katusha versenyzője, Yuri Trofimov volt képes lépést tartani a némi iróniával szólva már egész jól összecsiszolódott trióval – kis csoporton belül képződött: igazi párharc inkább Contador és Landa között tudott volna kialakulni, amit aztán Aru tisztes távolságból figyelemmel kísér, ha nem lenne a csapathierarchia, miszerint a fiatal olasz az Astana első számú embere. Az eset – ha nem is olyan látványos a helyzet – kezd némiképp hasonlítani a 2012-es Tour de France Wiggins-Froome problémájára, a fiatal segítő jóval erősebb lett volna, de hát a csapatvezetés ragaszkodott az eredeti elképzelésekhez.
Óriási médiafigyelem középpontjában az 1. szakaszon
Természetesen nem arról van szó, hogy egy csapásra rögtön sikeressé válna a mezőnyön belüli eddigi meddő dominanciája az Astanának, ha Landára cserélnék Arut, valószínűleg tényleg csak névcsere lenne, és valódi változást nem hozna ez sem, hiszen láthattuk, ketten együtt nem bírnak az élen álló spanyollal. Ráadásul kettejük közül valóban Aru a jobb bringás, azaz jobb versenyző – lesz majd valamikor. Az Astana olasz csapatfőnöke, Giuseppe Martinelli már tavaly Aru majdani lehetséges GT-győzelméről beszélt, ami legvalószínűbben egy Giro d’Italián következet majd be. Ennek ellenére talán még korai volt rárakni ezt a terhet, hogy őérte dolgozik egy ennyire erős csapat. (Az olasz média felől érkező óriási elvárásokról pedig már ne is beszéljünk!)
Az Astana meddő dominanciája pedig rányomja bélyegét az idei Giro d’Italia összképére is. Hogy egy a Madonna di Campiglióra felvivő hegyi szakaszra azt kelljen mondani, hogy kifejezetten unalmas és jellegtelen volt – ellentétben azzal, hogy a papíron eseménytelennek jósolt sík szakaszokon mekkora drámák tudnak születni közben -, igazán nem tesz jót a versenynek.
Az a bizonyos kis rés Aru és Contador között a 15. szakaszon
A kívülállók, a nézők számára tehát mindenképp ez lesz a tétje az elkövetkező néhány napnak: változik-e valamiben ez a monoton forgatókönyv? Olyannyira komolynak látszik az Astana fölénye, hogy nehéz elképzelni, bármely más csapat is felrázhatná az állóvizet, főleg úgy, hogy a kicsit a sötét ló szerepébe bújt Richie Porte sérülés miatt a második pihenőnapon feladta a versenyt. Alberto Contadornak közben nincs más dolga, csupán védeni a védendőt. Tehát megint csak visszajutunk oda, hogy Fabio Arunak kellene valahogy feltennie az i-re a pontot, neki kell felnőnie a feladathoz, ha már így bedobták a mélyvízbe.
