Az idei világkupa sorozat európai fordulói után, ezúttal az első tengerentúli világkupákra került a sor. A múlt hétvégén Kanadában, Mount Saint Anne-ben álltak rajthoz a világ legjobbjai egy borzasztóan kemény, technikás pályán.
Az elit férfi dobogó (Fotó: Julien Absalon Official)
A futam az idei szezon két legjobbjának, – a francia Julien Absalonnak és a svájci Nino Schurternek – a kiélezett csatáját hozta, melyből utóbbi került ki győztesként, egy nem akármilyen utolsó kört produkálva. A két klasszis végig fej-fej mellett haladt. Az utolsó körre teljesen leszakították a mezőnyt és ezúttal a francia nem tudta átvenni Schurter utolsó körös támadását, aki fél körrel a cél előtt faképnél hagyta a kétszeres olimpiai bajnokot.
A svájci világsztár ezzel megtörte az idén eddig balszerencsésre sikerült szezonját és ezúttal felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A bronzérmet a szintén svájci Florian Vogel szerezte meg. A világkupa mezőny egyik legismertebb versenyzője, a svájci Ralph Naef (BMC) itt fejezte be pályafutását világkupa szinten, nagyszerű negyedik hellyel búcsúzva.
A hölgyek között a svájci Jolanda Neff szerezte meg a győzelmet a hazai menő, Catharine Pendrel előtt, Benkó Barbara sajnos nem tudott rajthoz állni sérülés miatt. Barbi még pályabejáráson ütötte meg csúnyán a térdét, amit össze kellett varrni, és sajnos ki kell hagynia az USA-fordulót is, kedden hazautazott.
Magyar részről ismét Juhász Zsolt és Parti András, a Waberer’s Areus MTB Team válogatottjai képviselték hazánkat. Míg csapattársuk Vigh Zoltán itthon a Bükk Maratonon remekelt, addig a kvótafutók is egy bíztató eredmény reményében vágtak neki a 8 körös futamnak.
Parti András és Juhász Zsolt (Fotó: Takács Tamás)
„Volt egy rossz előjele a versenynek, minden reggel fájó torokkal keltem. Közepesen éreztem magamat és bár hosszú út volt mögöttünk, a verseny közeledtével bizakodó voltam az Európa bajnoksági menetem után. Lehet, hogy sokat emlegettem hazafelé, hogy közepesen érzem magam, de nem gondolnám, hogy ezért is ment úgy. A verseny után olyan érzésem volt, mint amikor beteg kezd lenni az ember, igen rosszul éreztem magam. Az 58. helyen értem célba, ami igen csak elmarad attól a helyezéstől, amivel kiegyeztem volna. Remélem, hogy a következő, most vasárnapi amerikai fordulóra nyoma sem lesz a gyengeségnek és előrébb meg tudok érkezni, egy sokkal jobb hangulatban.” – Juhász Zsolt
Csütörtökön hajnali 3 körül értünk a szállásunkra Kanadában, egy borzasztó hosszúra sikerült út után. Késett a repülő és egyéb fennakadások is voltak. Nem is emlékszem, hogy voltam e már ilyen fáradt. Napokig nem is éreztem túl jól magam emiatt, nem nagyon tudtam értelmesen edzeni a pályán. Szerencsére pont a hétvége felé szombatra, illetve vasárnapra kezdtem kicsivel fittebbnek érezni magamat. A rajtom ismét nem sikerült túl fényesen, pont Zsolti mögött mentem, de kivételesen ő is beragadt kicsit. Az első körben rengeteget kellett tolni, de később mikor tisztult a pálya, elkezdtem a szokásos előzgetést. 66. voltam az első körben, majd pár kör alatt feljöttem az 50. hely köré. Ekkor egy igen agresszív versenyző úgy döntött, hiába megyek előtte, egy másik oldalról érkező nyomon a pálya egyik legtechnikásabb részén belém jött oldalról. Fel is borított, illetve utána vettem észre, hogy kitört az egyik küllőm elöl. Először nem is tudtam, hogy mi a gond. Csak halottam, hogy valami csörög. Hezitáltam kicsit, hogy megálljak-e kereket cserélni, de úgy döntöttem nem fogok. Reménykedtem, hogy csak kibírja a végéig. Szerencsére kibírta, engem viszont kizökkentett sajnos a ritmusomból. A verseny végére nagyon elfáradtam, mert ez volt talán az eddigi egyik legdurvább pálya, amin jártam. Az 50. helyen értem célba, ami nem a legjobb eredményem, de itt annak is örülni kell, hogy egyben megúsztuk! – Parti András
Folytatás pár nap múlva az Egyesült Államokban, ahol újra lehetőség nyílik értékes kvalifikációs pontokat gyűjteni Rióra.
