2013 LEG-jei: a legmegosztóbb technikai trend a mountain bike világában: 1×11
A 2013-as LEG-ek közül ma egy technikai fejlesztésre esett a választás, ami idén indult el igazán hódító útjára a mountain bike világában. A 2012-es londoni olimpián már több profi versenyző használta, de a nagyközönség számára 2013-ban lett igazán elérhető az 1×11-es alkatrészcsalád, az XX1, az idei Eurobike-on pedig már a csúcs mountain bike-ok döntő hányadát ilyennel szerelték.
Ez a trend is Nino Schurterrel kezdődött
Nem véletlenül szerepel a címben a „legmegosztóbb” kifejezés, hiszen 2013-ban több más, hasonlóan markáns trend is megfigyelhető volt a hegyikerékpáros fejlesztésekben, elég csak a 27,5-es „robbanásra” gondolni, vagy az enduró gépek előretörésére stb., de ezek a legtöbb bringást inkább pozitívan érintik. Az 1×11-ről viszont nyugodtan kijelenthetjük – és ez a hazai bringásokkal folytatott beszélgetésekből is kiderül – hogy sokkal szűkebb réteg számára „értelmezhető”, mint ahányan meg fogják vásárolni a divathullámra felülve.
Elsőre jól csengenek az 1×11 előnyei: egyszerűbb, hasonló áttételtartományt képes átfedni, mint a 2×10-es kompakt, ugyanakkor könnyebb, nincs átdobó, váltókar, így nem fordulhatnak elő például verseny közben a váltásból, terhelés alatti váltásból, az átdobó sérüléséből, stb. adódó hibák, és a lánckerék kiképzésének köszönhetően (esetleg láncterelő felszerelésével) a láncleesés kockázata is minimálisra csökken. Profi szinten a szerelőknek is könnyebbség, hogy eggyel kevesebb rizikófaktorral kell számolni, miközben többször szét vagy összeszerelik a bringákat.
különleges kiképzésű tányérokkal
És ha szóba kerültek a profik, meg is érkeztünk ahhoz a kérdéskörhöz, miért megosztó ez a fejlesztés. Modern XC-pályákon, versenyzőknél ritkán merül fel például, hogy egy utazótempót felvéve csak minimálisan könnyebb vagy nehezebb fokozatot szeretnénk kapcsolni, mert a pályákon általában rövid, meredek emelkedők vagy lejtők váltják egymást, egy-egy váltással nagy áttételtartományokat akarunk kapcsolni, amikor például a lejtő aljából rögtön következik a mászás.
A fenti esetben nem zavaróak a fokozatok közötti nagy ugrások, sőt… ugyanakkor kimondottan jó, hogy nem kell pluszban még egy tányért is kapcsolni. Az XC-versenyzők alapvetően meg is vannak elégedve a szettel, idén pl. Benkó Barbit is kérdeztük erről. Mi a helyzet azonban a másik oldalon? És ez a fontosabb kérdés, hiszen az Eurobike-on kiállított XX1-gyel szerelt csúcs gépek döntő hányadát bizony a lelkes amatőrök, hobbiversenyzők fogják megvásárolni, nekik pedig korántsem biztos, hogy ez a megfelelő választás.
A cikkben főleg XC-ről van szó, de enduro bringákhoz ideális lehet az 1×11
Attól most tekintsünk el, hogy az XX1 méregdrága, a sorhoz spéci agy kell, egy cseresor hozzá méregdrága, a különleges kiképzésű lánctányér szintén drága, és ahogy kopnak a fogak, már egyre kevésbé tartja meg a láncot nagy biztonsággal, vagyis költséges hobbi a folyamatos lánc-sor-tányér csere. Ezek a problémák a jóléti fogyasztói társadalmakban kevésbé égető problémák, mint nálunk, az elterjedő utángyártott alkatrészek pedig szintén megoldást jelenthetnek majd.
Sokkal elgondolkoztatóbb az, hogy a vásárlók nagy részének az 1×11 (elöl 32 vagy 34, vagy 36, 38 stb. hátul 10-42) nem a megfelelő kiosztás. A leendő felhasználók többsége nem XC-versenyző. Az áttételtartomány egy profinak bőven elég, de a gyengébbeknek nem az igazi. Például maratonokon sokat lehet hozni a nyomatós lejtőkön, ahol egy 34-10-zel már nem a leghatékonyabb lábfordulattal kell forgatnunk, és aki sűrűn kapcsolta meredekeken eddig is a 24 (vagy22)-36-ot, annak bizony hiányozni fog. sokkal ésszerűbb felhasználási terület az all-mountain, enduró, itt inkább benyeli a békát az ember az emelkedőkön.
már kapható a kedvezőbb árú X01 széria is
A fokozatok közötti ugrások hatalmasak, személy szerint egy perc alatt utáltam meg, amikor felültem egy 1×11-gyel szerelt bringára és emelkedőkön is hajtottam. Ha amatőr versenyzőként elkapsz például egy jó tempót maratonon és változik a meredekség, nem tudsz úgy váltani, hogy csak kicsit legyen pörgősebb vagy keményebb a pedálozás, és ez könnyen kizökkenthet. Mondjuk ez mindenkit máshogy érint, ha országúton kezdted az ipart, akkor nem fogsz örülni a nagy ugrásoknak, de mountain bike versenyző ismerősök is vannak hasonló véleményen. Vagyis egy hobbikerékpáros az XX1-et választva gyakorlatilag drágán magára erőltet egy számára nem ideális áttételezést (ennél szerintem a háromtányérossal is jobban jár használati érték szempontjából).
Nem elhanyagolandó szempont a gányolás sem, az 1×11 „érzékeny” felállás, ha nem a saját tányérokkal, fogakkal, lánccal használjuk, már nem is olyan megbízható a rendszer. A gányolás következő lépcsője, az 1×10, amikor már az áttételtartományból is veszítünk (ez már tényleg csak XC-versenyzőknél játszik), de hallottunk olyan extrém megoldásokról is, amikor egy 42-es fogért cserébe a racsni közepét kell megbontani, kivenni a 17-est, hogy elveszítsük az egyik leggyakrabban használt fokozatot, és garantáljuk magunknak a legkényelmetlenebb áttételugrást a leggyakrabban használt tartományban…
És lehetne még sorolni az érveket pro vagy kontra, nektek mi a véleményetek?
.
