fbpx

Egy korszakát megelőző kerékpáros „kisokos” mutatkozott be

200 000 példányban jut majd el a 4. és 5. osztályos iskolásokhoz a „Közlekedő kisokos munkafüzet”, melyben hasznos információkat találhatnak a gyermekek a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban.

A 48 oldalas kiadványt tegnap sajtótájékoztatón mutatta be Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, a szerzők, Abelovszky Tamás (BringaAkadémia) és Berta Tamás (Közlekedéstudományi Intézet), továbbá a közreműködő partnerszervezetek képviselői, Berzai Zsolt (ORFK-OBB), illetve Kürti Gábor (Magyar Kerékpárosklub) társaságában. Kezünkbe véve a munkafüzetet rögtön feltűnik, hogy ugyanolyan hangsúlyos a kerékpározással foglalkozó része, mint a gyalogos, ami nem véletlen, hiszen a kerékpározásért is felelős kormánybiztosság megbízásából jött létre, a Közlekedéstudományi Intézet és az Országos Rendőr-főkapitányság támogatásával.

Lévén ilyen szintű kiadvány még nem került az érintett korosztályhoz mindenképpen fogadjuk pozitívan az életre hívását. Bár a NAT kötelezően még nem írja elő a körülbelül 8 órás tananyag elsajátítását és számonkérés sem lesz belőle, a füzet 200 000 gyermekhez jut majd el október végén. Amennyiben adott iskolákban lehetővé teszik a tananyag oktatását, különböző foglalkozások keretein belül, például osztályfőnöki, testnevelés, vagy technika órákon is bekerülhet az órarendbe. Jelenleg egyébként a technika és életvitel tantárgy keretében tanítandó közlekedési ismereteket a tanároknak évente átlagosan három tanóra alatt kell átvenni a gyerekekkel, többek között ehhez is felhasználható lesz a kiadvány.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztos elmondta, hogy már korábbi megbízatása idején célul tűzte ki egy ilyen kiadvány létrehozását, annak ellenére, hogy valószínűleg még éveket is várni kell arra, hogy ezek az ismeretek iskolás szinten kötelező önálló tantárgyi modullá válhassanak. A sajtótájékoztatón francia, német, osztrák példát említett, ahol a kerékpáros KRESZ oktatást már integrálták a kötelező tananyagba, aminek köszönhetően a jogosítvány megszerzéséhez vezető út is könnyebb a diákoknak.

Révész Máriusz

„12 éves korban egy gyermek már kimehet az útra, és mint tudjuk, nem biztos, hogy bármikor kapott közlekedési oktatást. Ezen szeretnénk változtatni, hogy az anyag bekerüljön a NAT-ba, Franciaországban, Németországban vizsgáznak ezekből az ismeretekből a gyerekek, amit Magyarországon is érdemes lenne megfontolni.”

Révész szerint mindenképpen jó lenne, ha a munkafüzet tartalma kötelező, számon kért tananyagként is bekerülne a NAT-ba, de erre még éveket is várhatunk. Érdekesség, hogy a munkafüzet éppen egy várhatóan 30 pontos KRESZ-módosító csomag kidolgozása előtt készült el. A kormánybiztos szerint azonban, ha csak néhány balesetet sikerült megelőzni ennek hatására, akkor már megérte az egy gyermekre vetített – aki kézhez kapja a kiadványt – háromszázegynéhány forintos fajlagos költségét.

A gyermekeknek szóló füzet a hivatalos kommünikés szerint összefoglalja és gyakoroltatja a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait, valamint szemléletformáló módon segíti hozzá a gyermekeket ahhoz, hogy tudatos közlekedőkké váljanak, javuljon a közlekedési kultúra hazánkban, valamint kevesebb legyen a baleset. Átlapozva a kiadványt ez igaz lehet, feltéve, ha a gyermekek szülői vagy tanári segítséggel támpontként használják a munkafüzetet. A kerékpár kategóriákra, karbantartásra és technikai részletekre vonatkozó oldalak a terjedelmi korlátok miatt nyilván elnagyoltak és pontatlanok, de a szerzők szerettek volna különböző jellegű ismeretekből is belecsempészni kicsit a munkafüzetbe. Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy a kiadvány csak úgy működhet, ha a gyerekek hozzáértő oktatói segítséget kapnak mellé.

Abelovszky Tamás

A tanároknak egy 100 oldalas segédlet készült az oktatáshoz, valamint a Bringa Akadémia programjának keretén belül a tanárok külön képzésben is részt vehetnek az oktatáshoz szükséges ismeretek elsajátításához – mondta el a sajtótájékoztatón Abelovszky Tamás, a kötet egyik szerzője, a Bringa Akadémia vezetője. A kiadvánnyal azt igyekeznek elérni, hogy a gyermekek ne csupán játéknak éljék meg a kerékpározást, hanem már kisiskolás korban is tudatosan közlekedjenek az utakon. Ebben természetesen nagy felelősségük van a szülőknek és a pedagógusoknak is; ha ezt a könyvet forgatják a gyerekekkel, akkor már sokat tettek a cél érdekében – tette hozzá Abelovszky.

Berta Tamás

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet szakértője és a munkafüzet társszerzője hangsúlyozta, hogy a munkafüzet nem csupán kerékpáros, hanem gyalogos ismereteket is tartalmaz. Korábbi felmérések alapján kimutatható, hogy a közlekedési szabályok terén a 11-12 éves korosztály tudásszintje elmarad az elvárttól, ami későbbi, felnőttkori balesetek előszobája is lehet. Ezért nagyon fontos, hogy ezt a korosztályt célozzuk meg. Felmérés szerint nemzetközi mércével a magyar óvodások elvárt közlekedési ismeretei még kitűnőek a szokásos egytől ötig terjedő skálán, kisiskolásoknál ez a szám 3,5, vagyis egy „jó” osztályzatnak felel meg, és ezután süllyed mélyre a tudásszint, vagyis ezen a ponton beavatkozásra van szükség.

Berzai Zsolt

Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkár kiemelte, a kiadvány mérföldkő a magyar társadalom és a civil szervezetek életében. Régi álmuk, hogy egy ilyen kiadvány napvilágot lásson. Az iskolarendőrök mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a munkafüzetet beépítsék az iskolai foglalkozásuk keretébe, így nem csupán a pedagógusok, hanem a rendőrök is tudnak foglalkozásokat tartani a füzet segítségével. A kiadványhoz szükségesek az elhivatott pedagógusok, a felelős szülők és a rendőri szakértelem, valójában így tud célba érni az üzenet.

Kürti Gábor

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke arról beszélt, hogy régi álmuk vált valóra azzal, hogy ez a füzet elkészült, és hamarosan az iskolákba kerül. Háromgyermekes apaként, és kerékpáros civilként is fontosnak tartja az oktatást ezen a téren. Kiemelte, hogy sokan félelemből nem ülnek kerékpárra. A kerékpárosbarát fejlesztések az infrastruktúrában, valamint ez a kiadvány együtt sokat tehetnek a félelem eloszlatása érdekében.  A Kerékpárosklub is dolgozott a füzeten, ők a szemléletformálás szemszögéből közelítették meg a témát. A tanári kézikönyvben egy egész fejezet szól az intermodális közlekedésről, a közlekedési módok variálhatóságáról. Hangsúlyozta, hogy ha időben elkezdünk foglalkozni a gyermekek közlekedésre nevelésével, akkor idővel felnő egy olyan generáció, akik kulturáltabban tudnak együtt közlekedni.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo