Minden jó, ha a vége jó… Dósa Eszter számára a szerencsétlenül alakult ötödik nap után ma fordult a kocka a Langkawi International Mountain Bike Challenge versenyen:
Hurrá, hurrá, hurrá! Ma csupa jó dolog történt velünk itt, a malajziai Langkawi szigetén. Na jó, azért a futamunk előtti hatalmas zivatart nem tartom annyira szupernek, de talán ez is kellett ahhoz, hogy újra a top 10-ben találhassam magam! 
A mai, záró napon “strandoltunk” egyet: a Kok tengerparton (malájul Pantai Kok) rendezték az utolsó nap XCC, azaz short circuit futamát.
Az előző napi balszerencse, illetve az újabb méltánytalanul magas büntetőidő miatt el voltam kissé kenődve (Viktorról nem is beszélve), azonban már csak becsületből is be akartam bizonyítani, hogy a tizenvalahányadik helytől azért sokkal többet is tudok produkálni. Így, ha a végelszámolásban már nem is tudok a pozíciómon javítani, azért keményen fogok küzdeni a 30 perces, jobbára a cyclocross versenyekhez hasonlatos etapon.
A pályabejárás során egyre magabiztosabbá váltam: ha valamelyik, akkor ez tényleg az én pályám lesz – még akkor is, ha a sprintelés nem a legerősebb oldalam. Csiki-csukik, kis dombmászás illetve egy “homokozó” képezte az odafigyelős szekciókat.
A bejárás után következett a melegítés, majd… leszakadt az ég. Erős szél, óriási esőcseppek, bokáig érő vízzel teli pocsolyák, földre döntött vaskordonok – áldatlan állapot kerekedett. A futamunkat ezért bő fél órával el is halasztották, sőt, még a nyomvonalon is rövidítettek, ugyanis a két kis hidat nem lehetett látni, annyira megtelt a patak vízzel.
A rajtot szitáló esőben lőtték el számunkra, ami egyáltalán nem volt zavaró, hiszen volt sarazásban az elmúlt napokban bőséggel.
Az első három körben sajnos a homokozóban hibáztak előttem, így megállásra kényszerültem, tehát esélyem sem volt arra, hogy az élmezőnnyel egy bolyban maradhassak. Ha valamikor, ezen a pályán most éreztem magamban az erőt, s a köridőim sem voltak rosszabbak, az utolsót kivéve.
De lényeg a lényeg, a feladat a már ismert kolleginák legyűrése volt, amit körről-körre szépen meg is valósítottam: a homokozót követő hátszeles szakaszon módszeresen szakítottam le ellenfeleimet. Fejben pedig teljesen koncentrált voltam, ami az előző nap után picit meg is lepett.
Így a fél óra leteltével a 10. helyen haladtam át a célvonalon!
A verseny végeztével pedig egyenes utunk vezetett a 29C fokos vízbe, s onnét biztattuk a fiúkat.
A lányoknál ma Maja Włoszczowska nyert, Lea Davison és Natalie Schneitter előtt. A fiúknál Fabian Giger-Emil Lindgren-Rourke Croeser sorrend alakult ki, azonban Yamamoto előnyét nem tudták lefaragni, így megőrizhette a vezetőnek járó sárga trikót
Összetettben pedig Lea Davison és Kohei Yamamoto viheti haza az aranyérmet, Maja Włoszczowska és Emil Lindgren az ezüstöt, illetve Maxime Marotte és Eva Lechner a bronzot (a hatalmas pénzdíjról nem is beszélve).
Ami pedig engem illet, valamit nagyon jól csináltatok, kedves Olvasók, ugyanis reggel felülvizsgálták az előző napon kiszabott büntetőidőket, s az új időeredményem illetve a mai remek szereplésem végett összetettben a KILENCEDIK(!!!) helyre soroltattam!
A ma esti program: közös vacsora a verseny fővédnökével, a maláj elnökkel, majd nem hivatalos folytatás az egyik helyi szórakozóhelyen – kinek-kinek vérmérséklete szerint. Holnap pakolás, majd kora délután megkezdjük utunkat haza!
A legnagyobb köszönet Viktort illeti, hogy bevállalta ezt az utat az utolsó pillanatban is, s minden egyes délután kipucolta a sárból, s nagygenerálozta a Scottie-t, teljesen verseny-kész állapotba hozva, illetve hogy a profikat meghazudtoló frissítőmunkát végzett. Szaszának és Marcinak a reptéri transzfert, Nektek pedig a sok-sok biztatást!
A szezon utolsó versenye a UCI Marathon Series franciaországi állomása, a Roc Marathon Mondovélo lenne jövő pénteken – sajnos az indulásom még bizonytalan… De bízom abban, hogy a következő beszámolót arról írhatom majd. Ez után a malajziai út után erős a gyanúm, hogy tényleg vannak még csodák.
.
