Bizony, nyakunkon a cross-szezon! “Rossz” idő pedig egyébként sem létezik…
A pakisztáni utunkat követő kényszerű, ám korántsem haszontalan pihenő után újra felpörögtek az események: immár 2 SuperCross futamon, egy váratlan elismerésen, illetve egy újabb szülinapon is “túl vagyok”… és itt van még az új szórakozásom, az “előzd meg a liftet” játék is! Az élet apró örömei…
…
Pakisztán után egy hosszas testi-lelki épülés következett, így a szezonnyitó kazincbarcikai cyclocross futamon már szépen begyógyult karral állhattam rajthoz. Sajnálom, hogy a tervezett franciaországi Maraton VB-n nem képviselhettem kis hazánkat. Az az esés nagyon nem hiányzott. Azt pedig mind a mai napig nem értem, hogy sikerült éppen a ugyanazokon a helyeken sérülnöm… ezek után egyszerűen nem tudtam nem célzásnak venni, hogy most már TÉNYLEG pihenni kell.
Jól esett a kis szünet, olyannyira, hogy már rendesen ki voltam éhezve az október 21-én esedékes EthicSport-Decathlon Kupára. A fiúknak köszönhetően (köszönöm is szépen!) szépséges cross-bringám újra versenykész állapotba került – ő sokkal inkább, mint jómagam. A verseny hetében már róttam vele a km-eket, de korántsem éreztem még magabiztosnak magam a nyergében: a kanyarvételek és a technikásabb szekciók abszolválása minden volt, csak elfogadható nem… Mi lesz így a versenyen?
Ráncoltam is a homlokom. Vasárnap reggel pedig az önbizalmam is “otthon felejtettem”; szétszórtságom, azt hiszem, csúcsot döntött…
Még a rajt előtti percekben is kapkodtam, az agydurrantó XX-gélemhez elfelejtettem zsebre tenni a kulacsot (amit folyadék nélkül kész öngyilkosság megenni). Arról nem is beszélve, hogy túlöltöztem, nem melegítettem elégségesen, szóval csupa olyan hibát követtem el, amit ennyi év elteltével sehogy sem illene… Irgum-burgum!
Ezek után a rajtom sok szót nem érdemel. Ellenben szlovák kolleginám, Zuzana Vojtásová, megmutatta, hogy is kell ezt csinálni: kilőtt, mint a rakéta, s el is távolodott mintegy 10-15 m-re, ha nem többre. Persze engem sem kell annyira félteni, ha rám tör a versenyezhetnék!
A felocsúdást követően az első emelkedőt, s még inkább az azt követő sík, de rázós szakaszt nagy erőket mozgósítva abszolváltam. Az utolsó előtti körig folyamatosan figyeltem az előttem tekerőket, legfőképpen Zuzkát, hogyan veszi a kanyarokat, milyen nyomot választ egy-egy szekciónál. Szlovák kolleginám igencsak erős és rutinos, nem volna bölcs dolog sprinten dönteni el az érmek sorsát.
Csapattársáról, Livia Hanesováról sokat nem tudtam cross-ügyben, azt azonban igen, hogy pakisztáni megérkezésünkkor már egy hete ott edzőtáborozott a szlovák csapattal. Jó lesz figyelni rá is! Zuzkát az említett rázós sík szakaszon sikerült megelőznöm a 2. kör során, azonban komoly előnyt nem tudtam kovácsolni egészen az utolsó körig. Nem véletlen, hiszen a szlovák kupasorozat már félidőnél jár, számomra pedig az első cross-megmérettetés volt a szezonban…
Látva ezt, vagy csak amolyan “miért is ne?”- alapon Kolb Tomi jó szolgálatot tett nekem: kicsit megdolgoztatta északi szomszédunkat. Majd szépen, könnyedén otthagyott engem is. Köszi, egyszer még meghálálom! A pálya nyomvonalán történt változtatás tetszett, a parkban a sok kanyar viszont folyamatos összpontosításra kényszerített. Jól ellensúlyozta a hosszú mászós ill. sík rázatós első szekciót. Szóval verseny végére fejben és fizikálisan is lenullázódtam. Annak azért örülök, hogy végig fix tempót bírtam menni; Kolb Tomit nagyon meg akartam fogni…
A célon végül Zuzka és Lívia előtt sikerült áthaladnom. Gyors pacsi után pedig elő a száraz ruhát, majd sipirc levezetni. Egy órát még pörgettem, közben megismertem Barcika összes macskáját, s még az elit futam utolsó perceit is elcsíphettem. Ilyenkor mindig szívesebben mennék szurkolni, mint levezetni…
Az elit fiúknál a szlovák Stefan Gajdosik érkezett meg Szilárd és fejes Gabi előtt, míg Master 1-ben Reitinger Gabi csapattársunk aratott sikert! A csapat minden tagja remekül teljesített, Vanessza, jómagam és Gabi révén 2 arany és egy bronz is jutalmunk lett. Egyedül Béla Dávidon fogott ki egy defekt. De, amiért hatalmas elismerésem, a szerviz után nyeregbe pattant, s ő is teljesítette a versenyt.
Az eredményhirdetést követően kis ünneplés következett a helyi Ambrózia étteremben; a díjazáshoz adott felajánlásuknak köszönhetően kilencen jól besütiztünk. Nagyon finom volt!
A következő program október 23-ára esett. Most kivételesen nem sportról volt szó, vagyis mégis, de csak áttételesen. Nagy meglepetésemre Balassagyarmat Önkormányzata a Balassagyarmat Sportjáért Díjban részesített, amelynek átadására délután került sor. A kis zenés műsorral színesített ünnepségen a szakmai díjak átadása mellett több fiatal Jó Tanulót, Jó Sportolót is díjaztak, többek között csapattársamat Pannát!
Ezzel persze nem áll meg az élet, sőt, egy-egy elismerés még komolyabb munkára ösztökélheti az embert. A plusz motiváció pedig elkél az “unalmasabb” edzésekhez. Habár, teszem hozzá gyorsan, unalmas edzésben még nem volt részem, sőt, épp ellenkezőleg: az ősz beköszöntével egyre színesedik a paletta. A kinti tekerés mellett előkerülnek az erősítő gimnasztikai gyakorlatok, a görgőzések, a rendszeres úszás, illetve az idei új kedvencem, a lépcsőfutás a tízemeletesben. Hihetetlen jó! A lakók arckifejezése pedig felejthetetlen! Ezek együttes hatása pedig már most érezhető – nem csak izomláz formájában.
Ennek fényében a második SuperCross futamon, Ózdon már nagyobb önbizalommal is álltam rajthoz. Pláne azt követően, hogy Vanessza megnyerte az U17-es lányok versenyét – 11 évesen! A jó hangulat így már adott volt. Sőt, szépen megterveztem a napomat, nem kapkodtam a rajt előtt sem. Már csak a bemelegítésre kellett volna még több időt szánnom…
Az előző évihez képest sokkal több kanyart, kacskaringót jelöltek ki a szervezők, ami sokszor megtörte a ritmust. A pálya saras volt, de tekerhető, bár fogta a kereket rendesen. Nem is értem, miért nem mellette a füvön tekertem… Nagyon jó ötletnek tartom a futópályán való rajtolást ill. a felvezető kört, bár a technikai zónát követő szűk csiki-csukiban így is volt torlódás.
A beszólítást követően az első sorból rajtolhattam. Gabi, aki a mezőnyből leginkább veszélyes lehetett rám, hátul maradt, hiszen nem volt ott az első futamon. Persze nem féltettem én őt egy percig sem, s egy-egy párhuzamos szakaszon azért figyeltem az üldözőim között kibontakozó eseményeket.
Viktor a depóban folyamatosan informált (aminek a felét talán sikerült is megértenem): az előnyöm jelentős volt. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy lébecolhatok, minimum két okból sem. 1.: az ördög sosem alszik, technikai gond bármikor előfordulhat, s jól jön ilyen esetre az előny (lásd ózdi XCO verseny). 2.: a verseny a legjobb gyakorlás, az OB-ig pedig még sokat kell fejlődnöm.
Az azonban igaz, hogy az előnyömnek betudhatóan lazábban, úgy értem, kevésbé görcsösen tudtam versenyezni, figyelve a kanyarodásra, akadályvételre stb.-re. Különben is, Kolb Tomit meg kell fogni! Habár egészségügyi gondja volt, nem volt egyszerű dolgom, ugyanis már a verseny első km-ein támadott. Persze nem hagytam annyiban, s igyekeztem mihamarabb visszavenni a pozíciómat.
Miután ez megtörtént, nyomban keresni kellett valakit, akit halálra hajkurászhatok. Messzire nem kellett néznem, ugyanis egy kis szusszanás alatt szépen beelőzött az Alpinbike-os Gászmer Robi. Oké, ám legyen! Először is igyekeztem tapadni, mint a pióca, figyelve, mit hogyan csinál, hol lehet a gyenge pontja. Nem az erejében, ez azonnal kitűnt. Őszintén szólva kicsit meg is szeppentem erős vádlijait látva, hogy nem lesz-e ő túl nagy falat… Majd gyorsan megbeszéltem magammal, hogy most fejezem be az effajta agyalást, hiszen éppen az ilyen egyszerű dolgokon állhat vagy bukhat a siker, ti. hogy mi van a fejedben.
A kanyarokat, úgy tűnt jobban vettem, azonban az akadályvétele, bringára huppanása sokkal szebb volt. Ilyenkor szépen le is szakadtam róla. Az atlétikapályán azonban mindig sikerült visszazárnom, ami bizakodásra adott okot, még akkor is, ha csak pihenésnek szánta.
A tapadós sárban való tekerés alattomosan szívta ki az erőmet, ez nyilvánvaló volt; hatását a meredekebb lépcsőnél éreztem leginkább. Meg is jegyeztem: bakker, egyre nehezebb ez a bringa. Pedig nem egy súlyos darab…
Hát igen, erősítés, erősítés, erősítés. Na jó, azért az is számít, hogyan emeled a bringádat. Jó volt visszanézni a versenyről készült videókat, milyen könnyedén, s milyen jó (és kevésbé jó) technikákkal oldják-oldjuk meg a dolgokat. Nagyon tanulságos! De visszakanyarodva, sajnos nem sikerült az előzés: 2 kínálkozó alkalmat is elmulasztottam. Persze biztosan lett volna neki is egy-két szava a próbálkozásaimhoz…
Sebaj, nagyon élvezetes volt így is az öt kör, rég nem sikerült ilyen könnyed, mégis kemény versenyt teljesítenem. A Módos Gabi-Németh Nóri-Orosz Anita triász vetélkedéséből végül Gabi és Nóri állhatott fel a dobogóra. A célba érést követő kötelező program nem lehetett más, mint a levezetés, nyújtás. Most azonban, hogy végigkövethessem az eseményeket, megkockáztattam a szabad görgőn való levezetést. Ez majdnem akkora kihívás volt számomra, mint maga a verseny…
Az elit fiúknál most fordult a kocka: Fejes Gabi aratott fölényes győzelmet. Szilárd és Búr Zsolti üldözte őt, akik között az 5. körben látszott eldőlni a helyezések sorsa, Szilárd javára.
