Benkó Barbi blogja országútról: “az egyik ukrán lány fiú volt…”
Benkó Barbi, a Focus Elite MTB Team versenyzője először vett részt többnapos országúti versenyen, az április 24-étől 28-áig tartó Gracia Orlova történéseit legfrissebb blogjában foglalja össze:
Túl vagyok életem első profi női országúti körversenyén! Nem bántam meg, hogy elmentem és kipróbáltam magam ebben a szakágban is, mindig is érdekelt. Úgy adódott a lehetőség, hogy még hónapokkal ezelőtt megkeresett egy szlovák lány, aki cyclocrossból ismer, hogy nincs meg a csapatuk és lenne-e kedvem. Miért ne? Beleillett a felkészülésbe, élménynek sem utolsó és kíváncsi voltam.
Szerda reggel indultunk le, az utazás hosszabbra sikerült, mint terveztük, mert Szlovákiában nem top az autópálya hálózat. A végén már kicsit ideges is voltam, hogy elkésünk és bezár a nevezés, így egy gyorshajtásos kaland is bejátszott a rendőrséggel, de elővettem nem túl jó színészi képességem, hogy nincs nálam annyi pénz és sikerült lealkudni a büntetést a felére, jó fej volt a rendőr, így tovább mehettünk, nem vették el a jogsit. 6 óra vezetés után hulla fáradtan, bedagadt lábakkal érkeztünk, este pedig prolog. Nem is esett jól, de szerencsére rövid volt.
Másnap 105 km dombos szakasz várt ránk. Szörnyű bukások tarkították, a csapatból csak én úsztam meg, az egyik lány a mentővel jött be, a többiek azért begurultak, még ha időhátránnyal is, így egy ember mínuszban voltunk. A legdurvább talán a cél előtt 2 km-el volt, pont a hegy lábánál, ahonnan egy 20%-os emelkedő kezdődött a célig. Abban én csak olyan szinten voltam benne, hogy meg kellett állnom nullára és az árokban tudtam kikerülni a rakást. Egy svéd lány iszonyatosan ordított és mozdulatlanul feküdt az aszfalton, tiszta vér volt az arca. Utólag kikerült, hogy az összes foga odavan elől és eltörött az állkapcsa is. Sweet…
Pénteken reggel időfutam, délután 60 km-es hegyi szakasz várt ránk. Az utolsó 15 km egy hegy volt. Addig dombos. Én az utolsó 4 km-en úsztam meg a főmezőnyről, így 2 perc hátrányban érkeztem célba. Reggel sajnos Kori ellimitelt az időfutamon, így ő már nem indulhatott. Nekem annyi szerencsém volt, hogy a szoros program miatt kicsit levették az időfutam távját, így megúsztam az időlimitet. Szörnyű lassan mentem, ez nekem még mindig nem megy, de igazából nem is kell… Nyilván az sem segített, hogy teljesen sík volt, egy autópálya szakaszt zártak le nekünk és ott volt a verseny Ostrava felé. Ahhoz képest, hogy életemben másodszor ültem aznap egy nem túl jó időfutam kerékpáron, elmegy.
Szombat volt a kedvenc napom. 122 km hegyi szakasz, 2700 m szinttel, 5 hegyi hajrával. Itinert szépen ráragasztottam a vázra, mikor hol lesz hegy, így tudtam mire számítsak. A 3. hegyen sajnos megúsztam, mert kiszéleztek a hegy aljában. Ezt is tanulni kell még! Szerencsém volt, mert a hegyen utolért egy CCC Polsatos srác (országútisoknak biztos sokat mond ez a csapatnév), aki épp arrafelé edzett és felhúzott rám még 3 lányt. Lefelé beálltam szépen mögé és lejöttem vele a hegyről. Egy-két kanyarban limiten voltam, de nem akartam kiszakadni, a többiek lemaradtak, őket megvártuk a hegy aljában, mert ő ismerte a cseh válogatott lányt és segített nekünk még pár km-en át a síkon. Aztán a következő hegyen kiállt, de jött velünk, ott én felvittem a tempót, kicsit leszakadtak a lányok. Akkor feljött mellém, majd miután tisztáztuk, hogy velem csak angolul tud beszélni mondta, hogy várjuk meg a hegytetőn a lányokat és megint segít lemenni meg a síkon, de aztán kiáll. Mondom ok, köszi! Aztán beszélgettünk még kicsit, ő valahonnan ismert, én még életemben nem láttam őt, kérdezte is, hogy mit keresek itt.
Egyedül úgysem sokra mentem volna, a csapattársaim már rég leszakadtak és a kedves csapatvezetőnk is előre ment a mezőny után, holott én voltam az első ember tőlünk. Még rám is nézett, amikor elment mellettem, de kulacsot nem adott, pedig jeleztem… Jó, hogy nem kaptam defektet, mert azt megszívtam volna. A lengyelektől kaptam kulacsot meg a srác adott aztán vizet. Vicc! Először azt hittem, csak velem bunkó, de nem, a szlovák lányokkal is ugyan ilyen volt, mondták, hogy teljesen idióta az ember. De fizeti a Szövetség, mert ő a Velits testvérek Nagybátyja, igaz nem ért a sporthoz. Egyik lány el is küldte a francba, de nem nagyon hatotta meg. Én nem szóltam soha semmit, úgy is felesleges lett volna, meg az ember amúgy is csak szlovákul tudott. Végül beértem a célba, ami ismét egy 2 km-es 20%-os volt, úgy látom, ezt csípik ott. Némi hátránnyal az elsőhöz képest, de jobban ment, mint gondoltam, azért kicsit tartottam tőle, mert kemény volt.
Meglett a böjtje a szombati relatív jó menetnek, vasárnap teljesen katasztrófa állapotban voltak a lábaim. Fáradt is voltam, olyan történt velem, ami még soha, nem tudtam aludni éjjel, pedig híres jó alvó vagyok. Már a rajt után 45-50-el közlekedtünk, nagyon rosszul esett. Egy 17 km-es körön kellett mennünk 6 kört Orlova városában. Az idő is elromlott, 10 fok és eső fogadott, addig szerencsére minden nap szikrázó napsütés és 25 fok volt. Természetes volt, hogy a bukások aznap sem maradnak el, minden nap volt, pláne csúszós úton. Sajnos a 3. körben egyikben én is benne voltam. Egy norvég lány a körforgalomban elcsúszott és becsúszott a kerékpárom alá, így én is borultam, de szerencsére nem nagyot. Felpattantam és mentem volna tovább, de kicsit egyenesbe kellett raknom a kormányt, mert elferdült, ráadásul pont egy lefelé jött és elment a mezőny. Kezdtek előzgetni az autók is, a miénk megint sehol.
Közben láttam, ahogy a csapatok a bukásban résztvevő meg leszakadozó embereiket 60-al stéhereztetik el mellettem, beállni persze nem tudtam, a mi emberünk meg sehol. Később láttam egy fagyizó előtt a kocsinkat, legszívesebben belevertem volna az ember fejét a kormányba, nagyon ideges voltam, hogy megint otthagyott és nem segít, itt kicsit fejben is feladtam, majd megvártam a mögöttem jövő két lányt és velük végignyomtuk a szakaszt, bár semmi kedvem nem volt, de erőt vettem magamon és nem álltam ki.
Összességében egy szuper élmény volt ez a pár nap, sokat tanultam és biztos erősödtem is, köszönöm a lehetőséget! Óriási köszönettel tartozom Árvai Attilának is, aki péntek estig segített és kísért, tiptop volt! Sajnos utána haza kellett mennie magánjellegű dolgok miatt, de ezt tudtuk előre, mégis kijött addig és bevállalta. Sokat tanultam tőle a mezőnyről, az egész sportról, mindenről, ennek is köszönhető, hogy be tudtam fejezni, köszi-köszi! Valamint Rózsa Balázsnak is nagy köszönettel tartozom, hogy ellátott jó tanácsokkal és még mindig ő a kedvenc edző társam! 🙂 Kár, hogy csak ritkán tudunk menni! Összetettben a 89. helyen végeztem, kezdésnek elmegy. Kedvem lenne máskor is menni egy ilyet, de biztos, hogy évi maximum 1-2-nél nem vállalhatok többet a csapat miatt. Így sem örültek, hogy eljövök, de elengedtek, az már csak szerencse, hogy nem sérültem le, ez kuriózumnak számított a mezőnyben, mert ha kiestem volna pár hétre azt biztos nem értékelték volna…
Végül néhány érdekesség a mezőnyből, mint laikus megfigyelő, aki először jár ilyen helyen:
Sok fura alak mozgott a mezőnyben. Volt teljesen normális, nagyobb darab és betegesen sovány, morci, vidám, bunkó, kedves, lány is a pelotonban. Ez teljesen normális, mindenhol így van szerintem. De! A mai napig szinte biztos vagyok benne, hogy az egyik ukrán lány fiú volt… Nem szemétségből, de tényleg! Egyik nap beállt pont mellém egy centire a rajthoz majd bámult. Szemüveg mögül én is visszanéztem rá, még jó, hogy tükrös volt és nem látta a szemem. Néztem, vizsgáltam, próbáltam nem feltűnően, de biztos voltam benne, hogy nem lány. A testalkata, az arca, a vonásai. Majd megszólalt. Átordított a másik oldalra egy csapattársának és a hangja is nagyon mély volt. Ekkor már kezdtem teljesen biztos lenni. Aztán lehet, hogy nem, ez sosem fog kiderülni, lehet, hogy nem is akarom tudni. Másnap megint mellém állt a rajtnál, a mezőnyben is láttam, szerintem tényleg nem az. De nem zavar igazából, nekem mindegy, ő biztos tudja kihet tartozik, meg erős volt, haladt, nem volt vele baj, csak fura volt nekem.
A másik, hogy itt mindenki utálja a másikat. Barátságtalanok egymással a lányok, sokszor még csapaton belül is. Ezt mondjuk nem értem, ez így nem lehet olyan funny. A hotelben sem köszönnek vissza a másik csapat tagjai, ha rájuk köszönsz, vagy csak nagyon ritkán.
Teljesen más világ ez, mondjuk nem terveztem szakágat váltani, de nem is fogok az biztos! 🙂 Minden esetre jó móka volt azért, sokat tanultam és a csapatból a lányok is aranyosak voltak, egyedül a Velits-el voltak súlyos problémák, da a végére megtanultuk őt is kezelni meg azt hogy csak saját magunkra számíthatunk!
Gratulálok Király Móninak is, hogy befejezte ezt a kemény versenyt! Meg hogy sikerült eligazolnia ehhez a csapathoz! Jó volt vele néha találkozni a mezőnyben! Korival is jól kijöttünk, szobatársak voltunk, csak sajnos ő hamar hazament Attával! Remélem egyszer majd a Magyar Válogatottal is indulhatok ilyenen, úgy biztos sokkal jobb lehet!
Interjú a versenyről Barbival: KATTINTS IDE!
