Benkó Barbara a német Focus XC Team színeiben Izraelben (Mishmar Haemek) kezdte a versenyszezont, ahol a pódiumot is kibérelte – többek között erről ír legfrissebb blogbejegyzésében:
Elérkezett ez a pillanat is, megkezdődött a versenyszezon. Idegesebb voltam verseny előtt a szokásosnál, mert csak azt tudtam, hogy bár hamar elrepült a tél, úgy érzem jó munkát végeztem, de hogy ez mire lesz elég fogalmam sem volt, főleg a tavalyi meglehetősen negatív és balszerencsés szezon után. Ilyenkor mindenki nagyon kíváncsi, kivel mi történt a télen, hol volt, mit csinált, mennyit készült, hol készült és ezer kérdés záporozik a versenyzők felé, meg persze megy egymás méregetése is. Érezhető, hogy ebben az évben már kezdődik a kvalifikáció Rióra, jóval több külföldi versenyző volt, mint az elmúlt években, mindenki rámegy minden Világranglista pontra. Én is ezzel a céllal érkeztem, bár elsődleges most számomra a versenyzés, hogy az április közepén aktuális Világkupa nyitányra jó formába lendüljek.
A csapat küldött ide, hogy képviseljem a Focus színeket a Focus Izrael kérésére, de igazából én is szívesen vállaltam, mert egyrészt UCI versenyeken akartam indulni, másrészt gondoltam itt biztosan jó idő van, nem kell az európai esőben meg sárban versenyezni. Na, ez az, amit rosszul gondoltam. Amikor ideérkeztem otthon ugyan verőfényes napsütés és jó idő volt, itt szakadt az eső és orkán erejű szél fújt. Két hónapja nem hullott semmilyen csapadék, na, ezt az időszakot most egy hét alatt behozta. De szerencsére annyira száraz volt minden, hogy hamar magába szívta a talaj a vizet, és amíg pénteken még sárban versenyeztünk, délutánra elállt az eső, szombaton már sütött a nap és a pálya ha nem is porolt, de sáros sem volt.
Már az ideérkezésem sem ment simán, de most már értem miért írják, hogy ha ElAl-lal repül az ember, akkor minimum 3 órával indulás előtt legyen a reptéren. Hát én gondoltam ezek megőrültek, 2 óra is sok, de azért biztos, ami biztos, akkorra ott leszek. Hát, rajtam kívül akkor már csak a protekciós business class emberek álltak sorban, akik megengedhetik maguknak, hogy „később” érkezzenek. Már az furcsa volt, hogy a becsekkolást a szélső 4 pulthoz tették, amik körbe voltak kerítve és 5 TEK-es őrizte gépfegyverrel, plusz később vettem észre, hogy az emeletről is figyelnek páran. Álltam vagy fél órát a piros vonalnál, mire hívott az egyik öltönyös úr, pedig senki nem állt előttem sorban, hogy menjek.
Itt kezdődött a móka. 6000 kérdést tettek fel, ki pakolta a táskám, hogyan, hol volt addig, mi van benne, bár ez felesleges kérdés volt, mert 5x pakoltam ki-és be mindegyiket, közben mindenféle detektorral átkutatták, még a sampont és mindent kivettek egyesével és megnézték. Kerékpár teljes mattot adott, minek megyek, miért megyek, hová, kinél leszek, közben már lecsekkoltak, mert tudták, hogy van izraeli csapattársam, utánajártak a versenyeknek is, mutattak pár képet a csapatomról, mutassam meg hol vagyok rajta stb. Nagyon kemény volt. Miután átmentem minden vizsgán, megkaptam a beszálló kártyám és rohanhattam is a géphez, mert ugye ez a procedúra nem két perc volt. A repülés ehhez képest teljesen unalmas és egyhangú volt, leszámítva, hogy egy kisgyerek végigordította, természetesen mellettem, de hál’ Istennek csak 3 óra volt. Értem én, hogy történt a múltban elég sok kegyetlen dolog velük, meg tudom, hogy a csapattársam Shlomi sok országba egyáltalán be sem mehet, csak azért mert izraeli állampolgár, de ezt az üldözési mániát és biztonsági procedúrát kicsit túlzásnak érzem. Vagy én nézek ki terroristának, ezt még nem tudom. 🙂 Bár ahogy láttam, mindenkit nagyon átnéztek, aki nem izraeli volt.
Szerda este érkeztem, így csütörtökön egy pályajárásra volt időm, de szerencsére az első két versenyhelyszínhez közel voltam, Shlominál és a barátnőjénél vagyok, akik 5 km-re laknak a pályától. Mindkét rajt-cél ugyanott volt, csak a pálya volt más. Nekem a pénteki pálya jobban feküdt, annak ellenére, hogy a sárgumijaim rejtélyes módon eltűntek a táskámból, Shlomi meg ugye nem 29-cel megy, így maradt a Race King, ami érdekes volt sárban. Úgy is mondhatjuk, hogy semmit nem fogott a kanyarokban. Mindegy, megoldottam és az a vicc, hogy bár ötször estem az első két körben, egyik sem emiatt volt, hanem mert hamar utolértük az előttünk rajtoló lassabb elit fiúkat és nem mindig tudták értelmezni a left és a right jelentését. Vagy nem akarták, mert volt olyan, akinél azt tapasztaltam, hogy inkább csak nem akar elengedni, mert lány vagyok. Ezt még mindig nem tudom megérteni… Szerencsére csak az egyik esésem volt nagyobb, ott mondjuk lezúztam kezem-lábam-kerékpárom, de akkor még nem érdekelt, másnap fájt csak igazán. Ekkor előzött meg a szerb lány is, addig én vezettem, bár szorosan jött mögöttem. Utána annyira kiestem a ritmusból, hogy kellett egy kör mire összeszedtem magam, de utána már nem tudtam utolérni, így második lettem, a 3. helyre egy holland lány jött be. Kezdésnek nem is rossz! Megnyugodtam, hogy bár van még min javítani és fejlődni, jó úton haladok. Az másfél óra helyetti 1 óra 52 perces versenyidő mondjuk kevésbé tetszett elsőre… Ezt kicsit elszámolta az egyébként normális román főbíró, pedig szóltunk neki, hogy too much lesz.
Sok idő nem volt a pihenésre, másnap ismét egy C2-es verseny várt ránk ugyanott, csak más pályán. Ez a pálya már nem tetszett annyira, két hosszú felfelé és két lefelé volt benne, ami ugyan technikás és élvezetes volt, de az előző hullámos pálya nekem jobban feküdt. Ennek ellenére 3 kört együtt mentünk a szerb lánnyal és jobban éreztem magam, mint pénteken. Most úgy gondoltam, hogy ha tegnap ő jött utánam, és nem akart előre menni, akkor menjen most ő elől. Felfelé nem esett jól a tempója, de lefelé éreztem, hogy gyorsabb vagyok. A 3. körben aztán ritmust váltott a második hosszú felfelén és gyakorlatilag esélyem nem volt vele menni, leszakadtam. Innen saját tempómban mentem, mert teljesen megrogytam abban, hogy azért megpróbáltam felmenni rá párszor sikertelenül. A lefeléket nem mindig élveztem maximálisan, mert az előző napi esésem miatt megdagadt az alkarom meg a bal lábam és a rázkódás nem tetszett neki, bár igazából a 182-es átlagpulzus jobban fájt. 🙂 Maradt megint a 2. hely, de a revange tervben van! Shlomi a pénteki balszerencsés váltó törés után most győzelemmel vigasztalódhatott, nem volt rossz nap a csapatnak!
Péntek-szombat ismét versenyzem itt kint, egy C1 és egy C2 verseny lesz, majd repülök haza és finisbe ér a felkészülés a Világkupa első állomására, ami Dél-Afrikában lesz. Szerdán kiegészülünk Markussal, így már három Focus-os lesz a mezőnyben!
Köszönöm szépen a segítséget a Haimy családnak és a Focus Izraelnek!
Barbi blogja: http://benko.blogger.hu/
