Vasárnap került megrendezésre a 9. UCKA maraton Horvátországban. Az UCI Marathon World Series-be tartozó versenyen erős nemzetközi mezőny gyűlt össze. Szatmáry András és Vigh Zoltán – a Waberer’s Areus Cube csapat maratonistái – remek formában az élmezőnyben versenyeztek. Sajnos végül mégsem sikerült egyiküknek sem jó helyezést elérniük, mindketten technikai okok miatt feladták a versenyt.
Előbb a Duna maraton hosszú távjának abszolút győztese, Szatmáry András defektelt el a rendkívül sziklás terepen. Ekkor András a 4. helyen haladt a táv kétharmadánál.
„A hétvégén a horvátországi Lovranban versenyeztünk, az UCI Marathon World Series-be tartozó UCKA maratonon. Most indultam először ezen a versenyen és csak a szintrajzból, Zoli beszámolóiból és pár videóból alkothattam képet a pályáról. A pálya ami „csak” 86 km hosszú, „csak” 2700 m szintet tartogat, első ránézésre nem tűnt túl extrém kihívásnak. Amivel viszont a verseny napján szembesültünk az több, mint durva volt. A verseny a tengerpartról indult és az első 400 m szintet aszfalton tettük meg, ahol még együtt voltunk 15-20-an is. Ahogy lekanyarodtunk a közel 30%-os sziklás terepre, az összes nagyobb név előrekerült, többek között a német bajnok és Cape Epic győztes Robert Mennen, valamint az osztrák bajnok Christoph Soukup is. Mindössze 5-6-an maradtunk együtt elöl, de éreztem, hogy ez a tempó még sok nekem. Az első frissítőponthoz egy hosszú, nehéz bringa-tolás vezetett, ahová a sok sártól 20 kilóra dagadt bicajt nem volt könnyű feljuttatni. Ezt követően végre egy széles dózer út jött, ahol legalább kicsit lepattoghatott a kerékre tapadt sár. Hamarosan utolért Zoli, a német Torsten Marx-al és 3-an összedolgozva nagyon jó tempót kezdtünk el diktálni. A verseny kétharmadánál járhattunk, amikor az addig 2-3 percre előttünk tekerő Mennen-t láttuk defektet szerelni az út szélén. Néhány száz méter múlva Soukup-ot értük utol, aki viszont beállt az addigra 5-6 főre gyarapodó csoportunkba. 1 kilométeren belül egy dózeres lejtőn előre álltam tempót diktálni és pont szerencsém volt, (mivel nem ismertem a pályát) hogy elöl voltam bizonyos pillanatokban, mivel hirtelen beértünk egy nagyon veszélyes, sziklás, csúszós egy-nyomsávos ösvényre. Amikor újra kiértünk a dózerre nem láttam a többieket mögöttem. Christoph tudott csak visszazárkózni hozzám, ketten haladtunk tovább a 4-5. helyen. 66 km-nél elkezdődött a verseny utolsó lejtmenete és egyben a legnehezebb szakasz. Ritkán van olyan, amikor az átlag lejtőn romlik, de ez egy ilyen 15 km-es szakasz volt. Szárazon mondanám ezt a lejtmenetet durvának, így nagyon “meghalós” volt. Ahogy elindultam Soukup előtt a lejtőn, 1-2 km után arra lettem figyelmes, hogy már nincs mögöttem. Megörültem a 4. helynek és engedtem tovább, miközben igyekeztem a bringán maradni. Sajnos az örömöm nem tartott sokáig, mert egy rövid dózeres szakaszon egy kő kivágta a hátsó kerekemet. A defekt gátló folyadék gyorsan szétspriccelt, nem tudta betömíteni a nagy vágást. Néhány kilométer gyaloglás után kerékcsere és a maradék brutális lejtmenet leküzdése következett. Végül azt hiszem a 20. hely körül értem célba tetemes időhátránnyal, de legalább meg tudtam nézni a teljes utolsó DH szakaszt (közel 1 óra hosszú), ami jól fog jönni, ha jövőre is indulunk ezen a versenyen.”
Vigh Zoltánt az utolsó 5 km-en érte a balszerencse, szintén defekt miatt kellett kiállnia a mezőnyből.
„Már tavaly is indultam ezen a versenyen és a pálya is tetszett, így nagyon vártam már a rajt pillanatát. Elég korán, már az első aszfaltos emelkedőn kialakult az élmezőny. Az előző napi esőzésektől a pálya helyenként nagyon sarassá, a sziklák pedig csúszóssá váltak. Nagyon sok volt a pályán az olyan rész, ahol csak tolni lehetett a kerékpárt. Egy ilyen tolós rész után kialakult egy kisebb csoport, amiben hárman voltunk; egy német srác Marx Toresten, Andris és én. Elég jó tempóban haladtunk, mert hozzánk hátulról nem közeledtek, mi viszont folyamatosan értük utol az előttünk haladókat. Egy technikás lejtő után ahol már 5-en voltunk együtt, Andrisnak sikerült eltávolodnia Christoph Soukup-pal, én pedig maradtam együtt Marx-szal. Sajnos felfelé hibáztam és leszakadtam róla, de később sikerült utolérnem. Az utolsó lejtőn, 5 km-re a cél előtt –Andrishoz hasonlóan – én is kaptam egy defektet, így sajnos nem tudtam befejezni a versenyt. Nagyon sajnálom, hogy így alakult a hétvége, de igyekszünk tanulni az elkövetett hibákból. Hazafelé megálltunk Nagykanizsán megnézni az újonnan épülő XCO pályát, már most nagyon várom azt a versenyt!”
.
