hírek kiemelt Külföldi kerékpártúra magazin Túra

2018-ban több, mint 200 magyar vett részt a Salzkammergut Trophy-n

2018.07.22.

A Salzkammergut Trophy még mindig a legnépszerűbb külföldi MTB maraton a magyar montisok körében, idén is rengetegen vettek rajta részt, szám szerint 235-en álltak rajthoz valamely távon, köztük a a legkeményebb “A” távon is, ami Európa legnehezebb maraton pályája. A magyar teljesítők közül kaptunk egy személyes beszámolót, melyet az alább olvashattok.

“Salzkammergut Trophy “A” strecke, avagy egy nehéz nap a nyeregben.

Kezdem csütörtöktől, elvégre nem mindig jó in medias res, hátha kimarad valami fontos.
Tehát csütörtökön délután kiértünk 3 óra körül a panzióba, Gosau falucskába, ami kb 18 km-re található Bad Goiserntől (start/cél), és a verseny vége itt is keresztül halad. Erről nemsoká.

Gyorsan beszórtuk a cuccunkat a szobákba, öltözés és nyeregbe. Közben megérkezett az egy C-távos csapattársunk is (Fekete Zsolti), a szomszéd panzióból.
Így már heten (6 versenyző+egy kísérő: Dr Timár Zsolt, Vock Balázs, Vock Mátyás, Fekete Zsolti, Marosvölgyi Csaba, Keöd Ágoston, + Vock Ádám) szeltük az alpesi levegőt a következő település felé, ahol felvettük a maradék “A” távos kollégát ( Várallyai László).

Egy gyors kupaktanács, majd irány a verseny szerinti utolsó nagy hegy lejtője, azaz visszafelé megmásszuk, hogy a gravitáció lehozzon. (Laca, hova is megyünk?? Oda Gosti…)

Egy kis aszfaltos mászással fel is zsinnyegtettünk “gyorsan” a Vorderer Gosausee-hez. Annyira szar volt a látvány, hogy véletlenül csinálnom kellett egy képet, meg még egyet….

Vorderer Gosausee (micsoda “hitvány kis kacsaúsztató”, azért a “dombok” egész szépek körülötte 😀 )

A tó bal oldalán látható út betorkol a schotteres emelkedőbe, itt volt is lehetőségem megnézni, hogy milyen pulzuson, keréknyomáson és egyáltalán hogyan fogok tudni mászni és ereszkedni, ugyanis ilyen magasan még sosem kerékpároztam. Felfelé pulzus rendben, nyomás kicsit magas, látvány kiváló, oxigén van. Az indulástól számítva 55 percig másztam, itt egy gyors nyomáscsökkentés következett, majd nekiálltam megismerni a pálya végét. Sodrós fehér kavicsos murvás, tempós, de viszonylag veszélyes, nem baj, ezt szeretem.
Pénteken még egy laza edzés, pulzus rendben, bringa rendben, fej rendben. Délután Bike Check, vacsora, készülődés majd korai fekvés.

Azért volt a zsebben ellátmány, de kevésnek bizonyult. A biztonság kedvéért vettem plusz egy belsőt és egy kis pumpát. (hogy ne kelljen használni)

És akkor jöjjön a lényeg, szombat.
Telefon ébreszt, 03:20. Agy bootol, az op rendszer lassan betölt (03:20:01). A p***csába, mit keresek itt??? Azonnal vigyen haza valaki, nem akarom… de már késő mert visz az előre beállított program… Zokni, neogranormon gazdagon, nadrág, pulzusmérő, mez, ellátmány dobozban, csere ruha táskában. Egy emelettel lejjebb közösségi reggeli, két tojás kis szalonnával… egy emelettel feljebb a reggeli utáni magnézium por, béres csepp és társai, nehogy fejben hiányozzon valami a naphoz.
Két szempillantás alatt cucc a kocsiban, majd Jotti BMW-je már szeli is a szerpentint lefelé, közben pirkad, nézem a hegyeket:
-mi a *****-t csinálok én itt??!!
Jotti: -nyugi jó lesz csak élvezd, és állj meg a frissítőknél ha kell, ha nem.
-Jól van Doki, ha te mondod.
Beérünk Bad Goisernbe, vészesen pirkad, látszik a környék (A hegyek), kemény lesz a mai nap.
Bringák le, irány a rajt. Oldalról be a kordonon át a közepébe, nehogy a végéről induljunk (volt itt aki eredményt akart menni, (első 100.)) Még mindig csak fél öt, spannolják a tömeget a hangszórón át, megjön az ördög, villognak a telefonvakuk, a pulzusom állóhelyben 120 és 140 között ingadozik, pedig jó idő van, 13°C. Lassan eljön az 5 óra, levesszük a mellényeket és a karmelegítőket, amiket szorongva aggódó családtagok vesznek át a kordonon kívülre. (mármint azé aki hozott családot). Az A távon 6-an vártuk versenylovak módjára az indítást, három rutinos róka (Dr Timár Zsolt, Várallyai László, Vock Balázs, és három elsőbálozó Marosvölgyi Csaba, Vock Mátyás, Keöd Ágoston). Végül eljött a pillanat, a hatalmas tömeg megindul, kattognak a cipők a pedálokon, pulzus ugrik mint vadászkopó a lőtt vadra. Nincs túl nagy viháncolás, mindenki tudja a tétet, ahogy “lassan” pörgetünk ki a városkából. Közben nyugszanak a dolgok odabent, élesedik az elme, mélyülnek a lélegzetvételek, még elköszönünk egymástól, sok sikert kívánva, a célban találkozunk felkiáltással.
Kezdődik az első mászás, minden körülmény tökéletes egy fantasztikus mászáshoz, oxigén, hőmérséklet, kilátás, pulzus, erő… Kivételesen nem melegítettem be előtte, de gondolom ez érthető 🙂
Szépen kezdett beállni a pulzus a 170-180 tartomány köré, persze tudom, nem ezt beszéltük meg Atival (Garas Ati/Aticoach) de lassítva sem esett vissza, viszont a sebesség rettentő módon, így nagy koncentrálás közepette igyekeztem 170 körül tartani, mondván majd javul, ha bemelegszem. Az első mászás kisebb megszakításokkal 500m-ről egészen majdnem 1400m-ig tartott, először még alpesi réteken, gyönyörű porták között, majd zordon kárpátok módjára fenyvesben, hogy végül a szinte kopár hegy csúcsig tartson. Szépen lassan felértünk a köves egynyomosig, ahol jobbról-balról már álltak is defektet javítva a sporik. Egyszer csak Vock Balázst látom, aki már Pál… pum-Pál.
Balázs, van minden?
Szerencsére tegnap vettem pumpát. 🙂 Majd köszönünk és irány tovább felfelé.
Közben szép lassan elmorzsoltam az első órai betevőt. Egy “Páwábá” (Power Bar C2 max- ahogy a rajtcsomagban hivatkoztak rá).

Jön fel a nap, meg mi is jövünk fel a hegyre. Az első mászás 01:10:45-ig tartott, tehát viszonylag szép VAM-ot tudtam menni. A képen már közel tetőn járunk. A völgyben Bad Goisern.

Balázs lassan utolér, kihasználom a helyzetet és lövök egy fotót úgy, hogy ő van mögöttem. (Nem gyakori látvány, Bocs Balu 🙂 ). Közben Dr Jotti gyönyörködik a kilátásban bal oldalt, miközben ő is hevesen Pál. (pum-Pál)
Mondja, semmi gáz, majd jön…

Egy fantasztikus lejtőzés következik, végig flow, (igazából a rajttól ) schotter, sima liba, fogynak az emberek előlem, fék bemelegszik, én is, utólérek sok ismerős mezt, akik felfelé elmentek. Első itató…itató, mert csak egy kis 500ml-es kulacs vízzel jöttem fel a hegyre, tehát itt enni még nem ettem, csak mindkét kulacsot töltöttem, sótabi és go go gooo. Ismét mászunk, itt már szépen bemelegedve, pulzus a helyén, közben szorgalmasan teljesítem a szépen beosztott kb 20 percenkénti falatozást a páwábák és BCAA-kból.

950-ről felkúszunk egészen 1200m-ig ismét (ki gondolta volna, hogy mászunk ennyit?? 😀 ). Lábak szépen forognak, hőmérséklet még mindig perfekt ( 20°C alatt bőven), kiválóan érzem magam a nyeregben.

Az első hegy utolsó mászása. Előttem két Magyar kerékpáros.

Lefelé, lefelé, jön a híres köves, gyökeres Singletrack lefelé. Állok elébe, azaz én nem, de rajtam kívül 10-ből 11-en állnak és nézik merre tolják. Középen ökölnyi és több 10kg-os méretű bazalt kövek, nedvesek, sárosak csúsznak. Szélén szépen kijárt, ezért kiálló fenyő gyökerek, nedves földdel. Nagyszerű, ez egy MTB verseny…ha haladni akarok irány a fák közé, hajts, hibátlan teljesítés 40-50 embert tuti elhagytam, vigyor 1000 dolláros, fültől fülig ér… ez az MTB sava borsa. Jön a sziklába vájt út, sajnos beszorulok tempo nulla, nem baj nézelődöm, néha azt is kell. Közben haladunk szépen lefelé, világosodik rendesen, lassan már látok a “sötét erdőben” is, ezért gyorsul a tempó . Folyamatos single track, sok mazsola, nagy gond, ha nem előzök sosem érek körbe, ezért végig kockáztatok többekkel egyetemben a szakadék peremén. Első dh pipa, jön a lépcső, híd még egy lépcső. Persze mazsolák, szólok, hogy hagy menjek előre, mert nem tolnám mint ők. Lépcsők pipa, irány a folyó part.

Némi vonatozás után eljön az első frissítő. Kaja, pia, buli. Azaz banán, süti, kolbászka, sótabi, izó. Indulás, nyomom mint a barom, pulzus már szépen csökken, tempó változatlan, jövök bele… itt már volt némi A zónás utazás is 26-30 km/h között, sík…

Második hegy, nagyrészt egyezik az elsővel az útvonal, semmi extra, flow élmény, pár fotó, egyszer csak fent vagyok.

Fantasztikus táj, fények… itt már több mint 1500 m szint és 3 óra eltelt.. de még mindig csak reggel 8 van.

Visszafelé is pazar a látvány, ezt mondjuk máshogy nem látom, csak ha lefotózom:

jövünk fel mint az ásvány víz…

Második, harmadik hegy, minden rendben, lefelé flow, nagyon jó a tempó, nem mennek el sokan… felfelé sincs gáz, pulzus allright, nincs itt semmi gond. Frissítés folyamatos, víz fogy… A hőmérséklet lassan kúszik, a negyedik hegy tájékán, itt már érzem, hogy picit visszább kell vennem, mert egyre jobban izzadok és a pulzus is menne az egekbe, ha nyomom. A negyedik hegynek lefelé ugyanaz mint az első… kisebb tömeg nagyobb veretés.. Jön a single track ismét a gyökerek, a tolóktól biztatás, hallom, ahogy egy áll leesik a tempó láttán, aztán szakadékos singletrack, magyar kollégával, eszméletlen ereszd el a hajam zajlik, az adrenalin annyira nyom, hogy lefelé nincs félelemérzet, nem gondolok semmire, csak haladjunk, felmérem az utat, ugrál a szemem az ösvényen le/fel/jobbra/balra, fel sem fogom mit történik, valahogy az agy kimarad az irányításból… és mégsem történik baj… kiabálok, LINKS !!! LINKS!!! NOCH EIN!! BITTE, DANKE!!!
Sajnos a technikás rész végére ismét beragadok, elfogy a LINKS és RECHTS is, nincs hely előzni. Jön balra egy hatalmas letörés, jobbról sorakoznak a sziklán tolva, én meg nyeregben egy német sráccal, gyök kettővel mutatjuk, hogy ezt lehet nyeregben… dolgoznak a stabilizáló izmok rendesen. Ismét lépcsők, megbeszéljük, hogy ő is nyereg én is nyereg- úgyhogy maxon nyomjuk odáig, hogy le előzzünk mindenkit. Szerencsére senki nincs a lépcsőnél 🙂 Happy finish, gyereknap.
A 29”-es pont jól kapja a lépcsőfokokat egymás után, erre tervezték, kimozogjuk szépen amit kell, szinte nem is dolgozik a teleszkóp… vastaps a nézőktől, kerepelés, óriási biztatás..
Jön az egyszemélyes híd, végén lépcsőkkel, amik kis fokok, így csak le kell gurulni rajtuk, nyereg mögötti súlyponttal, itt egy “hajrá magyarok” biztatás lepett meg, de nagyon jól esett… patakpart ismét, első frissítő ismét, de leterelnek jobbra, nagy a tempó, nincs idő gondolkodni, várom, hogy a jobboldali ágon is van frissítő, de nincs…akkor ezt majd kimozogjuk szépen… ismét mászás…. 31°C, majdnem 6 óra menetidő és közel 4000m szint…. bejött az előrejelzés, mocsok jó idő van, nekem már túl jó… mez lehúz köldökig… hűlök, haladok. Körülöttem lassan kezdenek szarul kinézni az emberek…. (Fekete rajtszámmal)
Ötödik hegy, sok ember, F táv (22km??)… Tiszták, frissek, nyomják, pofátlanok… egy kettő próbálkozik… De főleg egy fiatal srác…
Belső monológ:
-ne foglalkozz a vele, ha ezen a távon indultál volna már már rég bent vagy, és nem itt szarozol az A távosokkal…
– igazad van hadd menjen… hátra… villa lock, kettőt levált, kiáll, anyáddal szórakozz barom.

Vele többet nem is volt gond, páran azért még beálltak mögém vonatozni, (micsoda pofátlan népség… nemhogy ők húznának) tehát a tempó jó, habár az idő meleg, egyre jobban… ez nem jó..
Közben jön a nagy frissítő, negyed órás pihenő (ugye az előző kimaradt). Mindent töltök, elektronikát és magamat is, banán, süti, keksz, dinnye, izó és egy kis cola. Közben Befut Csabi, pár szót váltunk, aztán indulás. Frissítő végén hajtűkanyar, és pazar látvány:

Ahogy egyre jobban meredek, úgy tűnnek el az F távosok, pár A távossal már jó ideje kerülgetjük egymást, tehát van viszonyítási alap. Erő fogy- lassan- és lassan fent vagyunk az 5.-en, közel a 100…

A táj gyönyörű, szikla szurdokban mászunk…

Itt már önfeledten társalgunk fél szavakkal a német kollégával, szerencsére én nem tudok németül 🙂
Az erő szépen jön az árnyékban a frissítő után, nincs itt baj, csak picit elpilledtem…

pulzus már alacsony, néha felfelé is bent tudom tartani “A” ban már, de B1 sima liba.

Közben frissítő, gőzöm sincs, hogy hol vagyunk 🙂

Akksit töltök, fingok, mert eddigre már fel vagyok fújódva mint tehén a lucernásban… meleg, szénhidrát, páwábá, banán, kolbász, süti, dinnye meg tököm tudja miféle csemegék… ez van, halálos mix, de van erő… A bringa (Kellys stage 70) zokszó nélkül teszi a dolgát így érdemel egy képet és pár szót… Az XT szett pikk-pakk, eddig egyszer olajoztam láncot a 100 valahány km alatt, finoman vált le és fel is… hiába, az új lánc jó 🙂
A gumik (Schwalbe Rocket Ron Evo Snake Skin, elöl-hátul, belső nélkül, lötyivel) piszkosul fognak bár eddigre szerintem az intenzív veretés miatt egy-két tizedet veszítettek a nyomásból, ami nem baj, van idő megszokni. A Hope pro4 XC kerékszett álom, merev, könnyű, partner a veretésben, persze mit sem érne a Fox 32 performance villa nélkül ami 3 üzemmódban segít a teljesítésben. Lockolva olyan merev mint a hátam tegnap (2018.07.15-én), “float” állásban utazunk terepen, vagy lefelé schotteren, nyitva pedig elszabadul a pokol…. Persze ehhez kellettek az új fékbetétek is…

Szerencsére nem túl magas az 5., csak 950 körül, így már örülök amikor átfordul lefelé, hisz azt mondták a többiek korábban, ha az 5. megvan, akkor már örülhetsz. Hát örültem…. Korán, de erről majd később… Leérek egy olasz és egy cseh kollégával Bad Goisernbe ma negyedjére…. Ismétlődik a tóparti út, át a híd alatt, fel a bringa útra, majd itt jobbra, neki a Hallstattersee-nek.
Óóó, te barom, ha idáig eljutottál, innen már pikk-pakk bent vagy…
Itt már 9,5 óra, 130 km, és kb 5000 m szint után vagyunk, de végre sík, lehet regenerálódni. Az olasz és cseh kollégával nekiállunk vonatozni, az olasz vezet fullyval, én mögötte, a cseh bringás hátul, egy ideje megyünk, nem túl acélos a tempó, de legalább alacsony a pulzus, a tó hűti a levegőt, ami el is fér.

Jobb kéz felől még épp nem látszik a strand, még van kedvem fotózni.

Sorra húzunk el a strandok mellett, közben már átveszem a vezetést, mert Giorgio (hívjuk így az egyszerűség kedvéért) elpilledt nagyon, és le lassultunk, előre állok, majd nemsokára ismét váltunk. Frantisek ( Őt meg így 🙂 )
is bedobta a kulcsot, mondja, hogy K.O.,meleg, akkor én jövök ismét…
Túl magasra én sem emelem a fordulatot, de haladunk. Egy jó 20-ast vittem, az időközben egy-két emberrel gazdagabb vonatot. Közben Obertraunnál pihenő/frissítő. itt ismét egy picit nagyobb pihenőt iktattam be, mert a hőmérséklet piszkosul 30 felett járt, kb ahogy jövő ilyenkorra én is (30-31°C, de az most nagyon harminc felett van már 🙂 ) Közben ahogy már sok frissítő óta szokás utolért Csabi is, rajta is látszott már a táv. Mivel a frissítő a C táv rajtja is volt egyben, becsületes infrastruktúra és frissítőpont volt, így toltam egy pisi puki kombót az illemhelyen ( a h*gyozás fingás nélkül sz*rt sem ér!!!! ) Szerencsére nem látta/hallotta senki…
( 140km, 10 óra plusz, 5000 feletti szint, ilyenkorra mindenki örült a böfinek és a pukinak ahogy néztem, így válnak kulturált emberek ösztön lényekké… )
egy alapos tükörbe nézés és hideg vizes fejmosás után megállapítottam, hogy az önarcképem nyomokban emberi formát is tartalmaz. Na jó nem, MÉG nem látszott rajtam a táv. Csabi közben lelépett, én is útnak eredtem, azt nem mondom, hogy felugrottam a nyeregbe, de egész gyors volt a mozdulat. 🙂
Itt másik kollégák szálltak be a vonatba, pl.: Egy tisztes korú Figura, egy nagyon tipp topp Trek montival. Lehetett vagy 60 pluszos.. mármint nem a bringa :). De becsületesen hajtott, és nem állt másból a sporttárs mint erek, és egy picit ráncos bőr. Így értünk a hallstatti tó felett függő bringa úthoz, itt kénytelen voltam azért fotózni:
Ín és bőr egy sporin, egy pöpec MTB, egy nem semmi bringa úton

Itt már nem nagyon néztem a pulzusmérőre. Az alap A zóna volt, B1-et már éreztem, B2- pedig már nem esett jól… C?? olyat rég nem láttam.. Tehát Hallstatt… Ez a név jól belém égett már évek óta. Sokszor hallottam a többszörös “A” távosainktól, hogy a sóbánya, szerpentin, tolod, jönnek veled szembe akik feladták, ki kell bírnod, keményebb mint az első, magasabb mint az első. Pénteken Bike checkről hazafelé jártunk a városkában és megmutatták, hogy hol fogunk menni, így kívülről tudtam, hogy melyik épület mellett kell visszadobni 26-42-re, meg persze jól tudtam, hogy Bad Goiserntől nem hiába van idáig sík…
kell a pihenő a lábaknak.
APAKE, APAKE, APAKEZDŐŐŐDIK!!!! Kis vonatunk szépen két oszlopra szakadt, amíg tartott az aszfalt. Itt már láttam az erőviszonyokat és tudtam, hogy mi jön, ezért annak ellenére, hogy már jócskán B2 tetején kukorékoltam, tudtam, ha nem akarok szart magamnak, nekem kell előre állni.
Ami itt következett: Hallstatt serpentine, 1,9 km 307m szint, 16%… finom adatok… főleg, hogy köves, gyalog út kb két bringás szélességben keresztben acél vízelvezetőkkel, hogy csússzon is a kerék felfelé. No, akkor ha meg kell baszódni hát meg kell baszódni (Torrente?!), én pedig nekiálltam megbaszódni felfelé..nyeregben… itt jöttek be a technikai edzések a Sokoróban a bőven 10+ %-os mászásokkal és pulzus kontrollal… meg a régi bakonyi edzések, amikor ha akartam volna sem lett volna magas pulzus, de fel kellett érni tetőre. A közepén jártunk és bal oldalról kerültem (egyébként folyamatosan kerültem őket) egy kerékpárt toló sporit amikor is nagyot hibáztam, balra billentett egy kő, nem volt időm jobbra ellen terhelni, így a szakadéktól elválasztó hálóra próbáltam terhelni bal lábbal, hogy onnan vissza pattanva visszanyerjem az egyensúlyom… A háló tartó oszlopok nem voltak lerögzítve, így gyakorlatilag kilépem a semmibe, persze nem volt nagy a baj, mert kb fél méter függőleges után kezdődött a talaj.. egy kis szarakodás míg kibogozom a kormányt a hálóból, majd egy kevés tolás után nyereg. Pár kanyar múlva nagy lett a tömeg és piszok meredek az emelkedő, itt döntöttem a tolás mellett… ésszerű, mert alacsonyabb pulzussal haladtam ugyanakkora sebességgel. Egy kanyar és ismét vissza a nyeregbe a folyamatosan lefelé áramló gyalogosok hatalmas hangulatot csináltak a szurkolással, ezt meg kellett nekik hálálni némi technikai bemutatóval, szóval tekerés piszok meredeken, piszok szűk nyomvonalon, mocskosan csúszósra járt köveken. Végül vége és elém tárult amitől egész nap tartottam. Salzberg aszfalt… 490m hossz, 107 m szint, 22. Pasztmek ez nem fehér embernek való ( a nap sem süt oda, annyira… ). váltva tekertem és toltam, életem leghosszabb fél kilométere volt. De nagy nehezen felértem… itt hangosbemondó szépen elmondta, hogy már 11 órája vagyok nyeregben, kösz, épp toltam 🙂
A Sóbánya előtt, megálltam egyet fotózni ( jó kifogás volt a pihenésre )

Szépen lassan vége lett ennek is, itt aki eltekert mellettem, a végén már tolta ezért eltekertem mellette… brahiból 😀 Mivel itt két részletben kapjuk a szintet, most jött egy kis frissítő ereszkedés, majd frissítő. Szokásos körök: nyeregből le, akksi töltés, gáztalanítás, sótabi, banán, alma, süti, izó, indulás, persze nem ilyen gyorsan, mint ahogy le van írva.
Kezdődött az utolsó kőkemény mászás. Szerpentin, schotter csak mint eddig, hajrá. Pulzus: A=ok, B1= hova sietnék?, B2= hülye vagy, itt már ne öld meg magad, C=olyat nagyon rég nem láttam nem is tudom milyen az…. Már én sem beszélgetek túl sokat, pár szót váltok egy-egy bringással, koncentrálok, hogy tartsam az “A” zónát és haladjak is. Fix “baráti körrel” tekertünk már jó ideje felfelé. Épp az ment elöl aki, aki a pár perces visszavét/megállás/kaja után kicsit erőre kapott, de nem volt nagy duhajkodás, senki sem siet, nem is értem miért 🙂 (kb 160 km, bőven 6000m szint felett, 12 óra nyeregben)
Ez alól senki sem volt kivétel a jelenlévők közül. Kanyar után kanyar, szebbnél szebb panoráma, már csak akkor fotózom, ha pihenni állok meg… ha zselét vagy BCAA-t tolok, nem pazarlok energiát:
Egy utolsó fotó még valahol félúton a csúcs előtt, itt már látszik amiért órák óta imádkoztam…

Kezdett hűlni szép lassan, de biztosan a levegő, és kezdett beborulni az ég, a fotó után két kanyarral bambulok magam elé, és pár pillanatra hirtelen világos van.. ÚÚÚÚ mondnom vége… eljött a bánya mester kalapáccsal és már fényeket látok…Eléheztem basszus… szerencsére a gondolat menetet megtörte egy dörrenés, ami ezúttal nem valakiből jött, hanem valamiből. Villámlott, majd kb másfél másodperc múlva DÖRRRR. Ezt nagyon vártam. A villám és a dörgés között eltelt idő osztva hárommal a dörgés/villám helye azaz: a záporé….
1,5/3= 0,5 km
Jött is nemsokára a megváltó eső, jött is vissza az erő, jött a hegytető, itt tanyáztak a mentősök, innen már csak akkor nem érek be ha eldobom a vasat, pardon karbont…
Jött egy kis gurulás a közben 11°C-ra hűlt levegőben, (persze hálós mezben voltam). A hideg hamar rendbe rakott, az eső visszahűtött. Jött a frissítő, itt csodák csodájára volt két páwábá márkájú gél, na ezt a nénik beleegyezésével villámgyorsan einstandoltam. Szokásos kör: akksi, sótabi, banán, süti, alma, izó. Aztán eljött amit három órája vártam: némi mászás után jött a csütörtökön bejárt szakasz, gyereknap, fültől-fülig vigyor. Az eső szépen elverte a port, úgy tapadt a nedves schotter mint a legyek a légypapírra, de itt már csak olyan 50-60% között engedtem, mert nem akartam bajt. Ez is elég gyors volt, pikk-pakk lent voltam a következő frissítőnél, itt már csak betoltam a maradék egy koffeines BCAA-s gélt, valamint két páwábát, izó a kulacsba és hajts (ALL IN!!!!!). 28 km hátra, utolsó erősebb mászás, 400m szint, szerpentin, schotter: hámáámikorleszmávégemégkétkanyarannyapicsájátemelkedikésmégmindignemjelziapoláraszintetakibaszottesőmiattassetudomholvagyok. És vége lett, itt már nem néztem semmit az úton és az időn kívül. Leértem, mein Gott, Vielen Dank…, utolsó frissítő (Gosauban, innen ismertem az út 90%-át a célig, lejt hurrá!!!!), néznek rám, kérdeznek:
Alles i.O? ( mutat a sárra és a bringára, és a szemüvegemre, amin már a sárfoltok között láttam csak ki néhol)
-Ja Alles gut, mondom, es ist Normal wann regnet… kein problem
Iszom egy redbullt és már bent is vagyok a falu széli erdőben, civilek szurkolnak az erdő szélén, kis asztalon valami sütiféle, de száguldok, nem fogja fel az agyam, hogy mi történik..
következő pillanatban satufék fordul, süti elvesz, pohár kóla elvesz..
-Vielen Dank, es ist Sehr gut!!!
-Gerne!! Hop Hop Hop Hop Glückwunsch!
Erdő, majd aszfalt-fő út Bad Goisern felé. Aero póz, nem elég, rátekerek, eszeveszetten nyomom, mert tudom, hogy az egyik kanyarból kifelé rávisz még egy utolsó kb 60-70m szintes schotteres mászásra, “tempó cobra 11: halálos” kónuszon pörgetek mint a ganészóró, nyom a koffein/redbull/kóla meg minden más, de főleg a tudat, hogy 15 km van hátra.Domb jön, elejét meggurulom, többit izomból, nincs már pörgetés felfelé, elfogyott a keringés, még pár előzés belefér a leejtő előtt, szerencsére szabad az út. És akkor utoljára még kioldottam a villát egy öröm ereszkedésre, egy szlovák sráccal a nyomomban. Szépen leértünk az aszfaltra, enyhe hátszél pici lejtő, szélárnyékozunk… nyomjuk mint hülyegyerek a gameboyt, mintha nem lenne mindegy, mert van még bőséges félóránk lapzártáig 🙂
Kis kevergés a városban, egy utolsó singletrack, majd főutca, rakjuk mint a bolond, és beértünk… Hubazz ez nem sokon múlt, 15 perc…

Fél perccel mögöttem jön Csabi is, mindenki ott van, többiek brutált mentek, volt egy feladás a sóbányánál…gratulációk, végre elengedem a kormányt, leugrok… Ez is megvan és még sincs este… Ja de, este van: 20:45. Végig mentem….

Végül az eredmény lista az “A” távról, honfitársaink ismét szépen teljesítettek, ahhoz képest, hogy ide mi “síkvidék” vagyunk: