A világot látni kell! Ennek a legjobb módja a kerékpár! Két keréken nemcsak idegen tájakra hanem idegen emberek kultúrákat is megismerhetünk. Minél többet mész annál kevesebb látsz, és végül rájössz hogy a valódi cél önmagad megismerése.
A tőlünk délebre fekvő területek kultúrája annyival vadabb másabb mint amit megszoktunk hogy teljes egészében nem tudjuk befogadni, magunkévá tenni. Így mint őseink én se a Balkán meghódítását tűztem ki célul hanem csak egyfajta portyázást, az idegen kultúra megízlelését.
„Amit nem tudsz megoldani PÉNZZEL, oldd meg SOK PÉNZZEL! Ahogy egy bolgár haverom mondaná” Szerencsére esetemben ez a sok pénz összesen 10 Euró volt. De mégis megoldotta azt hogy ne boruljon az aznapi terv.
A túra végső célja Montenegróban volt. Azonban az oda vezető 10 órányi autóutat nem akartam egyhuzamban megtenni, így egy érdekes köztes célpontot jelöltem ki a térképen. Ram Szerbiai kisvárosra esett a választásom, ahol komp üzemel és át lehet jutni a Duna másik partjára. Idáig való lejutást autóval oldottam meg. Éjszakázást is a mint Jónás a cethal gyomrában a kombi csomagterében elnyelve töltöttem.
A vadkempinges reggeleknek meg van az a bája hogy a nappal és a madarakkal együtt kelsz. Ennek ellenére valahogy mégis sikerült elszöszölnöm az időt. A komphoz érve húsz percem maradt a bringa felmálházására. Ilyenkor jut az ember eszébe hogy még ezt és ezt is be kellene rakni. Jól rögzítettem-e a csomagot. Öt perccel késtem le a 7-kor induló kompot. Még integetni is tudtam az utasoknak.
Ekkor jutott eszembe a Macskajajból ismert mondat:
Amit nem tudsz megoldani PÉNZZEL, oldd meg SOK PÉNZZEL! Ahogy egy bolgár haverom mondaná
A parton lévő horgászokkal szóba elegyedve egyik beszélt néhány szót németül. Problémámat felvázolva csak annyit kérdezett, hogy az autót is át akarom-e vinni 😊. Szerencsére a kerékpár nem jelentett gondot.
10 perc múlva a vízimadarak sokasága rebbent fel ahogy a motorcsónakunk szelte a Duna habjait. A számunkra ismerős folyó itt teljesen más léptéket és jelleget mutatott. Jellegében leginkább a Macskajaj képkockáit juttatta eszembe.
Túlparton a román határ felé vettem az irányt. Legnagyobb meglepetésemre a helységnevek cirill betűi alatt magyar felirat „Fehértemplom”. A kisváros lakosságának alig 3%-a magyar, ennek ellenére kiírták magyarul is a nevét.
Román határon minimális várakozással átjutottam védettségi igazolványról szerintem errefelé még nem is hallottak. Némi bonyodalmat csak az okozott hogy elküldtek vám ellenőrzésre. Szennyes gatya hiányában még nem tudtak megvámolni😊
A román oldalon megkezdődött egy elég unalmas emelkedő. Látványt hiányát a meleg tetőzte. Legurulva végre elém tárult a Duna. A lehangoló várost elhagyva siettem, hogy elérjek a László várához, ahol az első kocsmában oltottam szomjamat és váltottam Lei-t. Innentől kezdve a Duna végig kísérte utamat. Egyre több vadkempinges horgásztanyát láttam. Autós pihenők is voltak. Messziről több is hívogató volt, azonban közel érve a kóbor kutyák üldözése vette el a kedvem a megálló tartásától.
De végül csak sikerült egy ideálisnak mondható helyet találnom, ahol volt árnyék, asztal és némi kilátás is. A Balkánon olyan luxusról hogy ivóvíz nem is álmodtam.
Az igazán látványos részek Dobrota környékén vártak. Itt érezhetőbben több autós és wellnesses turista is volt. Különösen a Decebal szobor vonzotta őket. Így innen gyorsan menekültem😊
A táj ellenben kárpótolt a tömegnyomorért. Így csendes helyeken próbáltam minél többet fotózni.
Orsovába délután hatra értem oda. A hőséget fagyi üdítő kombóval próbáltam enyhíteni. Akkor még nem tudtam hogy lélekben a legkeményebb szakaszra kell felkészülnöm. A Romániai D8-as utat még az ellenségemnek se kívánom. A kóbor kutyák túlélési ideje itt a csernobili likvidátorokéval egyenértékű. A folyamatos kamionforgalmat a szurdokba épített keskeny út tetézi. Ez a balkáni vezetési stílussal kombinálva semmi jót nem ígér.
Túléltem, de mindenki aki teheti kerülje el jó messzire.!
A Vaskapu gáton át vezetett az utam vissza Szerbiába. Csodálatos naplemente övezte utam.
Túlparton elkezdődött a táborhely keresés. Bíztam hogy találok valami jó helyet. Végül a elsőnek megnézett horgásztanya mellett döntöttem, bízva abban hogy ők nem fognak éjszaka dorbézolni.
Sikerült 192 kilit 1200m szinttel ledarálni.
Este eszembe jutott gyerekorom rádiós mondata: hajóvonták találkozása tilos.
Reggel sátrat gyorsan összekapva indultam tovább mert tudtam hogy most vár rám az Al-dunai szakasz legnagyobb attrakciója a Kazár szoros.
A szerb oldal jóval több látnivalót kínál és autós forgalom se volt jelentős.
Donji Milanovac kikötőjében tettem egy rövid pihenőt frissítés gyanánt.
Az út szinte végig a Duna mellett kanyargott csak elvétve ment be folyótorkolatnál vagy emelkedő tetejére. Onnan lefelé gurulva legalább 10 alagutat érintett.
Galambóc várának romja már messziről hívogatja a tekintetet. Egykoron impozáns erődöt elkezdték felújítani, látványosan kezd a turizmus köré épülni.
Galambócot elhagyva a Balkánon szokatlan műtárgyat pillantottam meg. Kerékpárúton, illetve később jelzett kerékpárúton haladtam egészen Ram-ig. A táj kezdett egyre inkább a szép magyar alföldünk kukoricás pusztaságához hasonlítani. Ami engem a pedál erős és ütemes tekerésére késztetett.
Az autót elérve gyorsan pakoltam befelé. Némi energiapótlás után fordítottam a kormánykereket Montenegró felé. Még hat óra vezetés várt rám.
Teljesített táv 143 kili és 800m szint.
A túra beszámoló további részeit itt tudjátok elolvasni:
Balkán Portya 2. rész – Bunkerek földjén
Balkán Portya 3. rész – Durmitori fennsík