Egy külföldi MTB magazinban a sportág egyik nagy öregje, Thomas Frischknecht bejelentette, hogy az idei év végén visszavonul. Róla azt érdemes tudni, hogy még akkor is merev villával – igaz, rugós stucnival – versenyzett, amikor az ellenfeleinek zöme már rég telót használt, tehát nem vádolhatjuk azzal, hogy a kényelmet helyezi a hatékonyság elé. A visszavonulása apropójából készült interjúban elhangzott az a kérdés is, hogy milyen bringát képzelne el magának, amikor már csak az élvezet kedvéért fog tekerni. Erre ő csak annyit mondott, hogy egy 140 mm körüli rugóutas gép az ideálja…
Sajnos jómagam közel sem vagyok egy Thomas Frischknecht fizikumú kerékpáros, de valószínűleg élvezem annyira a bringázást, mint ő. Downhill versenyzőként azonban ritkán jutok el a nagy gépemmel idegen helyekre. Bár cross country bicajommal gyakran feljutok ismeretlen tájak hegyeire, de cseppet sem élvezem a lejövetelt. Éppen ezért nagy örömömre szolgál, hogy a gyártók végre elkezdtek olyan hosszú rugóutas gépeket tervezni, amelyekkel egy átlagosabb bringás is kompromisszum-mentes módon, a legnagyobb élvezettel közlekedhet fel- és lefelé egyaránt. Mint az a fentiekből is kiderült, nem feltétlenül csak az átlagos sportolók vágynak erre. Amikor aztán tavaly megláttam az első fotókat a Pitchről, tudtam, hogy ez lenne az a gép, amit nekem találtak ki. Erre most itt pihen mellettem…
Idén a Specializedek felfüggesztési megoldásai látványosan átalakultak. Az enduro kategória tetején a névadó váz karbon domborulatokkal büszkélkedik. Az ő leszármazottja tesztünk szenzációsan szép kék színben pompázó alanya. Ez a váz létezik egy komolyabb felszereltséggel is (Pro néven), amelyet – a forgalmazó ígérete szerint – tesztbringaként ki is lehet majd próbálni az év folyamán. Előzetesen annyit javasolhatok, hogy ne hagyjátok ki a lehetőséget, mert egy nagyon klassz élményben lesz részetek. Nézzük, miért is!
Tesztvázunk M-es méretű ugyan, mégis a downhill bringák között is viszonylag hosszú tengelytávúnak számít a maga 1175 mm-es hosszával. Ez alapján egyértelmű, hogy lefelé szenzációs stabilitást várhatunk tőle, amelyre ráerősít a szemmel láthatóan lapos (67 fokos) fejcsőszög is.
Az alsó- és felsőcső formája szintén ismerős lehet a lejtőzős szakágak képviselőinek a Demóról vagy éppen az SX-ről, így igazi újítást csak a hátsó traktusban találunk. Az FSR rendszer megmaradt, csak egy új himbakar került a nyeregvázcsőre, és a tag is függőleges helyzetbe került. Ügyes megoldás, ahogy az első váltót a láncvillára csavarozták, így az együtt mozog azzal, illetve a lánccal – tehát minden helyzetben tökéletesen tudunk váltani.
A rugóstag ebben a modellben az X Fusion külföldi tesztekben már agyondicsért modellje, amely tényleg várakozáson felüli finomsággal mozog. A villa a Pike család egyik egyszerű példánya. Állíthatjuk a rugóútját – hogy könnyebben mászhassunk – és a csillapítását is. Mivel emellett összességében nagyon jó a mozgása, ezért ennyi tulajdonképpen elég is.
Egyéb alkatrészek terén sincs nagy feltűnés: olcsóbb Sram váltórendszer segíti a könnyebb haladást, kényelmünkről pedig a már sokszor dicsért Speci kiegészítők gondoskodnak. Talán csak a Hayes fékeket érdemes kiemelni. Soha nem tudtam megbarátkozni a cég fékkarjainak alakjával, de a Strokerek végre nekem is jól kézre álltak, és emellett még a fékhatással is elégedett voltam. Tulajdonképpen egy-két nagyobb fékezéssel be is koptak, és a nagy DH gépekre való tárcsáknak is hála, jól dolgoztak (erősek és jól adagolhatóak).
Első utam egyben az első igazi tavaszi napon esett meg, így felvettem a kis XC bukómat, a rövidnacit és a rövid mezt, aztán nekiindultam a hegynek. Ott természetesen belefutottam egy déhás csapatba, akikkel a No Comment felé vettük az irányt. Kissé aggódtam, hogy mi lesz a felső sziklás részen, meg úgy egyáltalán, védőcucc nélkül nem szeretek durva terepen közlekedni.
Amikor leértünk, akkor meg már egyenesen megijedtem, ugyanis minden erőlködés nélkül tudtam tartani a haverok nagy gépekkel diktált tempóját, én viszont nem voltam védőruhába öltözve. Szóval lefelé hihetetlen agresszív módon lehet haladni vele, mert vajpuha és bőségesen elegendő a rugóút, a hosszú tengelytáv megfelelő stabilitást ad nagy sebességnél is, a gumik pedig remekül tartanak mindenféle talajon (még keményre pumpálva is). A lassulással sincs gond, hiszen a lejtőző gépeken is ekkora féktárcsákat használnak.
Az újabb meglepetés akkor ért, amikor a Sziklakert felé haladva fel kellett jutnunk a Hárs-hegyre a köves és meredek útvonalon, ahol az XC gépemmel is csak párszor sikerült folyamatos tekeréssel feljutnom. Kihasználtam a rugóút állításából adódó kormánysüllyesztést, illetve az aktív hátsó felfüggesztést, amely minden kőre rátapasztotta a gépet, így minden további erőlködés nélkül fel tudtam tekerni. A tetején már nagyon élveztem, hogy nem kell minden egyes követ kerülgetnem, mint a merev géppel. Egyszerűen csak egyenesen haladtam, és néztem, ahogy a gép feneke mindent könnyedén elnyel. Fent leültem, hogy megvárjam a bringákat tologató cimborákat, akik nagyon sötéten pillantgattak rám…
Egyetlen negatívumként a villa puhaságát tudnám felhozni, mert 90 kilóm alatt 140-es állásban a 95 mm-es jelzésig ült be, azaz a teljes rugóút egyharmada eltűnt. Ennek ellenére nem nagyon tudtam felütni. Szerencsére a komolyabb változaton már ez is orvosolható lesz, hiszen ott már az előfeszítésen is tudunk majd állítani.
Ha valaki olvassa a külföldi sajtót is, akkor bizonyára tudja, hogy a bevezetőben Thomas Frischknecht által megjelölt rugóút-tartomány az egyik légnépszerűbb és talán legtöbb élvezetet nyújtó bringákat takarja az all mountain és az enduro gépek határmezsgyéjén. Tesztünk alanya mindent tud, amit ebben a kategóriában elvárhatunk: hihetetlen jól mászik és lefelé is gyönyörűen végigmozogja a teljes rugóutat.
Leginkább azoknak ajánlanám, akik bármilyen durva terepen szeretnek (és mernek is) lefelé száguldani, de emellett a hegyre gyorsan és – a terepviszonytól függetlenül – tekerve kívánnak feljutni. A 186 centiseknek meg azt tudom javasolni, hogy akinek a mászás a fontosabb, az vegye az L-es méretet, akinek a lejtőzés, az pedig M-est. Végül meg kell említenem még azt is, hogy sohasem voltam nagy Speci hívő, de most ismét meggyőztek róla, hogy a tudás náluk van…
[poll id=”61″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. májusi lapszámában.
Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 67 fok
Nyeregvázcső-szög: 72 fok
Felsőcsőhossz: 574 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 586 mm
Középcsapágy-magasság: 356 mm
Nyeregvázcső-hossz: 444 mm
Tengelytáv: 1175 mm
Láncvillahossz: 421 mm
Tömeg: 13,98 kg
Forgalmazó: Paul Lange Hungary Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázméret: S; M (tesztelt); L; XL
Vázgarancia: az első tulajdonosnak a regisztrációs kártya visszaküldésével élettartam-garancia
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 475.900 Ft
Váz: Specialized M4 alu; 150 mm út
Rugóstag: X Fusion 02R; 7,875 x 2,25”; levegős; állítható csillapítás és légnyomás
Villa: Rock Shox Pike 327 U-Turn; 95-140 mm; állítható csillapítás; Maxle tengely
Első váltó: Shimano LX
Hátsó váltó: Sram X7
Váltókar: Sram X5
Lánc: KMC HG73
Lánckeréksor: Shimano HG50; 11-34 fog
Hajtókar: Shimano M521; Hollowtech/Octalink; 22-32-44 fog
Középcsapágy: Shimano BB-ES25; Octalink
Fékek: Hayes Stroker Ryde; 203/185 mm-s tárcsák
Első agy: Specialized Stout; 6 csavaros tárcsarögzítés; 20 mm-es átütőtengely; 32 furat
Hátsó agy: Shimano M475; 6 csavaros tárcsarögzítés
Küllők: 1,8 mm; rozsdamentes
Felnik: Specialized/Alex RHD; alu; 32 furat
Gumik: Specialized Eskar Sport; 26 x 2,3”
Kormánycsapágy: 1 1/8”
Stucni: Specialized; alu; 31,8 mm; 6 csavaros; 75 mm
Kormány: Specialized; alu; 31,8 mm / 660 mm
Nyereg: Specialized
Nyeregcső: Specialized Enduro; 6061 alu; 30,9 mm / 350 mm
