Retroblog sorozatunkban eddig még nem esett szó az olasz kerékpárkészítés egyik legnevesebb mesteréről, Ugo DeRosáról. A hiányosságot egy kétrészes cikkben pótolnám, amelynek első részében a korábbról származó, az 1990-es évek elején a Gewiss-Ballan csapat által használt időfutamvázat mutatnám be, amelyet nem kisebb nevű versenyzők hajtottak, mint a Giro-győztes Jevgenyij Berzin, az egynapos klasszikus specialista Giorgio Furlan és Moreno Argentin, illetve a jól ismert Bjarne Riis. Kitérek arra is, hogy a Gewiss csapat nevéhez fűződik az EPO-korszak nyitánya, lévén csapatorvosuk, Conconi és Ferrari itt kísérletezték ki a kerékpározás sötét korszakának dopping-protokoljait.
Mielőtt még komolyabban elmerülnénk Ugo bácsi életútjában, illetve elmesélném személyes találkozásom történetét a „nagy öreggel”, szólni kellene magáról az országúti időfutam műfajról, annak történetéről, illetve az ott használt kerékpár sajátosságairól. Mára megszokhattuk, hogy az időfutam az a versenyszám, ahol a kerékpársportban a mérnökök végre kiélhetik szenvedélyüket, futurisztikus kinézetű masinákat alkotva. Persze az UCI itt is számos megkötést alkalmaz, de legalább az időfutam-kerékpár modern formát vehet fel, nem kell úgy kinéznie, mint amit a brit Stanley az 1890-es években megálmodott. 1989 jelentette a technikai fordulópontot, amikor Greg LeMond Scott könyöklőt szerelt a kormányra: addig a masinák esetében a high-tech az elöl kisebb kerékméretben, esetleg egy előre nyitott (mezőnyversenyben baleset-veszélyessége miatt tiltott) kormányban merült ki.
-
- A Chorus fékszett kétségtelenül aerodinamikusabb, mint a Delta
-
- A villaszár speciális Columbus időfutam-csőszettből való…
-
- Altalános felállás volt a kisebb elsőkerék és a nem ejtett időfutamkormány használata…
-
- A támvillák is kissé lapított csövekből készültek…
A korszakváltás természetesen nem egyetlen szezon során ment végbe: még néhány évig a versenyzők hol használták a könyöklőt, hol nem: ki mihez volt szokva, ki miben hitt, kinek mennyire volt fontos maga a versenyszám. Persze az időfutam lényegében a kerékpárversenyzéssel egy idős, az 1870-es években az első versenyek vagy „lóversenyformátumban”, azaz oválpályán több indulóval, vagy egyéni indítással zajlottak. Ez utóbbiak lényegében időfutamok voltak, amelyek a későbbi pályasport egyes versenyszámait eredményezték. Országúton kicsit később kezdődtek az ilyen típusú versenyszámok, legnépszerűbbek Nagy Británniában voltak, mivel ott egy bárónő panasza miatt 1890-től az 1960-es évek elejéig (bő 60 évig!) tilos volt országúti mezőnyversenyt szervezni, lebonyolítani. Az angolok tehát kis forgalmú, a forgalom elől nem lezárt utakon egyesével indulhattak, és nem tarthatták fel a többi közlekedőt.
A váltás nem pozícionált C-Record: 1992-ben ez is használatos volt a profi mezőnyben!
Az időfutamverseny speciális válfaja a csapatidőfutam, illetve az időalapú megmérettetés, amelyből a legnevesebb az egyórás csúcs, amely idestova 120 éve az etalon a sportteljesítmények közt. Az időfutamokon nem egyszerre indul a mezőny, hanem egyéni időfutam esetében egyenként, csapat időfutam esetében pedig csapatonként, 1-2 perces időközökkel. Általában sík terepen rendezik, de léteznek speciális hegyi időfutamok is. Az előbbi esetében a légellenállás hátráltatja leginkább a kerékpáros haladását, így a kerékpártervező számára érdemes annak csökkentését megcélozni. A már említett könyöklő egy igen hatékony módszer a légellenállás csökkentésére, de a korábban alkalmazott keskenyebb vázprofil, a rejtett bowdenvezetés vagy a kisebb első kerék és a radiális kerékfűzés több olyan apró részlet, amely ugyancsak javíthatja a kerékpár aerodinamikai tulajdonságait. (De ne felejtsük: a kerékpár mindössze 15% a teljes légellenállásnak, többi a kerékpáros számlájára írható!)
Jevgenyij Berzin 1993-ban már pozícionált váltással és az új Record fékszettel ment, de váltókar még mindig az alsócsövön volt…
Ebben a részben Ugo DeRosáról csak annyit írnék, hogy 1958-ban vált ismertté mint vázkészítő, munkáját olyan magas szinten végezte, hogy egyre több neves versenyző kért tőle egyedi, testre szabott vázat. Az első kliens a világbajnok és Giro-győztes Geminiani volt, majd őt követte a bivalyerős Faema csapat Soler, Suarez és Rik van Loy-jal, jött a legendás Gianni Motta, majd Eddy Merckx, Francesco Moser… Profi versenygyőzelmek ezrei kötődnek DeRosa bácsi keze munkájához, minden bizonnyal a legtöbb, amit egyetlen vázkészítő fel tud mutatni. Csodálatos történet, amely a mai napig folytatódik. A cikk második részében többet mesélek Ugo DeRosa kerékpársportban betöltött kivételes szerepéről, de most végre rátérnék a cikk tárgyát képező időfutammasinára, amely 1992-ben készült a Gewiss csapat számára, amelynek kerékpárszponzora három éven keresztül a DeRosa volt.
A hajtómű C-Record 53 és 44 fogas tányérokkal
A gépet klasszikus 80-90-es évek eleji időfutam-vázgeometria jellemzi, amely egyben azt is jelenti, hogy az első kerék 650-es méretű, azaz szabványosan mérve 571 mm-es peremátmérőjű a hagyományos 622 mm helyett. Ennek megfelelően a kerékpár eleje alacsony, így nem is szokták ejtett időfutamkormánnyal szerelni. Az aerodinamikai tulajdonságokat több tényezővel javította a milánói mester: először is a Columbus speciális EX csőszettje keskeny profilt alkalmaz, ami a támvilla, a felsőcső és természetesen az első villa esetében igazán szembeötlő. A váltókarok az alsócső oldaláról annak tetejére kerültek, a bowden pedig a csövön belül fut a középcsapágyházig. A váz mért tömege 1910 gramm 54 cm-es vázméretben, átlagosnak mondható. Az egyedi vázgeometria akár konfekció is lehetne: lényegében teljesen megegyezik egy standard országúti 54-essel, kicsit rövidebb tengelytávval, ellenben laposabb homlokcső-szöggel, hogy a stabilitás nem szenvedjen csorbát.
A helyreállítás során több szempontot vettünk figyelembe: elsődlegesen a korhűséget, azaz legyen egységes Campagnolo szettel szerelt, másodsorban a „kicsit máshogyan” elv is szerepet játszott, tehát nem akartunk még egy komplett C-Recordos bringát létrehozni, főleg úgy, hogy nem is állt rendelkezésre egy teljes szett. Kiszúrtam egy versenyről készült fotón, hogy anno a Gewiss csapatszerelők is kísérletezgettek az alkatrészekkel, több esetben megbontva az egységes Campagnolo Record szettet. Például egyik időfutamversenyen Jevgenyij Berzin egy Chorus fékszettel ment – gondolom ennek rációja a felismerés, hogy az aerodinamika jegyében fogant C-Record – a Shimano Dura Ace AX-szel ellentétben – a lehető legkevésbé aerodinamikailag optimalizált, főleg a Delta fékek esetében. A Cobalto akkora már kiment a divatból, így kapóra jött a 90-ben kapható Chorus. Ebből nekünk is volt egy szép pár, így a nevetségesen drága Delták helyett a DeRosa időfutamgép ezt kapta.
A hátsó agy kilóg a sorból, de úgyis egy Campa telikerék illene ide!
Az alkatrészválasztás a fékrendszeren kívül egységes C-Record, a hátsó agy esetében régi Record, de a kerék már készen volt, mielőtt ebben a bicajban elnyerte volna végső helyét. Nyitva hagytuk a kaput, hogy egyszer majd szert teszünk egy Campa Ghibli telikerékre, akkor pedig tárgytalan lesz az „agydiszharmónia”. (A Gewiss csapatnak komoly készlete lehetett belőle, mivel majdnem minden időfutamversenyen használták…) Sajnos szingók terén a kétféle kerékmérethez nem sikerült azonost beszerezni, de ez a későbbiekben könnyedén orvosolható. A stucni 3T DeRosa gravírozott, a kormány ehhez passzoló, de sajna Moser gravíros: szerencsére a könyöklő bilincs pont kitakarja! A nyeregszár aero típusú Record, ahogy ehhez a géphez dukál. Talán még az áttételezést emelném ki: hátul 13-18 (!) fogas 6-os sor elől 53-as és 44-es tányérokkal. Ez a felállás akkoriban igen elterjedt volt, amelyből látható, hogy az időfutam diszciplína kissé más műfaj volt, mint manapság…
A váltókarok a cső tetején, a váltóbowden pedig a vázban: mindez az aerodinamika jegyében…
Miért nincs a gépen fékváltókar vagy pozícionált váltó, amikor 1992-ben a kereskedelemben már mindkettő kapható volt, a csapatok pedig már egy szezonnal korábban is próbálgatták? Részben az időfutamkerékpár akkor még nem volt olyan jelentőségű mint ma, nem kapott akkora hangsúlyt a körversenyek során, valójában Miguel Indurain mutatta meg, hogy ezzel is lehet Tour-t nyerni. Ha a kronót sík terepen rendezték, akkor a versenyzők keveset váltottak, sok angol kerékpáros egyetlen áttétellel vágott neki „az idő ellenében” számnak. Nem tették fel a váltókart a könyöklőre, sokan pedig egészen a 90-es évek közepéig ez utóbbi sem használták. Jevgenyij Berzin 93-ban már biztosan használt pozícionált alsócsöves váltókart, de ha fel is tette a könyöklőt, oda nem vezettette fel a Gewiss szerelőjével. 92-ben többféle felállással ment, pl. ilyennel is, amit most láthattok, hátul telikerékkel. A Campa fékváltókar pedig ergonómiailag nemigen passzol az időfutamkormányhoz, ezen a téren a Shimano STI jobb párosítás.
A brittek egész sokáig kőkorszaki technikával nyomták a kronót: a vérükben volt!
Remélem az elemzés kielégítő volt, és nem felejtettem ki egyetlen részletet sem! Jut eszembe, a váltóbowden rejtett vezetése okozott fejtörést, és elment vele vagy másfél óra. Persze ez néha még ma is előfordul 🙂 A következő epizódban apropója egy C-Recorddal szerelt DeRosa Primato lesz: illetve Ugo bácsi kalandos életén kívül még szó lesz arról is, hogyan szökött meg három Gewiss-es versenyző a Mur de Huy-n, majd egy rögtönzött 50 km-es mini csapatidőfutamot rendezve mesterhármast produkáltak. Igen, professzor Conconi és Michele Ferrari már 1994-ben is képes volt a csodákra!
Ugo DeRosa a vázgyár “mintaboltjában”
DeRosa Gewiss egyedi időfutam-kerékpár
