fbpx

Hogyan válassz kerékpáros cipőt? Minden amit tudni akarsz a témáról!

A megfelelő kerékpáros cipő kiválasztása közel sem annyira egyszerű feladat, mint ahogy azt sokan gondolnák! A cikk keretein belül megpróbálunk A-Z-ig áttekintést nyújtani a szempontok, követelmények és kívánságok tengerében.

Nagyjából 1994-óta használok SPD pedálkötést és itt rögtön meg is kell állnunk egy pillanatra! A köznyelvben az „spd cipő”, „spd pedál” szókapcsolatok terjedtek el, pedig ezek igazából a Shimano Pedaling Dynamics szókapcsolatból erednek mely a japán gyártó által levédett márkanév. De ahogyan folpack-nak hívjuk az átlátszó élelmiszer csomagoló anyagok miközben az is „csak” egy márkanév a sok közül, úgy fogadjuk el, hogy a dokkolós pedálkötést SPD-nek fogjuk nevezni továbbra is. Egyébiránt ma is számos kivitel létezik és ezeknek lesz jelentősége a cipők tekintetében is. Shimano SPD, Shimano SPD-SL, Shimano SPD-R, Time, Look, Mavic, Crank Brothers, Speedplay hogy a legismertebbeket említsük. Ezek a pedálrendszerek nem kompatibilisek egymással, viszont számunkra jelenleg az a lényeges, hogy kétféle lyukosztással készülnek.

Ezen az országúti cipőn az SPD, és az SPD SL furatkör is megtalálható.

Ezen az országúti cipőn az SPD, és az SPD SL furatkör is megtalálható.

Minden hegyikerékpáros cipőn Shimano SPD lyukosztást találsz, az országúti cipőkön pedig általában három furatot, ami a Look, Time, Shimano SPD-SL stb. országúti stoplik felszereléséhez szükséges (egyes hobby szintű modellen mind a kettő megtalálható). A pedál/stopli gyártók ehhez igazodtak az elmúlt évtizedekben, így alapvetően ezzel kell csak tisztában lenned.

Amennyiben ez az első lépés megvan, akkor már tudod szűkíteni a kört ahol keresgélhetsz. Ez után második lépésként meg kell határoznod a felhasználási területet ahová a cipőt használni szeretnéd. A „válaszd a legdrágábbat amit a pénztárcád bír” nem jó megközelítés, mert kínszenvedés egy nagyon merev karbon talpú montis cipőben várost nézni, vagy egy sima talpú országútiban trekking bringát tolni a kavicsos úton fagyizás közben. Nézzük hát milyen kategóriák léteznek, és mire érdemes számítani velük kapcsolatban:

Ilyenben nyomja a Bikemag.hu tesztcsapata is!

Ilyenben nyomja a Bikemag.hu tesztcsapata is!

MTB XC: ebbe a kategóriába sorolunk minden olyan cipőt amivel terepen lehet versenyezni, edzeni legyen szó XC megmérettetésről, vagy maratonról. Ezen cipők jellemzője a merev üvegszálas műanyag vagy karbon talp, az agresszív, de aránylag keskeny mintázat és az orrába csavarható „fogak” melyekkel a sáros terepen is könnyen lehet futni fölfelé a bringával. Nem a kényelem az elsődleges szempont, bár mára azért egész napot el lehet lenni egy ilyen cipőben. A belépő modellek három tépőzárasak, a középkategóriásak általában két tépőzár + egy csat kombót tartalmaz, a csúcsmodellek pedig általában tekerőgombos (BOA) kivitelűek. A sarkat erősen fogják, súlyuk pedig 600 gramm körül alakul párban. Árban nagy a szórás, nagyjából 30.000-120.000-ig tart a skála.

nw_kerekparos_cipo

Kemény terepre masszív cipőre van szükséged!

MTB trail/enduro: néhány éve vált ki a montis cipők halmazából ez az új kategória, amit nem más mint a trail és enduro bringák terjedése váltott ki. Ezek a cipők robusztus felépítésűek, rendelkeznek boka védelemmel, az orruk is megerősített általában és nem ritka a félmagas szárú kivitel sem. Kemény terepeken kell helytállniuk, de teljesen más követelményeknek megfelelve mint az XC kategóriában. Talpuknak minimálisan kell tudnia hajolni mivel nem ritka a bringa tolása, a talp mintázata általában agresszív magas bütykökből áll, de jóval szélesebb a felület. A mintázat anyaga általában a túracipőknél megszokott Vibram, vagy pedig az új Michelin keverék, mert tapadnia kell a vizes sziklákon is. Itt nincsen szükség a cipő orrába csavarható stoplikra, van viszont igény a megnövelt ütés védelemre. A felcsapódó kövek, faágak a napi rutin részét képezik. Ezek a cipők nem olcsóak, de sokat is nyújtanak. A szellőzés nem az erősségük, ezért városnézősnek ne ilyet válassz!

Extrém véglet, de akár GoreTex felsőrészes, Vibram talpas cipőt is vehetsz.

Extrém véglet, de akár GoreTex felsőrészes, Vibram talpas cipőt is vehetsz.

Túra: direkt nem írtunk mtb túrát mert a túracipők talpa ugyan rendelkezik mintázattal, de egy edzőcipőé is, mégsem terepfutó cipő. A túracipők fő ismérve a kényelem, egész nap lehet benne tekerni, sétálni, várost nézni. Éppen ezért a talpa hajlékony, persze a stopli környékén merevítve, hogy ne érezd a pedált. Jellemzően fűzősek, vagy egy tépőzárral meg vannak spékelve. Elvileg szellősnek kellene lenniük, a valóságban mégis az XC verseny cipők engedik át a legjobban a levegőt. A túra cipők zártabbak, robusztusabbak, közelebb állnak a trail/enduro-hoz. Akik spinningre használnák ezt vegyék figyelembe. A csúcs túracipők akár túrabakancsokat megszégyenítő tudással és kinézettel rendelkeznek, de az áruk is ehhez igazodik! Viszont aki egy hetes transalp túrára indul, az jobb ha nem egy alapmodellt visel…

Spinningtermekben a kinézet is számít :)

Spinningtermekben a kinézet is számít 🙂

Spinning/fitness: a jobb gyártók készítenek kifejezetten indoor cycling/fitness cipőket melyeket zárt terekben való használatra, vagy könnyed nyári bringázásokra terveznek. Jobb szellőzést nyújtanak, kényelmesek, de nem a teljesítményt helyezik előtérbe. Városnézéshez is jók tudnak lenni, és a mai trendi színek egyvelegét vonultatják fel. Általában fűzővel kombinált tépőzárral látják el a fitnesz cipőket.

A lakk felületek jól mutatnak, könnyen tisztíthatóak, de nem árt rájuk vigyázni!

A lakk felületek jól mutatnak, könnyen tisztíthatóak, de nem árt rájuk vigyázni!

Országúti verseny cipők: látszólag mindegyik országúti cipő ugyanúgy néz ki, aztán a valóságban mégiscsak van három különböző kategóriájuk. Nehéz egy vonalat húzni, honnan számít valami verseny cipőnek. Ismerünk kiváló „csak” három tépőzárat tartalmazó modellt is, sőt a Giro újra divatba hozta a fűzőseket (montinál is)! Talán azt lehetne mondani, hogy ami karbon talpú az inkább versenyzésre való mivel kevesebb watt fog veszendőbe menni, az üvegszálas kompozitok pedig sportolásra, túrázásra valók. A csúcsmodellek súlya akár 200 gramm alatt is lehet darabonként és ez nagyon sokat számít, hiszen percenként 80-100x kell megmozgatnod pedálozás közben.

kerekparos_cipo_korkep12

A középkategóriától felfelé csat+tépőzár kombót találsz, ennél feljebb pedig egy vagy két BOA tekerősöket. A BOA tekerőről tudni kell, hogy régen csak a csúcsmodelleken láthattál ilyet, de mára a tömeggyártás miatt sokkal elérhetőbb lett a gyártók számára, így lejjebb csorgott. Sőt a linkre kattintva – http://www.boatechnology.com/products/cycling – láthatod hány gyártó használja milyen modelleken! Érdekes viszont, hogy több márka is ellátta a lábujjak fölött egy tépőzárral az egy-két éve még csak két tekerővel ellátott cipőit, mert bár könnyen használható ez a damilos zárórendszer, azoknak nem nyújtott egyenletes szorítást, akik versenyeznek.

Szellőzőrendszer a talpba integrálva

Szellőzőrendszer a talpba integrálva

A kiváló szellőzőrendszer is a versenykategóriás cipők ismérve. Igen, rendszerről kell beszélni, mert általában a cipő orrán találsz belépő nyílásokat, majd középen és hátul pedig kilépőket. Egyes modellek talpbetétje is úgy van kialakítva, hogy illeszkedjen ehhez a rendszerhez. A szellőset úgy értsd, hogy a nálam teszten lévő Shimano RP9-es cipőben 10 fokban kékre fagytak a lábujjaim, miközben a középkategóriás R171-esben simán elvagyok kamásli nélkül ilyenkor! A verseny cipők sarka akárcsak a montis tesóknál, öblös kialakítású, jól tartja a bokát, sőt nagyon érdes szövettel szokták belülről borítani a maximális tartás érdekében. Ezeket érdemes szorosra húzni, mert ha mozog a sarkad benne, akkor hamar kuka lesz a zokni!

Három tépőzáras, megfizethető árú modell

Három tépőzáras, megfizethető árú modell

Országúti sport/túra cipők: az aszfaltos túrázás nyilván nem sétálással egybekötött városnézést jelent, ezért a gyártók is ehhez igazodnak. Kicsit masszívabb, magasabb gumi bütyköket tesznek a sarokhoz és az orrára, de ez nem jelenti azt hogy bármennyit is érdemes sétálni bennük, hiszen a stopli folyamatosan leér az aszfaltra nem úgy mint a montis cipőknél. A belépő szint az országúti kerékpáros cipők világába egy húszasnál indul és nagyjából 30-35 000-ig tart. A három tépőzártól a csat+tépőzárig bármit találhatsz, de a talp az szinte 100%, hogy üvegszálas lesz. Ezek is jól szellőznek általában, bár komplett levegő átvezető rendszereket már nem képeztek ki rajtuk.

Triatlon cipők: „hagyományos” országúti cipőben is lehet triatlonozni, ha viszont komolyabban gondolod ezt a sportot, akkor célszerű ehhez kialakított modellt választani. Miért? Mert teljesen más követelményeknek kell megfelelnie. Egyrészt zokni nélkül, vizes lábbal ugrasz bele szinte szó szerint mert a depóban a pedálba dokkolva tartod őket. Egy-két nagy tépőzárral tudod megszorítani őket (van BOA tekerős is), melyet könnyebb vizes kézzel is megragadni főleg úgy, hogy közben már mozgásban vagy! Nagyon szellősek, nyelvet nem is tartalmaznak, ellenben nagy „fület” találsz a sarkukon ami szintén a bebújást segíti elő. Az alapmodellek üvegszálas talppal rendelkeznek, a középkategóriától pedig már karbont használnak.

Ha idáig eljutottál, akkor már tudod neked melyik kategóriában kell keresgélned. A pénztárcád úgyis bekeretezi majd a keresőkben a lehetséges modelleket, viszont adott típusoknál hogyan döntsd el melyik tud többet, vagy melyik neked a jobb? Nézzük hát részletesebben a felhasznált technológiákat, kialakításokat!

kerekparos_cipo_korkep15

A stopli furatait fedőlap takarja, így hagyományos pedállal is használható.

Kompatibilitás: már az elején írtuk, hogy elsőként el kell döntened milyen pedálhoz nézel cipőt. Vannak azonban további finomságok. Mi van akkor ha valaki nem akar dokkolós pedált annak ellenére, hogy számtalan előnye van a használatának? Semmi gond, a gyártók belépő túra kategóriás modelljeinél meg van a lehetősége annak, hogy hagyományos platform pedállal használd. Kétféle kialakítás szokott ilyenkor előfordulni. Az egyik, hogy alapból „teli” a talp, és csak meg van jelölve a stopli helye. Ha később mégis patentpedált használnál, akkor egy pengével körbevágod a jelölés mentén, akkor a kivágott rész alatt ott lesznek a menetes lyukak. A másik megoldás amikor egy becsavarozható fedéllel látják el. Ez utóbbi télen nem szerencsés, mivel a hideg rögzítőcsavarokra pikkpakk feltapad a hó, és tíz lépés múlva két hólabdán sétálsz.

Mi van akkor, ha országúti cipőt szeretnél használni spinning teremben, hiszen úgyis jobban szellőznek mint a fitnesz lábravalók?! Nem probléma. A belépő szintű országúti cipők talpán sokszor megtalálod a három háromszög alapú furat mellett a dupla montis lyukakat is, így fel tudod szerelni azokat is rájuk.

Montis cipőre viszont sosem lehet országúti pedál stopliját felrakni! Sajnos a különböző stopli szabványok egyáltalán nem kompatibilisek egymással, így egy Shimano SPD-SL pedálba nem tudsz Look stoplival belekattanni, de az Eggbeater dokkolója sem lesz jó Shimano pedálokba. Érdemes tehát egy rendszer mellett letenni a voksodat, mert különben cserélgetheted a pedálokat, vagy stoplikat.

kerekparos_cipo_korkep18

MTB cipőtalp: a kategóriákban már említettük milyen felhasználási területre milyen mintázat az elterjedt. Érdemes azonban kicsit mélyebbre ásni a témában. Maga a mintázat anyaga jelenleg háromféle. Az első kategória az ismeretlen, amiről nem tudod miből készült. Ez egészen a középkategóriáig kitart, de nem feltétlenül jelent rosszat, bár ha a gyártó nem látja el egy jól hangzó „márkanévvel” akkor valószínűleg sokat nem izzadtak a gumikeveréken, vagy a minták sűrűségén, elhelyezkedésén. Egy lépcsővel feljebb a gyártók kifejlesztenek/kifejlesztetnek valami saját, levédett alapanyagot, mintázatot, és azzal gyártják a cipőiket. Ezek jellemzőit már megtalálod a katalógusaikban, weboldalaikon, de azért ez sem egyenlő azért a csodával. A beszállítók adott készpénzért bármilyen felirattal ellátják a mintázatokat, ezért is nem teljesít ugyanúgy egy nagyáruházi márka „csodatalpa” egy komoly világmárkáéval.

northwave_kerekparos_cipo

Új belépő a Michelin a spéci mintázat piacra.

Amikor biztos lehetsz a tulajdonságokban, az a „márkázott” mintázatok. Itt két nagy játékos van. A gyalogtúrázás, hegymászás világából közismert Vibram, és az autó illetve bringagumik királyának számító Michelin. Bemutatónkban mindkettőt megtalálod majd.

Masszív szög a cipő orrában, a saras versenyekre!

Masszív szög a cipő orrában, a saras versenyekre!

Verseny cipők esetében sokszor nem is a keverék számít, hanem a mintázat sűrűsége, magassága, cserélhetősége. Ha sűrű a mintázat, akkor a sár hamar eltömi, és így nem csak két kilós cipőket kell emelgetned minden egyes pedálfordulatnál, hanem könnyű benne elesni is. Minél magasabb a mintázat, annál jobb lesz sárban (már ha nem túl sűrűn vannak elhelyezve ugye), és vélhetően annál később kopik el. Persze minél magasabb a mintázat, annál instabilabb benne futni kemény talajon, mert magasabban van a súlypontod. A legprofibb megoldás, amikor cserélhető a mintázat. Nagyon kevés, nagyon drága tudja csak ezt, de ők kiemelkednek a tömegből.

A mintázat szélessége sem mindegy. Teszteltünk már olyan cipőt, amiben kemény felületen nehéz volt futni, mert a sarkánál annyira keskeny volt az oldalsó minták közötti távolság, hogy billegtél mint a kezdő nő a magassarkú cipőben.

A komolyabb cipők orrába bele lehet csavarni „szögeket” vagy „stoplikat” ki hogy hívja. Ezek sárban segítenek kapaszkodni. Van amelyik cipőhöz jár, van amelyiknél csak a helye van meg, és külön kell megvenned hozzá. Egy valamire érdemes figyelni. Ha nem használod, akkor a zárócsavarokat folyamatosan ellenőrizd, mert hamar el tud kopni a fejük, és utána nehéz vagy lehetetlen lesz kiszedni őket.

Az Easton nem csak kormányokat és kerekeket gyárt, hanem már cipőtalpat is!

Az Easton nem csak kormányokat és kerekeket gyárt, hanem már cipőtalpat is!

Országúti cipőtalp: lényegesen egyszerűbb kivitelű, mivel a gyaloglásra, futásra való alkalmasság nem tartozik a tervezési követelmények közé. A merevség kérdését hamarosan megválaszoljuk, így itt csak arra kell figyelned, hogy a stoplidnak megfelelőt válassz. Az országúti cipők talpán is találsz elöl-hátul 1-1 gumi pogácsát ami arra szolgál, hogy ne csússz el amikor lelépsz a pedálról. Nem csak kényelmetlen bennük sétálni, de a talpat is hamar összekaristolod, a műanyag stopli villámgyors leamortizálásáról nem is beszélve.

Túra cipőtalp: a túracipők talpának hajlékonynak kell lennie, hogy kényelmes legyen benne a séta. A mintázatot úgy szokták a stopli körül kialakítani, hogy távolabb essen a talajtól, így kevesebbet ér le a fém. A mintázat összetételét már kiveséztük.

Screen Shot 2016-04-11 at 09.23.33

Üvegszálas vagy karbon talp? A kérdés jó! Lehet csinálni merev üvegszállal erősített műanyag talpat is, meg rugalmas karbont is. Pár éve elkezdtek a gyártók a karbon talpakhoz merevségindexeket megadni, de ezek csak márkán belül mérvadóak. Semmilyen összehasonlíthatóság nincsen mondjuk a Shimano 11-ese és a Specialized 13-asa között. Sajnos arra is nehéz ökölszabályt mondani, hogy melyik a kényelmesebb. Nagyon függ a lábfejed formájától, a saját fájdalomküszöbödtől. Kicsit olyan ez mint az ideális nyereg megtalálása. Vagy bejön, vagy nem. Sajnos csak menet közben derül ki, hogy egy nagyon merev karbon talpas cipőben fájni kezd-e a lábad 4-5 óra után, bár még ekkor sem biztos, hogy a cipővel van a gond. Egy valami biztos. Ha nem vagy versenyző, aki a dobogóért küzd, akkor nagyot nem veszítesz egy üvegszálas cipővel sem, illetve a csúcsmodellek mindig minimalistábbak, ezáltal több kompromisszum mellett hordhatóak, mint a középkategóriás cipők.

northwave_talpbetet

Talpbetét: Nem sokkal a talp fölött helyezkedik el a talpbetét, ami a közvetlen kontaktot adja a lábad és a cipő között. Bármilyen meglepő, de itt sem mindegy milyet van gyárilag a cipőben! A hamarosan megjelenő „konklúziók” cikkünkben lesz majd illusztrálva ez is. Ugyanis nagy mértékben eltérnek egymástól a talpbetétek. Nagyjából a 40 000-es kategóriától fölfelé számíthatsz komolyabb tervezés után megszületett betétekre, a felső házban pedig nem ritka a kétféle talpbetét, vagy a berakható emelőkkel (sim) ellátott modell, de mindenképpen átgondoltabb, jobban megtervezett talpbetétet kapsz.

<iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/_VFW-7HDTXk” frameborder=”0″ allowfullscreen></iframe>

És akkor még nem is beszéltünk a külön megvásárolható speciális talpbetétekről, mint például a Specialized kínálatában a Body Geometry SL amin a talp boltozat alátámasztóból különböző félék kaphatóak, és persze maga az egész cucc a BG Fit elv alapján van tervezve. Hasonló a Giro SuperNatural X-Static készlet is amihez több tépőzárral rögzíthető boltozat emelő/módosítót is kapsz.

kerekparos_cipo_korkep20

Vagy ennél is egy szintet feljebb lépve a komolyabb cipőkben a Custom Fit talpbetétet találod melyet külön is megvásárolhatsz. Itt nem csak az inserteket tudod variálni a lábad formájának megfelelően, hanem egy speciális „hőkezelési” eljárással a lábad formájára tudod alakítani bizonyos mértékben.

A Sidas talpbetétek 100%-osan a lábadhoz vannak formázva.

A Sidas talpbetétek 100%-osan a lábadhoz vannak formázva.

A csúcsot a teljesen egyedi lábra formázott talpbetét jelenti, mint a Sidas. Itt egy komoly felmérést követően készül el a lábadra szabott betét, melyet szintén hőkezeléssel formáznak, de olyan szinten, hogy még a lábujjaid között is formára alakul a betét. Nekem egy új szintjét jelentette a kényelemnek ez a betét, évek óta nyúzom, és semmit nem változott a formája!

Nagyon merev felsőrész, de van akinek ez jön be.

Felsőrész: A felsőrész szintén megér egy misét. Nagyon nagy eltéréseket tapasztalhatsz itt. Mikor kézbe veszed a cipőt, megtapogatod a felsőrészt, akkor már érezheted mennyire puha anyagú a rüsztödnél, a cipő orr, vagy a sarok rész. Ez meg fogja határozni a kényelmet is, persze az egyéni preferenciák sokat számítanak. Hogy két szélső értéket mondjak, elég vastag, merev felsőrésszel készül a lábra formázható Bont Vaypor és nagyon finom, vékony anyagú a Giro Empire SLX. Egyikre sem mondanánk, hogy kényelmes vagy kényelmetlen, mert kinek melyik az. Van aki szereti ha van egy kis mozgásszabadság a lábujjainak, van aki pedig a síbakancs szerű merev, de a lábfejet szorosan körbeölelő cipőket szereti. Egy biztos. A merev felsőrésszel rendelkező cipők kinézete tovább marad újszerű (ha nem kényes a felülete) mint a nagyon puháké, ami hamarabb ráncosodik, és lesznek rajta „bejáratós” törések.

A Bontrager Race Road óriási tépőzárja garantálja, hogy magas rüszt esetén is be fogod tudni csatolni.

A Bontrager Race Road óriási tépőzárja garantálja, hogy magas rüszt esetén is be fogod tudni csatolni.

Mindenképpen próbáld fel a kinézett cipőket, érezned kell melyik, hogy áll a lábadon. Bizonyos modellek magas rüszttel szinte alig húzhatóak meg kényelmesre, másoknál csak bénán fog állni a csat, esetleg gyűrődik a tépőzár. Ilyenkor a legjobb megoldás általában a három tépőzáras, vagy a BOA-s rendszerűek adják. Széles lábfejjel a „verseny” szabású cipők nyomhatják a lábadat, a „háromszög” lábujjakkal rendelkezőknek viszont pont a széles orrú cipők lesznek kényelmetlenek. Azért ezeknek a többségét egy próbával ki tudod küszöbölni. Apropó próba… lehetőleg délután próbálj, mert akkorra „dagad meg” a lábad a végleges méretére. Vedd fel, csatold, fűzd be rendesen a cipőt. Állj benne pár percet, sétálgass, próbáld megérezni hol nyom, hol laza. Nem pár hónapra veszed, szánd rá az időt, nézz meg többféle gyártó cipőjét, akár más-más árkategóriában is. A kényelem ne 5-10 000 forinton múljon!

Már említettük a hőre formázható felsőrészt, ami egy nagyon jó dolog, ha van rá keret mert ezt csak a csúcsmodellek tudják. Az elv mindegyiknél ugyanaz. Adott paramétereknek megfelelően felmelegíted a cipőt, majd belelépsz, és lábra formázod. Lassan minden komoly cipőgyártónak van ilyenje. A versenyzőknek készült, de egy nagyobb bütyköt, vagy egyéb problémát is ki lehet vele küszöbölni.

Design: Több szempontból is érdekes a felsőrészek felülete. Nagyon divatosak a lakk bevonatos cipők, az instagram tele van jobbnál jobb képekkel, és a versenyzők is szívesen hordják. Ezek felületét egy esős tekerés után könnyű takarítani, de a sérülések (főleg az montis modelleknél) nagyon meglátszanak rajtuk. Nehezebben szellőznek, így komoly levegőcsatornával ellátott talp kell alá, vagy perforálják rendesen.

A selyem szerű nagyon finom felület igazán exkluzív kinézetet kölcsönöz, de nagyon kényes anyag. Nem csak a hordás miatti ráncok látszanak meg rajtuk, hanem tisztítani is nehézkes őket. Viszont kényelmesek, jól felveszik a láb formáját, és nagyon elegáns kinézetet adnak.

Nagyon jól néz ki, de egy esős bringázás után nem egyszerű az eredeti színét visszaadni.

Nagyon jól néz ki, de egy esős bringázás után nem egyszerű az eredeti színét visszaadni.

A cipők többsége szintetikus bőr és gyöngyvászon keveréke, ami általában jól szellőzik, de egy eső után egy sárga Mavic cipőt tisztává varázsolni nem egyszerű. Még talán a fehéret is könnyebb. Önmagában a gyöngyvásznat takarítani sem egyszerű, mert a kis pórusokban minden megül. A szintetikus bőr pedig érzékeny lehet a vegyszerekre, így érdemes először próbát végezni kis felületen. Az itthon is kapható Jason Markk tisztítószerek a legkényesebb cipőre is jók lesznek. A durvább, túrabakkancsokhoz ajánlott túraboltos szerekkel szintén végezz próbát!

A fűző újra divat lett, hiszen a legegyenletesebben szorít, és a legkönnyebb.

A fűző újra divat lett, hiszen a legegyenletesebben szorít, és a legkönnyebb.

Zárórendszerek: Utolsó menüpontnak nézzük a zárórendszereket. A legegyszerűbb, mégis sokak szerint a legegyenletesebb szorítást a fűzővel lehet elérni. Persze macerás egyenletesen meghúzni, és menet közben nem tudsz rajta állítani, de nagyon könnyű cipőt lehet így készíteni. Magas rüszttel mondjuk nem fog szépen kinézni a cipő, mert nem lesznek párhuzamosak a lyuksorok, hanem „V” alakot formáznak. Ha ez zavar, számíts rá.

Kár, hogy az erőltetett trendek az alsó kategóriába száműzték a tépőzárat...

Kár, hogy az erőltetett trendek az alsó kategóriába száműzték a tépőzárat…

A belépő szintű cipők tépőzáras rendszerűek, ami megint vicces, mert a három tépőzárral még mindig nagyon egyenletesre lehet beállítani a felsőrész szorosságát. Minél szélesebb a tépőzár, annál könnyebb meghúzni. Persze a szellőzést gátolja, mert a három tépőzár felülete majdnem teljesen lefedi a cipő nyelvét.

kerekparos_cipo_korkep28

Keresd a lapos mikro reteszelésű csatot!

Középkategóriás cipőknél az egy csat két tépőzár a megszokott. Érdemes mikro reteszelésű csatosat választani, mert kisebb lépésekben lesz állítható a szorosság. Amennyiben használsz kamáslit is a cipőn (télen, tavasszal) figyelj arra, hogy lapos kialakítású legyen a csat. A bumszli, sarkos csatok hamar kidörzsölik, kivágják a kamáslikat. A jobb cipőkön a csatot két pozícióba is rakhatod, így magasabb rüszttel is kényelmesen használható lesz.

A szellőzéssel nem lesz gond!

A szellőzéssel nem lesz gond!

A közép-felső házban jön a már említett BOA tekerőgomb. Nagyon gyorsan be tudod vele kötni a cipőt, kioldani talán még egy fokkal könnyebb, és menet közben is gyerekjáték az állítgatása. Egy hosszú verseny, vagy tekerés alatt van, hogy lazítani kell rajta, mert megdagad a lábad. Említettük már, hogy több gyártó plusz tépőzárat rakott idénre a tavaly még csak két tekerővel ellátott cipőjére, mert az orr fölött nem szorított rendesen a rendszer. Ez főleg azokat zavarta akik szorosra húzzák a felsőrészt. A tekerőgomb előnye, hogy csak damilok futnak át a lábad fölött, így a szellőzés onnan is kifogástalan tud lenni. Ilyen damilt elszakadni, vagy BOA-t elromlani nem nagyon láttunk még, tehát nem kell tartani tőle.

Elvileg ezennel kiveséztük a bringás cipők tulajdonságait, kiválasztásuk metódusát, és az alkotóelemeiket. Amennyiben végigolvastad ezt az írást, láthatod, nem is olyan egyszerű „csak” egy bringás cipőt venni. Éppen ezért lepődünk meg amikor valaki vakon a neten rendel cipőt, kvázi kinézet vagy ár alapján. Persze más a helyzet amikor már van egy bevált kaptafád és tudod az adott gyártónál mire számíthatsz, bár amikor kategóriát, vagy felhasználási területet ugrasz még mindig érhet meglepetés! Bár érthető ez is hiszen hazánkban alig van olyan bringabolt, aki legalább egy gyártótól tart rendes palettát, nem hogy többtől.

Hamarosan érkezik a „konklúzió” cikkünk a cipőkről, benne a tapasztalatainkkal és a hazai kínálat bemutatójával!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo