fbpx

Tour de France: Voeckler hozta a „szokásos” győzelmet

Megérkezett az Alpokba a Tour de France mezőnye, s másodszor örülhettek a franciák, hiszen legagresszívabb versenyzőjük, Thomas Voeckler aratott szép győzelmet. Az összetettért is nagy küzdelem zajlott, de a Sky kontrollálta az eseményeket.

A Bellegarde és Valserine közötti 194 kilométeres hegyi etap elején hamar kialakult egy nagyobb – több mint 20 fős – szökevénycsoport, melyben az olasz Michele Scarponi állt legjobban az összetettben. De ott volt a zöld trikós Peter Sagan is, aki egészen a nap kiemelt kategóriás emelkedőjéig, az 1500 méter magas Colombier lábáig tartotta magát, a gyorsasági hajrá és a szerezhető pontok miatt.

Az élboly természetesen felbomlott a nagy hegyen, a cél előtti kisebb, 3. kategóriás emelkedőre négyen, Voeckler, Scarponi, Dries Devenyns és Luis Leon Sanchez maradtak elöl. Nagy nehezen a veterán német Jens Voigt zárkózott még fel hozzájuk az utolsó 10 kilométeren, így öten döntötték el a helyezéseket.

Devenyns próbálkozott először, és senki nem akarta vállalni az üldözést, majd végül Voigt próbálta követni. Voeckler is megindult az utolsó két kilométeren, miután végképp nem akart menni senki, s könnyedén hagyta faképnél Voigtot, majd Devenynst is. Mögötte már csak a dobogóért ment a meccs a cél előtti pár száz méteres emelkedőn, végül Scarponi és Voigt jött be Voeckler mögött. A francia a gyújtött pontoknak köszönhetően a hegyi trikóért folytatott versenyben is átvette a vezetést.

A főmezőnyben természetesen a Colombier-n gyorsultak fel az események, Van Den Broeck igen aktív volt, Cadel Evans-szel közösen is próbálkoztak, hogy elszakadjanak Wigginstől, de a Sky szerelt. Végül az ugyancsak aktív Nibalinak sikerült elszakadni, s a lejtőn növelni előnyét, körülbelül 40-50 másodpercig.

A cél előtti 6 kilométeres kisebb hegyen azonban befogta őt is a Team Sky, nem sikerült a szökés. Van Den Broeck azonban ismét próbálkozott, a francia Pierre Rolland-ra téve a kereket szöktek meg, s hoztak fél percet a sárga trikóson a célig. Wigginsnek ez belefért, továbbra is biztosan őrzi a sárga trikót.

A 10. szakasz eredménye:
1.     Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar     4:46:26
2.     Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD     0:00:03
3.     Jens Voigt (Ger) RadioShack-Nissan     0:00:07
4.     Luis Leon Sanchez Gil (Spa) Rabobank Cycling Team     0:00:23
5.     Dries Devenyns (Bel) Omega Pharma-QuickStep     0:00:30
6.     Sandy Casar (Fra) FDJ-Big Mat     0:02:44
7.     Egoi Martinez De Esteban (Spa) Euska

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo