fbpx

Pénteken 11 ország kerekeseivel rajtol a Gemenci Nagydíj

Július 10-én és 11-én kerül megrendezésre hazánk egyetlen nemzetközi kategóriás, többnapos országúti versenye. A két szakaszos Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíjra a szervezők 11 ország 119 kerekesét várják, akikre a gálával együtt közel 300 kilométer vár. Eközben az amatőrök, kicsik-nagyok és a családok együttesen a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap programjai közül választhatnak.
ggp_1

Az Ifjúsági Unió Szekszárd már 15. éve vesz részt a szervezésben. A csapat ötödik esztendeje önállóan rendezi a viadalt, mindvégig megtartva a nemzetközi szövetség (UCI), a versenyre 8 éve vonatkozó kategóriáját. Ignácz György főszervező elmondta: „a kategória megtartása érdekében, a nehéz gazdasági helyzetben a prológot el kellett ugyan hagynunk, de minden feltételt biztosítani tudunk a rendezvényhez. Például 2 millió forintot osztunk szét a díjazottak közt, a sikeres lebonyolításban 2 rendőrautó, 5 motoros rendőr, 30 polgárőr, 60 önkéntes, 12 autó és 18 motoros vesz részt.”

ggp_2

Ignácz György a Gemenci Nagydíj főszervezője

A 144 kilométeres első szakasz, a Skoda – Alisca Autocentrum Kupa alkalmával, július 10-én a karaván Kaposvárról a szekszárdi Béla térre teker, a rajtra délután 3 órakor kerül sor. Másnap Paksról a legendás, szekszárdi Kálvária-tetőre érkezik a mezőny, a 148 kilométeres MVM Paksi Atomerőmű Kupán a rajtzászlót fél 11-kor engedik le. A szervezők július 11-én este háromnegyed nyolctól háztömbkörüli versenyt rendeznek utánpótláskorú igazolt és felnőtt amatőr kerékpárosoknak Szekszárd belvárosában, majd következik fél tíztől a hagyományos villanyfényes gála, az Alisca Bau Kupa, a Pálinkás Csaba emlékére kiírt kritériumverseny.

Vasvári Ferenc sajtófőnök; Cziráki István, a 2009-es év hosszútávú országúti bajnoka és Stubán Ferenc csapatfőnök (Betonexpressz 2000-Limonta)

Vasvári Ferenc sajtófőnök; Cziráki István, a 2009-es év hosszútávú országúti bajnoka és Stubán Ferenc csapatfőnök (Betonexpressz 2000-Limonta)

A hazai együttesek közül a Betonexpressz 2000-Limonta a csapatverseny esélyeseként erős gárdával áll rajthoz, sorában az idei felnőtt országúti bajnok Cziráki Istvánnal és a tavalyi gemenci ezüstérmes Madaras Zoltánnal. A csapat célja egyértelműen az összetett győzelem megszerzése, illetve minél több UCI pont gyűjtése, ami az országúti világbajnokság miatt fontos. Elöljáróban a szekszárdi Madaras Zoltán így nyilatkozott:

„A pénteken kezdődő Gemenci Nagydíj számomra az év legfontosabb versenye. Megpróbáltam a felkészülésemet és a formaidőzítésemet úgy alakítani, hogy erre az időszakra legyek a legjobb mentális és fizikai állapotban. A domborzatot nagyon jól ismerem, mert itt nőttem fel, és ez előny lehet számomra. Régi nagy álmom hogy egyszer Gemenc Kupát nyerhessek hazai közönség előtt. Rengeteg bíztatást kapok ismerősöktől, ami még több erőt ad nekem a jó szereplésre. A tavalyi második hely után idén egy kicsit több önbizalommal indulok és talán ez is a javamra válhat. A csapatom nagyon erős és én is nagyon jó formában érzem magam, majd meglátjuk mire lesz ez elég!”

Letölthető dokumentumok:
– Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj részletes program
– Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj startlista

Amíg a profi kerekesek pénteken és szombaton a kétnapos Gemenci Nagydíj alkalmával mérik össze képességeiket, addig az amatőrök, kicsik-nagyok, na és a családok együttesen a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap programjai közül választhatnak. A tolnai megyeszékhely eseményei a biztonságos kerékpározás és az egészséges életmódra ösztönzés jegyében telnek majd.

Július 11-én a T-Mobile Természetjáró Kerékpáros Túra és a gyermekfutamok mellett BringaSuli, bringaszerviz és kerékpáros demonstráció is szerepel az egész napos programban. A résztvevők értékes nyereményekben részesülhetnek.

„A T-Mobile hosszú évek óta támogatója a kerékpársportnak, az elmúlt esztendőkben azonban már nem a verseny-, hanem a szabadidősport mellett fejtjük ki ez irányú tevékenységünket. Társadalmi szerepvállalásunk egyik jó példája a T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap, melynek során a természettudatos és egészséges életmódra, a balesetmentes közlekedésre, a kerékpárutak használatára szeretnénk felhívni a résztvevők figyelmét. Szekszárdi programjaink alkalmával a családokat, a gyerekeket, az idősebbeket és az amatőröket várjuk elsősorban.” – mondta Varga Kornélia, a T-Mobile kerékpáros projektjének vezetője.

A program reggel a szekszárdi Béla király téren indul, ahol már háromnegyed nyolctól lehet nevezni a 15-, 35- vagy 63 kilométeres túrák valamelyikére. A bringás csapatot szakavatott túravezetők kísérik, menet közben három frissítőpont áll a kerekesek szolgálatára. A „Biztonságos kerékpározásért” program keretében délután kettőtől ügyességi pályán kerekezhetnek, majd – több kategóriában – ifjúsági futamokon mérkőzhetnek a fiatalok, forgalomtól lezárt körpályán, értékes díjakért. A T-Mobile Kerékpáros Demonstráció öt órakor kezdődik, célja a biztonságos kerékpározásra, a kerékpárutakra, az egészséges életmódra való felhívás.

Letölthető dokumentumok:
– A T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap programja

Forrás: Alisca Bau 35. Gemenci Nagydíj & T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros Nap sajtóközlemény

További információk: www.gemencgp.hu
Gemenci nagydíj a Bikemag fórumon: http://forum.bikemag.hu/showthread.php?t=3524

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.