fbpx

Naptárban a négy Top Maraton időpontja, elindult a nevezés

Újabb szezonját kezdi a legnagyobb hazai hegyikerékpáros maratoni sorozat, a T-Mobile Top Maraton. A négy állomás időpontjait a szervezők az esztendő végén kihirdették, a nevezés január első napjaiban elindult. Idén a Bükk Maraton jubilál, a bajnoki trikókat a hazai szövetség pedig a Mátra Maratonon osztja ki.

Top_1

Az elmúlt esztendőkben a versenyeken évről-évre nőtt a résztvevők száma, 2009-ben már több mint 1500 nevezőt regisztráltak állomásonként a szervezők. A 2010-es eseményekre a már megszokott időközökkel kerül sor: a  IX. Caprine Maraton Szilvásvárad május 30-ai, a XI. Duna július 4-ei, a jubiláló, tizedik Bükk augusztus 1-jei, míg a szezonzáró, IX. Mátra Maraton augusztus 29-ei dátummal került a hazai versenynaptárba. A sástóról rajtoló Kékes-ostromló záró futamon egyúttal a Magyar Köztársaság maraton bajnoki címéért is bringára ülnek a kerekesek, a viadalt a hazai szövetség mellett a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) nemzetközi naptára is jegyzi.

Top_2

A sorozat versenyeire elindult az online nevezés, melyet a www.odinsport.hu -n keresztül tehetnek meg kedvezményesen a bringások, egészen február 28-ig. A szolgáltatások között az online nevezés mellett 2010-ben is szerepel többek közt chipes időmérés, póló, kerékpármosó, orvosi háttér, frissítő állomások, valamint „egytálétel”. Az első 500 fizetett nevezőnek a rendezők egy éves kerékpáros Velohelp biztosítással kedveskednek.

Emlékeztetőül, az összetett győztesek felnőtt női és férfi kategóriájában Dósa Eszter és Blazsó Márton állhat címvédőként rajthoz, míg a bajnoki mezt Dósa mellett Buruczki Szilárd védheti.

Fotó: Pertorini Mario
Forrás:
Sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo