fbpx

A Duna Maratonon Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lett a maraton bajnoka

Ezernégyszázhat nevező közt a felnőttek mezőnyében a 2009-es bajnok Buruczki Szilárd győzelmével, Dósa Eszter címvédésével zárult 2011. július 3-án a tizenkettedik alkalommal kiírt Intersport Duna Maraton hegyikerékpár-verseny, egyben a maratoni szakág országos bajnoksága. A Top Maraton sorozat második állomásán nyolc ország részvételével nemzetközi mezőny gyűlt össze.

Intersport Duna Maraton: a hosszútáv mezőnye

Intersport Duna Maraton: a hosszútáv mezőnye

A hosszútávot – melyet a szokásoknak megfelelően csak a férfiaknak írták ki – 86, a közepet 63, a rövidet 26 kilométerre hirdették meg a Sportaktív SE szervezői. A pálya nyomvonala a visegrádi Duna-partról a Pilis hegység emelkedőin vezetett. A versenyt a magyarok mellett csehek, svájciak, szlovákok, osztrákok, oroszok, németek és románok is teljesítették. Az eseményt a verseny fővédnöke, Visegrád polgármestere, Abonyi Géza nyitotta meg. A maraton rajtok után gyermekfutamokra került sor; a rövidtáv alkalmával rajtolók Csere Csabára emlékeztek.

A Duna Maratonon Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lett a maraton bajnoka

A Duna Maratonon Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lett a maraton bajnoka


„Nagyon boldog vagyok, hogy 2009 után ismét a maratoni szám bajnoka lettem. A közeljövőben az olimpiai számra fogok összpontosítani, két hét múlva a zalaegerszegi ob-n szeretnék bizonyítani, majd aktívan részt kívánok venni az olimpiai kvótához szükséges pontgyűjtésben, időben ezekhez a versenyekhez fogom igazítani a maratoni versenyeket.” – mondta Buruczki Szilárd.

Dósa Eszter

Dósa Eszter

„A svájci Bucher szombaton Európa-bajnok lett a visegrádi tereptriatlon Eb-n, őt a vége előtt 20 kilométerrel fogtam meg, majd elléptem tőle, harmadszor is bajnoki címet tudtam szerezni maratonon. A közeljövőben én is az olimpiai számra fogok koncentrálni, ob, majd Eb, és néhány pontszerző verseny; talán a Mátra Maratonon ismét tudok indulni.” – foglalta össze Dósa Eszter.

Buruczki Szilárd

Buruczki Szilárd

A Top Maraton sorozat 3. állomására, az Egeres-völgyi Sportfesztivál idején, a XI. Bükk Maratonra 2011. augusztus 7-én kerül sor; az esemény központja Felsőtárkány lesz. Bővebb információk: www.bukkmaraton.hu.

Top Maraton sorozat 2. állomás – XII. Intersport Duna Maraton, eredmények:

Teljes eredménylista: http://www.temposport.hu/download/2011_dunamaraton.pdf

Felnőtt férfi hosszútáv (86 km):
1. Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) ideje 03:44’09”
2. Blazsó Márton (Bike Team Szeged), 03:46’35”
3. Szatmáry András (EuroOne-Cube Pro MTB Team), 03:53’23”

A 2011-es felnőtt női bajnoki dobogó

A 2011-es elit férfi bajnoki dobogó

Felnőtt női középtáv (63 km):
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE Scott-Nutrixxion) ideje 03:11’55”
2. Renata Bucher (svájci, Crespo), 03:17’58”
3. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST), 03:28’06”

További felnőtt győztesek: Matej Nepustil (cseh, Merida Biking Team) középtáv, Süle Róbert (KTM Erste-Leasing) és Perlaky Evelin (KSI-Schwinn Csepel SE) rövidtáv.

A 2011-es elit férfi bajnoki dobogó

A 2011-es felnőtt női bajnoki dobogó

A Magyar Köztársaság maraton bajnokai 2011-ben: Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC), Horváth Csaba (KTM-Erste Leasing), Egei Tamás (Trek SE), Dósa Eszter (Vitalitás SE Scott-Nutrixxion), Albert Katalin (KTM-Erste Leasing), Cseh Veronika (KTM-Erste Leasing), Szalontay Bence (Merida Maraton CST), Bódán Zsófia (Ózdi KE), Bányai Dominik (PCCC) és Brogli Réka (X2S-Kona Team) és Dr. Simonyi Ákos (Cube-csömör).

A Duna Maratonon Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lett a maraton bajnoka

A Duna Maratonon Buruczki Szilárd és Dósa Eszter lett a maraton bajnoka

http://vimeo.com/25966074

Bővebb információk: www.sportaktiv.hu

Forrás: Top Maraton Mountain Bike sorozat 2011. – XII. Intersport Duna Maraton Sajtóközlemény
Fotó: Tirszin János, X-iont

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo