fbpx

“Vízibiciklizés” Wales-ben

Míg nemrég András kollégám két keréken ismerkedett Anglia szépségeivel, addig én – egy kivételtől eltérően – csupa vizes program keretein belül Wales-szel kötöttem szorosabb ismeretséget. Küldetésem tehát – bringás online magazinról lévén szó – igen rendhagyó volt. Választ kellett találnom arra a kérdésre, hogy a kiváló kerékpáros programok mellett mit kínál még a szigetország a kalandvágyó, egyéb sportokra is nyitott bicajosnak és az extrémsport rajongóinak.

A ruha a bringázás során megszokotthoz hasonlóképpen testhezálló, ellenben a program rendhagyó lesz

A ruha a bringázás során megszokotthoz hasonlóképpen testhezálló, ellenben a program rendhagyó lesz

Londoni érkezésünk után Cardiff felé vettük az irányt. Az úti cél egyetlen furcsasága csak az volt, hogy a várost rafting céljából kerestük fel. Mivel a nyarat rafting túravezetőként „tengettem” Ausztriában, nagyon érdekelt, hogy a Salza folyóhoz képest milyen élményt jelent egy mesterségesen kialakított betonmeder. Számomra – és ezzel vélhetően a legtöbben így vannak – a vadvízi evezés szerves része a természetes környezet, így kíváncsian vártam, hogy ennek hiánya mennyire befolyásolja az élményt. Az „igazi” raftinggal ellentétben nem egy hosszabb folyószakasz, hanem egy mindössze 250 méteres pálya várt ránk. Természetes környezetben a rázósabb szakaszokat mindig nyugis, nézelődős követi. A rövidke műmederben ennél sokkal pörgősebb, mert egyik akadály éri a másikat. A nézelődős rész ezzel kipipálva. Nincs miben gyönyörködni, de ez fel sem tűnik, mert idő sincs rá.

A pálya rövidségéből adódóan sok ismétlésre volt lehetőség, így a firkászokból verbuválódott legénység körről-körre egyre ügyesebben teljesítette kormányosunk utasításait. A neoprén bőr levedlése után sikerélményekkel gazdagodva indultunk a szállásunkra, ahol a vacsorát követően következett a jól megérdemelt pihenés.

Van akinek nemcsak hasalva megy…

Van akinek nemcsak hasalva megy…

Másnap reggel egy közeli öbölbe indultunk, hogy szörfdeszkára pattanjunk. A partra érve azon tanakodtunk, hogy Gower nem éppen Hawaii, de rövidesen kiderült, hogy hullámokat lovagolni itt is lehet. Oktatónk elmondása szerint az öböl tökéletesen alkalmas helyszín a szörfözés alapjainak elsajátítására, tehát csak rajtunk múlik, hogy pancsolunk, vagy deszkán siklunk. A 17 fok körüli víz és az ezzel közel megegyező léghőmérséklet miatt ismét neoprén gúnyát húztunk, hogy végre elkezdhessük a száraz gyakorlatokat. Miután megtanultuk, hogy feküdjünk a deszkán, végre bemerészkedtünk a vízbe. Az első gyakorlat meglehetősen egyszerűnek tűnt. Ha látunk egy alkalmas hullámot, lökünk egyet a deszkán, felhasalunk rá, pár tempót húzunk a karunkkal és végül a partig siklunk. Elméletben egyszerű… Lesem a megfelelő hullámot, majd mikor a közelembe ér, felugrok a deszkára, tempó, tempó… Oké, de hol marad a siklás? A hullám szépen leelőzött. Némi türelemmel sokadikra aztán elkaptam, de a siklás csak egy pillanatig tartott és búvártanfolyamba torkollott. Újabb nekifutások következtek, és próbálkozásaimat végre siker koronázta, igazi szörfistenként siklottam a deszkán hasalva. Következő lépésben ismét „talajgyakorlat” következett. Megtanultuk, hogy pattanjunk fel. Ismét szorgos gyakorlásba kezdtünk. Számomra nem a talpra állás és az egyensúly megtalálása, hanem a hullámok elkapása jelentett nehézséget. Számtalan próbálkozás után, mikor végre sikerült pár hullámot meglovagolnom, az oktatónk szólt, hogy végeztünk. A két órás oktatás csak perceknek tűnt, szívem szerint még maradtam volna.

Mászás – ezúttal bringa nélkül

Mászás – ezúttal bringa nélkül

Öltözködést követően tengerparti piknik és séta közben osztottuk meg egymással frissen szerzett élményeinket, majd kisbuszunkba pattantunk, hogy falra másszunk. Alig 20 perces autóút után mászás következett. Megkaptuk a felszerelésünket – mászócipő, fejvédő, beülő – és rövid elméleti oktatást követően egymást biztosítva kapaszkodni kezdtünk. Elsőként egyszerű gyakorlópályán tesztelték, ki, hogyan mozog függőleges világban. Képességeink szerint újabb és újabb pályák következtek. Ezek nehézsége nem csak a falak meredekségétől, hanem az elhelyezett fogások sűrűségétől, valamint méretétől is függött. Az azonos színű fogások jelöltek egy pályát. Az ügyesebbek csak a pályához tartozó kapaszkodókat használták, a kevesebb rutinnal, erővel vagy állóképességgel rendelkezők pedig fogtak mindent, ami az útjukba került. Bringásként az állóképesség részével nem volt baj, az erőm is elég volt, de ha tovább tartott, míg kitaláltam, hogyan tovább, erősen bedurrantak a karjaim. Hosszabb és nehezebb pályákon az is előfordult, hogy pihenőt kellett tartanom. Ilyenkor szóltam az engem biztosítónak, kényelembe helyezkedtem a beülőmben és egy két percig – szó szerint – lógtam.

Nem csúnya vidék ez…

Nem csúnya vidék ez…

A mászóka után vissza a szállodába, kaja és irány egy közeli pub! A megfelelő kocsma után kutatva angol sofőrünk megrökönyödve hallotta, hogy milyen rossz véleménnyel vagyok a sörről, ezért küldetésének tekintette, hogy meghívjon valami igazán finomra. Hiába mondtam, hogy esélytelen, megpróbálta. Igyekezetét díjazván, illetve mert vállaltam a „kihívást” legyűrtem egy korsóval. Keményen megszenvedtem vele, míg a többiek örömmel kortyolgatták. Ha ízlett, ha nem, alkohol, amiből nekem kevés is elég ahhoz, hogy idétlenül vigyorogjak és még a szokottnál is hangosabban nevessek. A sör elfogyasztása után jó hangulatban értem vissza a szállodába, hogy eltegyem magam a következő, sűrűnek ígérkező napra.

Barátságos kíséret

Barátságos kíséret

Reggel a nyugatra fekvő Pembrokeshire Nemzeti Parkba indultunk. Út közben a végeláthatatlan kő- és bokorkerítéssel szegélyezett legelőket bámultam, és izgatottan vártam az aznapi programokat. A célállomáshoz zegzugos keskeny utacskákon érkeztünk. Vendéglátóink különböző, a tengerpart adottságait kiaknázó sportokra szakosodtak. Programkínálatukból ránk tengeri kajakozás és úgynevezett costeering várt. Elsőként a kajakokat, szörföket és neoprénruhákat rejtő raktárt derítettem fel. A raftingolásból adódóan otthon éreztem magam. Komoly felszerelés és rend fogadott, no meg Jon. Igen „h” nélkül, mert szerinte azzal bajlódni időpazarlás. Rövid beszélgetés után vezetőnk egy szuperintenzív, de minden lényeges dolgot magában foglaló „tanfolyamot” tartott a tengeri kajakozás rejtelmeiről, és máris a neoprén ruhákban és sisakokban találtuk magunkat.

Körülbelül 15 perc autózással jutottunk a partra, ahol végre vízre szállhattunk. Egy a hullámoktól védett öbölben ízelítőt kaptunk a tengeri kajakozásból, majd a partszakasz felderítésére indultunk. Mindannyian nagyon meglepődtünk, hogy a kajakok mennyire stabilak, és milyen könnyen megy velük az irányváltoztatás. A tengeri kajakozásról nekem más elképzelésem volt. Azt gondoltam, hogy különösebb izgalmak nélkül evezgetünk egy sort. Ezt is nagyon vártam, de amit kaptam, az sokkal jobban tetszett, mert igazi vadvízi élmény volt. Egészen közel haladtunk a parthoz, miközben a hullámok 1-1,5 métert is emeltek rajtunk. Mikor egy picit már biztosabban mozogtunk, a hullámokat kihasználva egyébként „evezhetetlennek” tűnő részeken „szörföztünk” át. Ha rossz volt az időzítés a következő hullámig partra vetett halként vesztegeltünk a sziklán, hogy aztán végre tovább haladhassunk. A játszadozásnak aztán fókák személyében nézőközönsége is akadt. Békésen, tisztes távolból követtek minket, miközben a sziklás parton újabb és újabb kihívásokra leltünk. Egyik ezek közül egy barlang volt, amit elsőként túravezetőnk derített fel, aztán persze mi is követtük. Az érkező hullámokkal besiklottunk a koromsötét, a tenger morajától hangos barlangba. Ez a mutatvány nekem olyan jól sikerült, hogy nekicsapódtam a barlang falának és kis híján borulás lett a vége. Annyira belefeledkeztem a kajakozásba, hogy észre sem vettem az esőt és az egyre erősebben fújó szelet. Körülbelül 2 óra evezés után érkeztünk a partra, ahol a helyiek a hideg szél és az eső ellenére tetőtől talpig búvárruhában vidáman piknikeztek. A pakolást követően visszatértünk a bázisra, ahol vendéglátóink ízletes és nagyon gazdag ragulevessel és házi kenyérrel vártak.

Kihajózik a társaság

Kihajózik a társaság

Az étkezés nagyon jó hangulatban telt, mindenki boldogan mesélte élményeit. Ebéd után az igényesen kialakított pihenőhelységben, egy a kezembe akadt kajakos témájú könyvet olvasva, lassan elbóbiskoltam, mikor Jon jelent meg ismét a következő programra invitálva minket.

„Vízibiciklizés” Walesben

„Vízibiciklizés” Walesben

A következő napirendi pont az úgynevezett costeering volt. Ez – nyersfordításban – „partolást” jelent. Ez a sport az úszás, a sziklamászás és vízbeugrálás keveréke. Első hallásra teljesen értelmetlen marhaságnak tűnt, de hajrá, próbáljuk ki ezt is! Ismét öltözködés következett. Ezúttal több réteg és melegebb neoprénruhát vettünk fel, a biztonság kedvéért mentőmellényt és sisakot valamint neoprén zoknit és edzőcipőt. Keskeny, kis utakon jutottunk el a „partolás” színhelyére, ami egy sziklás, egykori kőfejtővel tarkított partszakasz volt. Az öbölben alkalmunk volt közelről is látni egy fókakölyköt, akit – mivel úszni még nem tud – az anyjuk a táplálékszerzés idejére magára hagyott. Bevetettük magunkat a hideg habokba, és úszni, aztán egy meredekebb partszakaszhoz érve mászni kezdünk, és végül, ha már feljutottunk ugorjunk egyet! Ugrottunk, egyre magasabbról és magasabbról, amit egyre jobban élveztem. Az ugrálást követően egy a hullámok által vájt „csúszdához” érkeztünk, amin a hullámok erejét kihasználva fel-le csúszkáltunk. Az i-re a kőfejtő megmaradt falairól ugrás tette fel a pontot. A nyolc és fél méteres magasság gondoskodott a megfelelő adrenalin mennyiségről.

Így néz ki egy átlagos vízibiciklis…

Így néz ki egy átlagos vízibiciklis…

A sportprogramokat követően ismét buszozás következett, majd érkezés a következő szállásunkra. A korábbival ellentétben ez nem egy nagyváros nagy szállodája volt, hanem egy aprócska falu nagyon hangulatos fogadója. Az épület földszintjén igazi angol pubbal, az emeleten pedig takaros szobákkal. Érkezésünkkor bár egész nap vizeztünk a kiszáradást elkerülendő bedobtunk egy-egy pohár viszkit, így az esti vacsora még a korábbiaknál is jobb hangulatban telt. Az ételek ízletesek, a kis kocsma hangulata pedig varázslatos volt. Az „utolsó vacsorát” követően kicsit fáradtan, de élményekkel gazdagon tértem nyugovóra.

Ha a fentiek felkeltették az érdeklődésed, kedvet kaptál a bringázás mellett más sportokhoz, akkor a VisitBritain megújult weboldalán (http://www.visitbritain.com) minden hasznos információt megtalálsz.

Szöveg: Kovács Botond
Fotó:
Németh Péter (www.peternemeth.co.uk), Kovács Botond

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.