fbpx

Pro-User Amber II kerékpárszállító teszt: párosan szép az élet

Az újságírás és bármilyen gondolkodásmód legnagyobb rákfenéje az szokott lenni, ha az ember önmagából, a saját élethelyzetéből indul ki. Anno teszteltük az Amber IV-es kerékpárszállítót, amin egy komplett család bringáit tudod vinni. Meg hát mi amúgy is rengetegszer viszünk sok bringát, haverokkal, utazáskor, családdal, stb. Nem is értettem elsőre miért venne valaki kettes tartót. De ha kicsit kinézek a dobozból, akkor rögtön feltűnnek azok, akik szimplán a barátnőjükkel, párjukkal, haverjukkal mennek bringázni és két bringát fogadó tartó van a kocsijukon.

 

Arról nem beszélve, hogy az Amber IV-esnek majd a felébe kerül a most tesztelt modell és itt most következzen egy kis számolgatás. Tetőbox felszerelés miatt rendelnem kellett a tetőre konzolokat és kereszttartó rudakat. Szerencsém volt, mert tetőkorlátos az autóm, így a konzolok kedvezőbb áron vannak, mint az autóspecifikusak, sőt más tetőkorlátos autóra is átszerelhető. A négy konzol és a két kereszttartó több mint ötvenezer forintba került. Ha ehhez még két bringatartót is vennem kéne, akkor az még nagyjából 40-80 000 forintos összeget jelentene kiviteltől függően. Tehát két kerékpár tetőn való elhelyezése alsó hangon is kilencvenezret emésztene fel. Miközben ez a vonóhorgos tartó mindössze 69 990-be kerül. Tehát amikor valaki azt gondolja, hogy egy vonóhorgos szállító drága, akkor érdemes kicsit utánaszámolni. De ha kivesszük a képletből a konzolokat és kereszttartókat mert ugye lehet, hogy vonóhorgot is venned kell, akkor is nagyjából partiban lesz két minőségi tetőtartó ezzel a vonóhorgos modellel.

No de visszatérve az Amber II-re! Ugyan összecsukható darabról beszélünk, mégis annyira kompakt méret, hogy akár ajtó mögött is tárolható. Mindössze 24 centiméteres magasságával ágy alá is be lehet tolni, ami garázzsal, vagy külön tárolóval nem rendelkezőknek megváltás lehet. Maga a szállító acélból készül, masszív, strapabíró, mégsem dög nehéz (15 kg). A kerekeket klipsz szíjhoz hasonló pántokkal tudod rögzíteni, és a bringát is gyorsszorítós megoldással fixálod. Félni nem kell tőle, teljesen stabilan tartja a gépeket, sőt érdekes vázformák esetében a pánt sokkal egyszerűbb rögzítést nyújt, mint amikor a drágább modellek nagyméretű műanyag pofáinak kell helyet találni és karbon vázak esetében túlhúzni sem fogod tudni.

Maga a szállító a Pro-User szabadalmaztatott megoldásával rögzül a vonóhorogra és a mellékelt lakat segítségével lopásbiztossá tehető. A „véletlen” kinyitás ellen egy elfordítható rugós stift védi. Elektromos csatlakozója a 7 és 13 pólusú aljzatokkal egyaránt kompatibilis. Rendszámtáblatartójába pofonegyszerű becsattintani a szürke rendszámot, vagy pedig az autó sajátját, hiszen ma már nem kötelező a szürke, csak kényelmi opció.

Kedvező ára ellenére dönthető is a kis Amber, így a csomagtartóhoz is hozzá fogsz férni. A teszt alatt semmi említésre méltó sem történt, ami jó hír, hiszen pont ez a dolga ezeknek, hogy semmi se történjen velük! Igazából a csomagtartóban sem foglalt sok helyet, bár nyilván a többség nem ott fogja tárolni. 50 kilóval is terhelhető, így két elektromos bringát is fel lehet rá rakni. Egyetlen hátránya a fránya tekerőgomb amivel össze lehet csukni. Ennek ki és betekerése elég macerás, remélem ezen fognak javítani a jövőben. Természetesen 3 bringához való is kapható belőle, ha erre lenne szükséged, de ami a legmeglepőbb, hogy egyes is létezik, ami ultrakompakt szingli kivitel.

A Pro-User Amber II-est keresd a forgalmazó weboldalán, vagy személyesen bemutatótermükben!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo