fbpx

Bringás paradicsom elérhető távolságban: Semmering Bikepark előzetes

Anno 2006 nyarán felhívott a soproni bringás élet motorja, Hidasi Márk, hogy menjek haza hozzájuk, mert a határ túloldalán nyílni fog egy bringapark, amelyet kimondottan déhásoknak szántak. Nem sokkal a nyitás után be is rámoltuk a gépeket a kocsiba, majd Sopronból 45 perc autózás után már fent is álltunk a semmeringi Zauberberg (Hirschenkogel) felvonójánál.

A Northshore pálya egy remek kanyarja

A Northshore pálya egy remek kanyarja

Úgy éreztük, hogy valami nagyon csodás dolog kezdetén vagyunk, mert a sok év tologatás után itt végre csak arra koncentrálhattunk, amit igazán szeretünk. Ráadásul a felvonók nagyon gyorsan visznek fel, ahhoz képest, hogy mennyit lehet lefelé jönni. Nem véletlen, hogy a régió sok bringaparkja közül mindig itt rendezik a 24 órás DH-t.

Persze 2006-ban, még csak a Freeride pálya volt kész, az is alig. Ma valószínűleg mindenki húzná a száját, hogy ezért nem éri meg kimenni, de akkor ez volt a megtestesült földi DH paradicsom. Annyira elkapott minket a hév, hogy egyből meg is próbáltuk lenyomni az ott száguldozó helyieket, aminek az eredményét egy pár centis vágás formájában ma is a hasamon viselem.

A Slopestyle pályán gyönyörű táj fölött lehet repkedni

A Slopestyle pályán gyönyörű táj fölött lehet repkedni

Az osztrákok azóta természetesen évről-évre fejlesztették a pályarendszert, így ma már összesen 13 kilométernyi pálya álla a lejtőzés szerelmeseinek rendelkezésére, míg a cross countrysok 200 km-en fejleszthetik izmaikat, és gyönyörködhetnek a 2000-es hegycsúcsok látványában.

A Bringaparkban van durva DH nyomvonal, van Northshore és Slopestyle park, akinek túl durva a DH sziklás, gyökeres talaja, az mehet a hangulatosabb Freeride nyomon, ami több irányba is szerteágazik. Nemrég lett kész egy kis ugrató sor is, illetve idén kanadai segítséggel tervezik megépíteni a híres whistleri A-nyom, semmeringi változatát, a Z-nyomot (Z, mint Zauberg), ami egy mindenki által leküzdhető, nagy döntött kanyarokkal és asztalos ugratókkal teletűzdelt, sima talajú, meglehetősen hosszú pálya lesz. Ezt kimondottan endurósok fogják élvezni. Tervben van még egy 4X nyomvonal is.

A családosokra is gondoltak

A családosokra is gondoltak

Szomszédaink jó szokásukhoz mérten gondolnak a családokra is, így van egy Családi-nyom (Familienstrecke) is, ahol akár bérelt bringával, vagy a nagykerekű monster-rollerral is bele lehet kóstolni a gurulgatás ízébe. Azoknak is érdemes kijönniük, akik nem rendelkeznek nagy bringával, mert a pálya alatti bringaboltban a Specialized aktuális csúcs DH és FR gépei bérelhetők, így mindenki a legjobb technikával próbálhatja ki, hogy milyen érzés lefelé száguldani.

Ha nem tudsz jól kanyarodni, akkor itt megtanulsz

Ha nem tudsz jól kanyarodni, akkor itt megtanulsz

Mivel ez a parkrendszer a hozzánk legközelebbi, így kézenfekvő volt, hogy a snowboardhoz hasonlóan előbb-utóbb itt is legyen egy hazai futam. Ez idén fog először megtörténni, ugyanis május végén itt rendezik a közös osztrák-magyar DH OB-t.

A Hotel Sonnwendhof nem csak nyáron várja a sportolni vágyókat

A Hotel Sonnwendhof nem csak nyáron várja a sportolni vágyókat

Most júniusban egy együttműködés keretében részletesen is be tudjuk mutatni nektek a Semmering Bike Parkot, illetve ott végezhetjük a – terveink és a forgalmazók előzetes ígéretei szerint – jó pár gépből álló enduró és AM tesztünket. A szálláshelyünket a Hotel Sonnwendhof Semmering (www.hotel-sonnwendhof.at) biztosítja, amely a bringapark partnere, így aki kedvet kapna egy több napos kintléthez, az ott biztos, hogy biciklisbarát környezetben élvezheti a pihenését.

Barátságos környezet

Barátságos környezet

A bringapark és a hotel elérhetőségei:

Bikepark Zau[:ber:]g Semmering
2680 Semmering, Zauberberg 1.
Telefon: 02664/8038
Telefax: 02664/8038 – 34
www.bikeparksemmering.at
www.zauberberg.at
E-mail: info(kukac)zauberberg.at

Hotel Sonnwendhof
A- 2680 Semmering, Passhöhe 105.
Telefon: +43 2664 200 87
Telefax: +43 2664 200 87 – 20
E-mail: office(kukac)hotel-sonnwendhof.at

Szöveg: KGÁdám
Fotó: www.bikeparksemmering.at és www.hotel-sonnwendhof.at

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.