fbpx

60 méter szint: Békés(i) kilométergyűjtés

Száz kilométerbe sikerült már 1600 méter szintemelkedést is belepasszíroznunk hazai országúti edzőkör-ajánlataink során, az ellentétes oldalt pedig mindeddig Kecskemét és környéke vezette alig száz méter szinttel. Ezúttal ezt a negatív rekordot kívántam túlszárnyalni, amikor Békéscsabára böktem a térképen, és amennyiben nem a vasútállomás melletti felüljárót választom a sínek keresztezésére, akkor akár a harmadát is megspórolhattam volna a begyűjtött összesen 60 méter szintnek. Meditatív jellegű, állóképességet és monotónia-tűrést fejlesztő edzésajánlatunk következik…

Békéscsabára is jutott egy csipetnyi a szecesszió hazai népi vonulatából

Békéscsabára is jutott egy csipetnyi a szecesszió hazai népi vonulatából

Amelynek nyugodt szívvel nekieshetünk egysebességes szabadonfutós vagy akár örökhajtós géppel is. Én az utóbbit választottam, nem is bántam meg, miután a környék annyira problémamentes, hogy szinte még a féket sem kellett használnom.

Romantikus hangulat békaringatóval a belvárosban

Romantikus hangulat békaringatóval a belvárosban

A vasútállomásról kikanyarodva az Orosházi úton hagytam el a várost a Csanádapáca táblákat követve. Az utat hosszú nyílegyenes szakaszokból állították össze, ahol az öt-nyolc kilométerenként következő kanyarokat táblával jelölték, hogy bágyadó járművezető még véletlenül se haladjon rutinból egyenesen tovább.

Az egyhangúnak tűnő látványnak is megvan a maga varázsa…

Az egyhangúnak tűnő látványnak is megvan a maga varázsa…

Csanádapácáig – ahol egy balost nyomunk Kaszaper-Tótkomlós felé – közepes a forgalom, utána viszont határozottan enyhül, bizonyos szakaszokon pedig akár az út közepén is letáborozhatunk percekre anélkül, hogy bármelyik irányból megzavarnának minket.

Bizonytalan funkciójú és formavilágú házat vegyenek!

Bizonytalan funkciójú és formavilágú házat vegyenek!

Kaszaperre érve éles balos Mezőkovácsháza felé, majd a települést elérve a centrumban található körforgalomból Medgyesháza irányába szállunk ki. A legkevésbé ingergazdag szakasz következik, 14 kilométer nyílegyenes, 0 méter szinttel, kiváló alkalom arra, hogy az ember végiggondolja a pályafutását „nem tudom az életemet hol rontottam én el…” jelleggel.

Nem kell ahhoz békának lenni, hogy megállapítsuk: a fogalom olykor a zérus felé konvergál

Nem kell ahhoz békának lenni, hogy megállapítsuk: a fogalom olykor a zérus felé konvergál

Vagy akár kacarászhatunk a helyiek humorérzékén, látván, hogy a fagyiskocsihoz hasonló módon előnevelt csirkéket az utcáról árusító teherautóra a „Pipi-Expressz” feliratot biggyesztették Medgyesegyházára érve egy balos-jobbos kombináció után egy hasonló hosszúságú etapot kezdünk Kétegyházáig. Az út elenyésző forgalmú és eleinte elég csapnivaló minőségű, de az utolsó 3-4 kilométer igen príma aszfaltborítást kapott, itt jócskán felpörgethetjük a tempót.

Egy a számos környékbeli gazdaságos kerékpárút közül

Egy a számos környékbeli gazdaságos kerékpárút közül

A faluközpontba érve nem a jobbra Elek felé mutató táblát követjük, hanem balra Gyula irányába folytatjuk utunkat, de nem sokáig, mert pár száz méter múlva Szabadkígyós felé nyomunk egy balost. Amikor újabb válaszúthoz érünk a Szabadkígyós-Békéscsaba lehetőséget válasszuk.

Forog: napra

Forog: napra

A takaros, ámde különösebb látnivaló nélküli alföldi települések sorában – amelyeken eddig áthaladtunk – Szabadkígyós jelenti az első valódi izgalmat, itt található ugyanis a Wenckheim család egykori uradalma. A faluba érve diadalkapu fogad minket jobbról, amely alatt az írás szerint maga a Käiser haladt át nejével anno. Ezt követi a nemesi család kriptája és sírkápolnája, majd a faluközpontban jobbra kanyarodva a kastély és annak Természetvédelmi Terület státuszban lévő parkja.

Nyolc évvel a Szabadságharc után azért olyan nagy éljenezés azért mégsem lehetett…

Nyolc évvel a Szabadságharc után azért olyan nagy éljenezés azért mégsem lehetett…

Itt érdemes megpihenni kicsit, helyet foglalni a szökőkút melletti padok valamelyikén, és végigpásztázni az Ybl Miklós tervezte épület (1874-79) főhomlokzatát, vagy rácsodálkozni arra, hogy 85 kilométer alatt eddig mindössze 35 méter szintet gyűjtöttünk.

Szabadkígyós: Wenckheim kripta

Szabadkígyós: Wenckheim kripta

Úgy tűnik, az „Európai Falu – Leader Közösség” cím elnyerésének alapkövetelménye az adott falun átvezető kerékpárút megléte. Hogy ez milyen jellegű, az szinte tökmindegy, úgysem szól másról a dolog, mint hogy az illetékes elmegy a közlekedési tábla-boltba, vesz X darab kerékpárút táblát, és kiböki a korábban járdaként funkcionáló közterület mellé.

A pálya fénypontja: Wenckheim kastély

A pálya fénypontja: Wenckheim kastély

Ha szerencsénk van, akkor aznap csak gyalog- és kerékpárút tábla volt a boltban raktáron, így a KRESZ szerint nem kötelező a járdát használnunk (ez ma már sajnos nem így van – a szerk.). Következő állomásunkon Újkígyóson nem ez a helyzet, így a jogkövető magatartás jegyében használnunk kell.

Szabadkígyós: Wenckheim kastély

Szabadkígyós: Wenckheim kastély

Edzőkörünk által érintett települések mindegyikének belterületén találkoztam amúgy valamiféle kerékpárúttal, de a falvak között semmi sem volt. Igaz szükség sem volt rá, mivel – mint azt említettem – a forgalom többnyire visszafogott.

60 méter szint: Békés(i) kilométergyűjtés

60 méter szint: Békés(i) kilométergyűjtés

Visszakanyarodva Újkígyóshoz, a falut elhagyva nemsokára belefutunk a Békéscsabára visszavezető forgalmasabb útszakaszba, amelyre jobbra rákanyarodva nemsokára ismét a csabai vasútállomás mellett találhatjuk magunkat. Befejezésül cipóban felszolgált fokhagymakrémleves és házi csuszatésztából készült tepertős túrós csusza elfogyasztását javaslom a főutca egyik teraszán.

60 méter szint: Békés(i) kilométergyűjtés

60 méter szint: Békés(i) kilométergyűjtés

Megjelent a Bikemag 2007. szeptember-októberi számában.

Szöveg, ábra, fotó, valamint nádihegedű és csörgődob: HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo