fbpx

Selle Italia Flite – tesztelés alatt szinte a teljes modellcsalád

A Selle Italia „Flite” modellje ma már teljes joggal nevezhető klasszikusnak, miután az 1990-es bemutatás óta ezen a típusnéven immár húsz éve folyamatosan vásárolhatunk kerékpárnyergeket. Az eredeti koncepció azóta persze némileg megváltozott, a típusváltozatok száma pedig kilencre nőtt. Ebből a családból kaptunk meg egyszerre 6 darabot, melyet három tesztpilóta nyúzott közel másfél hónapon át.

Balra a Flite Genuine Gel, míg jobbra egy ős Flite borítástól és szivacstól megtisztított példánya. Jól láthatók a formabéli különbségek

Balra a Flite Genuine Gel, míg jobbra egy ős Flite borítástól és szivacstól megtisztított példánya. Jól láthatók a formabéli különbségek

Az első Flite három dologban számított úttörőnek. Egyrészt az első olyan nagy szériában gyártott kerékpárnyereg volt, amely a bűvös 200 gramm alatti tömeget hozta. Másrészt elsőként alkalmaztak esetében titánpálcát, harmadrészt pedig a nyereg testéről eltávolították azokat a részeket, amelyek a teherviselés és a kényelem szempontjából nem lényegesek, ellenben a comb belső részén növelhetik a hajtás közbeni súrlódást. Egy ponton ezt mégsem tették meg, ez pedig a nyereg orra volt, mely így továbbra is rendelkezett az irányításhoz szükséges oldalfelülettel, de egyben összetéveszthetetlen karaktert is adott a nyeregnek. Hogy a koncepció helyes volt, azt a modell példátlan sikere is bizonyítja, sok korai példány még ma is fut, ha vigyáztak rá, de komoly versenyhasználat mellett is kibírt akár egy évtizedet.

Az első Flite nyergemet hat évvel ezelőtt szereztem be, azóta túllépett a 30.000. kilométerén és tökéletes állapotban van még mindig. Egyetlen nap alatt szolgált már alattam többször 200 kilométer feletti távok esetén, illetve 350, valamint 510 kilométert is mentem vele 24 óra leforgása alatt. Soha semmiféle problémám nem volt vele, Németh Balázs kollégám találóan meg is állapította, hogy nekem minden bizonnyal Flite-seggem van. Ennek örömére beszereztem további hátrom darabot belőle, illetve egy érdekes kísérletet is elvégeztem, miszerint egy viseltes korai darabot megfosztottam a szivacsolásától és borításától, és így használtam országúton, illetve pályán. Ekkor jöttem rá, hogy nyergek esetében a varázslat az alapformánál kezdődik, ha ezt jól eltalálják, akkor mindegy milyen vastag és milyen jellegű komfortréteg kerül a nyeregre, az nagy valószínűséggel kényelmes lesz.

Pár évvel ezelőtt a modellcsaládot radikálisan átformálták, és ebben a formában gyártják azóta is. Az általunk tesztelt Flite-ok már csak nyomaikban és külsőségeikben hasonlítanak az elődre, nem mondanám, hogy rosszabbak, inkább csak azt, hogy mások – így nem biztos, hogy azoknak jönnek majd be, akik a klasszikus Flite rajongói voltak.

Balról: Flite Team Edition, Max Flite Genuine Gel és az ős Flite. Érdemes megfigyelni a pálca helyzetét az ülőfelülethez képest, illetve hogy hol helyezkedik el a nyereg legszélesebb része az egyes modelleknél

Balról: Flite Team Edition, Max Flite Genuine Gel és az ős Flite. Érdemes megfigyelni a pálca helyzetét az ülőfelülethez képest, illetve hogy hol helyezkedik el a nyereg legszélesebb része az egyes modelleknél

Melyek a főbb különbségek? Valójában egyszerűbb lenne a hasonlóságokat sorra venni, mert abból csak egy van: az orr formája… Minden mást gyökeresen megváltoztattak, lássuk sorjában:

– A nyeregorr formája változatlan, ellenben került rá egy kis fémkeretes ablak, mely mögött a pálca becsatlakozást takaró műanyag lapkára nyomott felirat látható. Ez abból a szempontból praktikus, hogy a felirat így garantáltan nem kopik le soha.

– Korábban a pálca a vízszintessel jelentős szöget zárt be, ennek két hátránya volt. Egyrészt a nyeregcső bilincse bizonyos beállításoknál hozzáért a vázhoz, és kikezdte a bőrbevonat belső, visszahajtott részét. Másrészt a vízszintes irányú beállításnál a nyeregmagasság is változott, emiatt a beállítás kicsit macerásabb volt. Ezzel szemben a pálca nyeregcsőhöz kapcsolódó szakasza az új modelleknél helyes nyeregbeállítás esetén teljesen vízszintes.

– A nyeregtest felülről szemlélve régen egy elnyújtott háromszögre emlékeztetett, míg az új modelleknél inkább egy körtére – KGÁdám kollégám definícióját lenyúlva. Ebből következik, hogy a nyeregorr végéhez képest az új Flite-okon 2-3 centivel előbbre ülünk, mint a régebbi modelleknél.

– Az eredeti Flite koncepció egy funkcionalista-minimalista dizájn volt. Minden azért nézett ki éppen úgy rajta, mert úgy volt a legegyszerűbb. Ezzel szemben az újon fura, fémkeretes ablakok jelentek meg, és nyúlványszerű oldalsó és hátsó kinövések. Hogy ezek pontosan mire valók, arra a tesztekben próbáljuk megadni a választ.

Összegezve: az új Flite modellcsalád tagjai az elődökhöz hasonlóképpen karakteres darabok, de ülőfelületük formája tekintetében sokkal közelebb állnak az SLR-hez, mint az eredeti Flite koncepcióhoz. A választásnál ezt érdemes szem előtt tartani. A rizsa után most viszont következzenek a menettapasztalatok: jómagam az alapmodelltől indulok majd az egyre párnázottabb országúti darabok felé, míg KGÁdám kollégám a terepre alkalmasabb típusokat vesézgeti, végül Atom jó szokásához híven a csúcsmodellt nyúlta le, és regél űrtechnológiáról meg egyéb okosságokról.

Selle Italia Flite Team Edition

Az ismerkedés részemről a szponzorált versenyzők által is nyúzott Team Edition változattal kezdődött, mely első ránézésre tulajdonképpen az alap Flite optikailag tuningolt változatának tűnik, a forgalmazó honlapján azonban ezeket a többletinformációkat találjuk még róla: „A Selle Italia mindenki számára elérhetővé tette a profik választását! Ezek a nyergek ugyanazok, amelyeket az országúti profik és MTB versenyzők használnak. A nyereg váza kicsit merevebb, valamint vékonyabb, de speciális, a test formáját felvevő szivacsozással készülnek.”

Valljuk be, formavilágát tekintve a Team Edition nem nyújt éppen csúnya látványt…

Valljuk be, formavilágát tekintve a Team Edition nem nyújt éppen csúnya látványt…

A nyereg felszerelése előtt érdemes áttanulmányozni a mellékelt katalógust, melyben részletesen ismertetik, hogyan kéne kinéznie annak a nyeregcsőfejnek, melybe egy Selle Italia-féle nyeregpálca befogásra kerül. Meglehetősen szigorúak a kritériumok, a piacon megtalálható csövek 40%-a kapásból kiesik. A 30 milliméteres előírt minimális megfogási hossz többnyire simán tartható, bár kivételek azért akadnak, így mondjuk a klasszikus Syncros csövek nem játszhatnak a maguk 29 milliméterével. A hiperkönnyű, hátranyúlás nélküli csöveknél alkalmazott két karcsú felső pofával és egy íves pályán elmozdulni képes alsó idommal operáló megfogási rendszerek is felejtősek, a mostanság igen népszerű, oldalról megszorítható fejek pedig úgyszintén.

Az összes Selle Italia nyereg esetében ezeknek a paramétereknek kell megfelelnie a nyeregcsőnek, melyre leendő nyergünk felkerül

Az összes Selle Italia nyereg esetében ezeknek a paramétereknek kell megfelelnie a nyeregcsőnek, melyre leendő nyergünk felkerül

A Team Edition első körben a pályabringámon kapott helyet, melynek Super Record nyeregcsöve 40 milliméter hosszon markolta meg a pálcát. Itt következett egy további érdekesség, ugyanis a nyeregpálca rögzítésre engedélyezett, skálázott szakasza pontosan 40 mm hosszú. Ha tehát betartjuk a gyártó dörgedelmeit, abban az esetben a nyeregnek ezen a csövön gyakorlatilag egyetlen szabályos vízszintes értelmű beállítása vagyon. Szerencsére ez nekem pont a tökéletes pozíciót adta, így kesergésre semmi okom nem volt. Később az országúti gépre átpakolva ez a probléma némileg enyhült, mert itt a nyeregcső befogási hossza már csak 32 mm volt – játszhattam tehát előre-hátra egy kicsit.

Erről a részletről valamiért mindig egy hatvanas évekbeli sportautó képe ugrik be

Erről a részletről valamiért mindig egy hatvanas évekbeli sportautó képe ugrik be

Menet közben az jutott először eszembe, hogy a legutóbbi Cube tesztbringán nemrég egy ezrest töltöttem egy SLR-en, és ez a Flite érzésre szinte tök ugyanolyan. Ez nem is véletlen, hiszen ahogyan a bevezetőben említettem, az ülőfelület formája nagyon hasonló ahhoz. A „körte” alakú ülőfelület nem kényelmetlen vagy kellemetlen, de valamiért nekem a régi Flite-féle „háromszög” mégis jobban bejött.

A pálcán 40 milliméternyi mozgásteret engedett a gyártó az állításra, ez jelen nyeregcső esetében azt jelentette, hogy egyetlen pozícióban szerelhető csak fel a nyereg

A pálcán 40 milliméternyi mozgásteret engedett a gyártó az állításra, ez jelen nyeregcső esetében azt jelentette, hogy egyetlen pozícióban szerelhető csak fel a nyereg

A Flite Team Edition kerékpárnyereg ránézésre és felületes tapintásra kemény, spártai párnázatú darab, de valójában egy változó vastagságú, kemény szivacsborítás fut a csodálatos minőségű fehér bőrburkolat alatt. Ennek jóvoltából hosszú távon is komfortos marad a nyereg, viszont egyben biztos támaszt is nyújt, és sohasem érezzük úgy, hogy szétfolyna a fenekünk alatt.

Termékadatok:
Borítás anyaga: természetes bőr
Pálca anyaga: TI316 titán
Szín: fehér
Tömeg: 200 g (gyári) 205 g (mért)
Méret (szélesség × hosszúság): 130 × 280 mm
Ajánlott fogyasztói ár: 39.990 Ft

Szöveg és fotó: HBalage

Selle Italia Flite Genuine Gel

A Team Editionnal párhuzamosan a Genuine Gel modell használtam egyik országúti gépemen, és megvallom őszintén ezzel mentem a legtöbbet. Ennek oka abban keresendő, hogy ennek a párnázata állt a legközelebb az általam évek óta megelégedéssel használt Flite trans am-éhoz.

Selle Italia Flite Genuine Gel

Selle Italia Flite Genuine Gel

A nyeregbeállítás/rögzítés problémamentes volt, vízszintes ülőfelület-beállítás esetén a szintén vízszintes pálca jóvoltából a nyeregmagasság belövése után újabb magassági korrekció nélkül állíthattam be a nyereg előre/hátra helyzetét. Itt végre ténylegesen volt is játéklehetőség, hiszen a pálcán skálázott megfogásra alkalmas rész ennél a nyeregnél 50 mm volt, így a 32 mm széles pofa mellett 1,5 cm előre-hátra csúsztatás volt kivitelezhető. Erre szükség is volt, hiszen hamar konstatáltam, hogy az ülőfelület különbözősége miatt nem alkalmazható a „nyeregorr távolsága a kormánybefogó tengelyétől” fedőnevű, évek óta ismert személyes paraméter egy az egyes adaptálása. Magyarán a szokásosnál hátrébb kellett tolnom a nyerget, hogy ugyanazt az üléspozíciót érjem el.

A fentiekből az következik, hogy az új Flite-okon a régiekhez képest sokkal inkább középtájékon ülünk, azaz nagyobb a mozgáslehetőség hátrafelé, mint korábban. Mivel én ezt kevésbé használom ki a gyakorlatban, sokkal többet igénylem az időfutamspecifikus előrecsúszást, ezért számomra ez annyira nem katartikus élményt nyújtó változás.

Selle Italia Flite Genuine Gel

Selle Italia Flite Genuine Gel

Ha már előre-hátra csúszkálásról esett szó, itt említeném meg, hogy az új Flite család orra bár vékonynak tűnik, de hasznos felülete mégis eléggé nagy. Ez különösen igaz a Genuine Gel modellre. Nagyon szerettem, hogy erőteljes pedálozásnál, mondjuk résztávozás esetén előrecsúszva a nyeregben nem volt annyira kényelmetlen az orron való lovaglás. Emellett a középső lenyúló szárnyak lejtőzésnél a nyeregben hátracsúszva igen biztos fogást nyújtottak a comboknak, így a gépet biztonságosan lehetett döntögetni a ravasz szerpentineken is. Ezzel talán a középső nyúlványok létjogosultságára meg is adtam a választ. A hátsó farokkal kapcsolatosan a Flite Max ismertetése során próbálom fellebbenteni a fátylat.

Selle Italia Flite Genuine Gel

Selle Italia Flite Genuine Gel

A Flite Genuine Gel azoknak a versenyzőknek ajánlható, akik az átlagosnál nagyobb komfortra vágynak, és ezért hajlamosak beáldozni kicsit a tömegből. Ezzel szemben mindezt nem úgy képzelik el, hogy a komfort egyben megnövelt szélességet is jelentsen – hiszen a Genuine Gel az alapmodellel azonos méretparaméterekkel készült.

Termékadatok:
Borítás anyaga: természetes bőr
Pálca anyaga: TI316 titán
Szín: fehér
Tömeg: 240 g (gyári) 261 g (mért)
Méret (szélesség × hosszúság): 130 × 280 mm
Ajánlott fogyasztói ár: 39.990 Ft

Szöveg és fotó: HBalage

Selle Italia Max Flite Genuine Gel

A Flite családon belül ez az a modell, melynek fejlesztése során a komfort jelentette a fő tervezési szempontot. Ennek köszönhetően az összes kényelmet szolgáló technológia bekerült a Max Flite Genuine Gelbe. Hogy melyek ezek, nézzük szépen sorjában!

Selle Italia Max Flite Genuine Gel

Selle Italia Max Flite Genuine Gel

A pálca orrba csatlakozásánál elasztomerbak tompítja a rázkódásokat. A pálca hátsó végei egy jelentős elmozdulásra képes „lebegő” műanyag idomba csatlakoznak. A nyeregváz hátsó része elasztomerrel kitöltött bordázattal áttört szerkezetű, így a szokásosnál rugalmasabb. A nyeregváz középső része áttörték, és zselével töltötték ki – más néven Comfort Zone Technology-val ruházták fel. A bőrbevonat alá a Genuine Gel technológia került. A Max a többi Flite modellnél szélesebb (150 kontra 130 mm).

Majdnem minden egy képen: az orrnál a kék elasztomer rezgéscsillapítás, középen a zselébetétes horony, két oldalon a rovátkolt test, valamit a rugalmas műanyag bakokra rögzített pálcavég

Majdnem minden egy képen: az orrnál a kék elasztomer rezgéscsillapítás, középen a zselébetétes horony, két oldalon a rovátkolt test, valamit a rugalmas műanyag bakokra rögzített pálcavég

Felszerelésnél ismét 50 mm állt rendelkezésre a (Vanox) pálcán, itt tennék egyben gyorsan említést az általam tesztelt három Flite modell általános pálca tulajdonságára. Nevezetesen arról lenne szó, hogy a pálca 8 mm vastag szálanyagból készül, mely a befogásnál jobb inerciájú, függőleges értelemben nyújtott keresztmetszetet kap, melynek szélessége 7, míg magassága 8,5 mm.

Térjünk vissza azonban a komfortnövelő fejlesztésekre! Mi következik mindezekből? Nos elsősorban az, hogy ez a nyereg azok számára lesz igazán kényelmes, akik szélesebb ülőgumó-távolsággal rendelkeznek. Ezen belül kifejezetten ajánlható komolyabban sportoló vagy versenyző hölgyeknek is.

A „lebegtetett” pálcarögzítés oldalnézetből

A „lebegtetett” pálcarögzítés oldalnézetből

Éppen ezért én kevésbé számítottam célcsoportnak, ennek ellenére párszáz kilométer erejéig azért kóstolgattuk egymást. Kellemes már-már foteljellegű kényelmet nyújtott eközben a Max, de mindezt még mindig nem kellemetlen módon. Mivel a fenekemre nem volt gondom, ráértem gondolkozni a különös hátsó nyúlvány és ablak funkcióján. Arra jutottam, hogy valószínűleg akkor vehetjük jó hasznát, ha partnerünk vagy csapattársunk tolására van szükség, emelkedőn, vagy esetleg vizelés közben. Emellett vidám, színes szalagokat is fűzhetünk bele, ennek az opciónak talán éppen a Max célcsoportjának számító hölgyek örülhetnek majd 🙂

Termékadatok:
Borítás anyaga: természetes bőr
Pálca anyaga: Vanox rozsdamentes acélcső
Szín: fehér
Tömeg: 310 g (gyári) 323 g (mért)
Méret (szélesség × hosszúság ): 150 × 290 mm
Ajánlott fogyasztói ár: 33.990 Ft

Szöveg és fotó: HBalage

Selle Italia Flite Troy Lee Designs

A Flite Troy Lee Designs nyereg tulajdonképpen egy sima Flite nyereg Troy Lee elborult mintázatú festésével díszítve. A lángcsóvát húzó száguldó szemek a tizenéves korosztályban biztos menők, de harminc fölött már inkább nevetségesek – szerintem.

A Troy Lee Designs céget – amelynek a tulajdonosa Troy Lee –, a lejtőző szakágban nem kell bemutatni, hiszen ott a legjobb minőségű és legextrémebb mintájú bukókat, mezeket, nadrágokat ők gyártják. A Selle Italia a Flite modelljével alapvetően inkább az országútisokat és XC-seket szólítja meg. A három Troy Lee mintás nyereggel ellenben nyitni szeretnének a lejtőzők és a fiatalabbak felé is.

Selle Italia Flite Troy Lee Designs

Selle Italia Flite Troy Lee Designs

A vad minták mellett a külső bőrbevonat helyett ellenállóbb Lorica került a nyeregre, hogy az esések okozta szakadásokat jobban kivédje. Emellett persze itt is van Ti316 ötvözetű sín, amelyet elasztomeres rugózás egészít ki. A héjban ott rejtőzik a kis adag karbon, meg persze a modell két évtizedes múltja is.

Emellett egyéb dolgok is inkább DH-ra predesztinálták nálam. A Gel Flow nyereg tesztje során ugye gondjaim voltak a nyereg szélességével. A keskenység és a körtébb forma, azaz a nekem XC-re túl hirtelen kiszélesedő hátsó rész DH-ban kimondottan előny, ugyanis – főleg külföldi pályákon –, ha az ember keze már nagyon elfáradt a rázástól, akkor nagyon jól jön, ha az egyenesekben combbal be tudja fogni a nyerget, így levéve egy kis terhelést a kezekről.

A nyereg, amelynek tekintete van…

A nyereg, amelynek tekintete van…

Első utunk egyből a semmeringi bringaparkba vezetett, ahol záporokat, zivatarokat jósoltak. Ez nagyjából be is jött, így hol csepegő esőben, hol napsütésben, de alapvetően szikkadó sárban bringáztunk. Így legalább kiderült, hogy mit bír a Lorica alapanyag. A teszt érdekében bevállaltam egy hatalmas arcra esést is a köves szakaszon, amit a nyereg külsérelmi nyomok nélkül vészelt át, így a szerkezeti ellenállóságára nem lehet panasz. A festést viszont egy nap alatt kikezdte a sár, illetve a nadrág, mert estére már sokat halványult az oldalsó Selle Italia felirat, a sínen lévő „titan” megjelölések pedig teljesen olvashatatlanná váltak. Persze ez legyen a legkevesebb…

Fontosabb, hogy a nyereg alakját remekül kitalálták, ugyanis nagyon jól meg lehet akasztani benne a combot, ha szorítani kell, ráadásul ezeken a belső combbal érintkező részeken – a megszokottól eltérően – meglehetősen mélyre húzták az oldalfalat és szinte a nyereg alá fordították. Emiatt nincs többé véresre dörzsölt vagy vágott belső comb egy kiadósabb déházás után.

Termékadatok:
Borítás anyaga: Lorica
Pálca anyaga: TI316 titán
Szín: fekete
Tömeg: 202 g
Méret (szélesség × hosszúság ): 130 × 280 mm
Ajánlott fogyasztói ár: 32.990 Ft

Szöveg és fotó: KGÁdám

Selle Italia Flite Gel Flow

A Flite család jelen tagja kimondottan terepe, elsősorban XC használatra készült, és egész pontosan egy anatómiai hasítást tartalmazó szilikongéles változatról van szó. Azért jobb ez az anyag a többi gélnél, mert ez a legkönnyebb, emellett pedig jobb a rezgéselnyelő képessége, illetve egy négyzetcentimétere akár 120 kilogrammos nyomásnak is ellent tud állni. Röviden: könnyű és erős. Különösen hasznos dolog ez, ha a különböző pontokon más – az adott területre eső terhelésnek megfelelő – vastagságban helyezik el, így például az altest lágy részeit kímélni hivatott nyílás környékén.

Selle Italia Flite Gel Flow

Selle Italia Flite Gel Flow

Van itt még egy kis karbon alapanyag is (10%), melyet a héjba kevertek, meg elöl a piros részben egy elasztomer is, amely az amúgy is speciális rezgéselnyelő képességű titánsín ezen tulajdonságát erősíti. Szóval az árcímke láttán jusson mindenkinek eszébe, hogy első osztályú alapanyagokat és rengeteg kényelmi fejlesztést kap kézi gyártással a nem kevés pénzéért. A javasolt használati idő pedig tíz év vagy 15.000 kilométer.

Mindez a tudomány azonban mit sem ér, ha nem a megfelelő (méretű) fenék kerül a nyeregre. Így volt ez esetemben is. A szilikonok és egyéb betétek egyébként úgy vannak kialakítva, hogy szép lassan felveszik a tulajdonos fenekének alakját, így egy-két tekerés alkalmával azért még senki ne mondjon végleges ítéletet, ugyanis sok idő kell, hogy jól betörjön, és alánk idomuljon a nyereg. Annyi biztos, hogy elsőre meglepően kemény volt, és úgy éreztem, hogy elég kis felületen érintkezik a hátsómmal. Ezt így éreztem pár óra múlva is, azaz nem romlik a helyzet, és ez nagyon kevés nyeregről mondható el, mert általában ugye óráról-órára romlik a helyzet. Ha pedig már betörtük magunknak, akkor biztos, hogy átlagon felüli komfortban lehet részünk, hiszen mind a sín, mind pedig az ülőfelület remekül rugózik. Kiemelném még az orr-rész kiképzését, amelyet középen puhábbra párnáztak, így hosszabb meredek mászások alkalmával sem vág annyira, mint azt egyéb nyergeknél néha tapasztalhatjuk.

Selle Italia Flite Gel Flow

Selle Italia Flite Gel Flow

Akik – hozzám hasonlóan – rendszeresen oldaltáskában hordják magukkal a szerszámaikat, kulacsukat, azok ügyeljenek, mert a hátsó, lelógó fülbe könnyen beleakadhat, ha kicsit lejjebb csúszik a derekunkon.

Vásárláskor pedig érdemes a régi megszokott nyergünket is magunkkal vinni, mert elég komoly eltérések lehetnek a méretekben és az alakban. Az általam használt és megszokott nyergem például átlagosan minden irányban szélesebb egy fél centivel és a legszélesebb része 2-3 centivel is közelebb van a nyereg végéhez, mint a Flite-é, ami nagyon más üléspozíciót eredményez.

Termékadatok:
Borítás anyaga: természetes bőr
Pálca anyaga: TI316 titán
Szín: fekete
Tömeg: 242 g
Méret (szélesség × hosszúság ): 130 × 280 mm
Ajánlott fogyasztói ár: 39.990 Ft

Szöveg és fotó: KGÁdám

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Minimálbérét cserélje nyeregre!

Ugyanis közel annyiba kerül ez a tesztelt nyereg, mint egy hazai bejelentett minimálbér. Ha ez nem boldogít, akkor mit szólsz ahhoz, hogy ez a nyereg „csak” a „középosztályban” versenyez a Selle Italiánál, és az ára szinte bagatel az SLR Teknologika 99.900, vagy az SLR C64 129.900 Ft-os árához képest… De szálljunk le a földre, és pattanjunk nyeregbe!

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Korábban nekem is volt Flite-om, használtan vagy 4 évig, kedveltem nagyon. Ránézésre az új formától valami teljesen mást vártam, és be kell valljam, kissé tartottam is tőle, mivel a 122 mm-es szélessége meglehetősen karcsú… Nem vagyok egy nagyseggű csávó, de lélekben már készültem a „megpróbáltatásokra”…

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Selle Italia Flite Kit Carbonio

A felszerelés pöpecül ment, ami nem is csoda, hiszen ultraprecíziós, első osztályú a kidolgozás. A korábban tesztelt Turbomatic (melynek tesztjét itt találod: https://bikemag.hu/tech/selle-italia-turbomatic-gel-flow-team-edition-nyeregteszt ) után ültem át erre, és kellemes meglepetésként ért, hogy nem volt annyira durva a váltás, mint amitől tartottam. Tény: keményebb, merevebb, stabilabb. Olyan, mintha egy 15 centit mozgó össztelós gép után átülnél egy 10 centit mozgóra. Nem betonmerev, de határozottan feszesebb.

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Selle Italia Flite Kit Carbonio

A kis tömeg kevés anyagot is jelent, tehát 1-2 nap elég volt neki, hogy a formámra alakuljon, és kicsit „betörjön” Ezután jelentősen rugalmasabb, és még kényelmesebb lett. A formája elképesztő. Annyira keskeny, hogy akárhova nagyon könnyedén mozoghatsz rajta. Szélesebb csípőjű montisok a láb között átcsúsztatást talán észre sem veszik… Csak nehogy rossz helyre csússzon… 🙂 A legfurcsább az, hogy egyáltalán nincs rajta az embernek „vékony nyereg” érzete. Amitől tartottam, az abszolút nem következett be.

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Selle Italia Flite Kit Carbonio

Azt azért érezni, hogy nem az ülőgumó legalsó felültén ülsz vele, hanem kicsit közé ékelődik az ülőgumóknak, és a belső felületükön támaszkodik fel, de ez mondjuk engem egyáltalán nem zavart, mert korábban is használtam sok ilyen kialakítású nyerget. A korábbi SLR-ekre gyakran jellemző combszélbe bevágós oldalsó él már a múlté, a széles oldalszárnyak nagyon kényelmesek, így kiemelkedő a nyereg oldaltartása, és ezáltal az irányíthatóság is. Az orrára kiüléssel sincs gond, bár ott már kicsit érződik a jelentősen keskenyített kialakítás kevésbé komfortos volta. Sokat mozgó, grammániás XC és Maraton versenyzőknek ajánlom, akik szeretik, ha feszesség és a stabilitás egyben komforttal is vegyül.

Termékadatok:
Borítás anyaga: Lorica
Pálca anyaga: karbon
Szín: fekete
Tömeg: 150 g (gyári) 153 g (mért)
Méret (szélesség × hosszúság): 122 × 280 mm
Ajánlott fogyasztói ár: 48.990 Ft

Szöveg és fotó: Ardó Tamás

Egyéb információk:

A Selle Italia termékek forgalmazója: Paul Lange Hungary Kft. – www.paul-lange.hu, www.lanchalozat.hu
A gyártó honlapja ide kattintva érhető el.
A Selle Italia és a Flite termékek a forgalmazó honlapján ide kattintva érhetők el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.