fbpx

Scott mountain bike-ok az Eurobike-on: találkozás egy zsenivel

Mountain bike vonalon a Scott egy időre ismét bebiztosította iránymutató szerepét a kerékpározás világában: a vezető gyártók közül először lovagolták meg a 650B kereket, és a dicsőséget, hogy Nino idei első világkupa futamát, és a világbajnokságot is megnyerte vele, senki nem veheti el már tőlük, ez történelem.

Nino 650B Scale-jét már bemutattuk, ő Florian Vogel gépe, aki – bár a XX1 szettbe tartozó hajtóművet feltette az Olimpián – ragaszkodott az X0 váltóhoz és a 10-es sorhoz.

Persze egy sporttörténelmi tetten jóval túlmutatnak a 2013-as mountain bike fejlesztések, lássuk, milyen érdekességekkel találkoztunk a Scott mountain bike standján, s persze ne feledkezzünk meg saját tapasztalatainkról a Demo Day-en a 650B Genius nyergében.

A Genius 650B hasonló felszereléssel, mint a Demo Day-en, csak karbon vázzal

Kezdjük is rögtön a „Zsenivel”, azzal a kerékpárral, amit nem a minél jobb versenyeredmények elérése céljából fejlesztget évek óta a Scott aprólékos műgonddal, hanem azzal a céllal, hogyha elindul valaki mountain bike-ozni a hegyek, technikás terepek irányába, a lehető legnagyobb élményben legyen része. A fejlesztésben a legfőbb „súgó” a svájci mountain bike ikon, Thomas Frischknecht, aki már túl a negyvenen is folyamatosan „edzésben van”, persze már pusztán élvezetből.

Nem lehet még tudni, mely stílusokban terjed el leginkább az 1×11-es rendszer

A Genius azért is érdekes a 2013-as palettán, mert – bár Schurter a 650B prototípus merev Scale nyergében érte el sikereit – a Scott fullyja lesz kereskedelmi forgalomban is kapható az új kerékmérettel. A Scale 2013-ra marad egy puritán versenygép a grammániásoknak tucatnál is több 26-os és 29-es, karbon és alumínium változatban.

Scott Spark csúcsmodell, a Sram új XX1 szettjével

26-os verzióban már nem is kínál a Scott Geniust, és azt is elmondták, amennyiben beválik az új méret, a Spark bringákra is hasonló sors várhat. Jelenleg a 29-es Scott Genius  modelleket 900-as, míg a 27,5-esek 700-as szériaszámmal jelölik, szokás szerint, minél kisebb a tízes helyiértéken olvasható szám, annál magasabb felszereltségű bringáról beszélünk.

Az “űberzseni”, a Scott Genius 700SL csúcsmodell

A Genius a Twinlock LTD rendszert használja, vagyis egyetlen kar segítségével az első és a hátsó rugózást is egyszerre állíthatjuk, három mód és két különböző geometria közül választhatunk a külön a Scottal együttműködve tervezett rugózó elemeknek köszönhetően. A Nude2 rugóstag és a speciális Fox vagy RockShox villák a Lock (zárt) és a Descend (nyitott, teljes rugóút) állás mellett lehetővé tesznek egy köztes, úgynevezett Traction állást, amikor a csillapítás tekerés orientáltabbra van hangolva, a rugóút pedig lerövidül, ezáltal jobban támogatja a hegymenetet a bringa megváltozó geometriája is.

A teszt Genius a Demo Day-en

A 27,5-es Geniusnál ez úgy néz ki, hogy elöl/hátul 150/150- vagy elöl 120- és hátul 100 mm-es állásokat kapcsolhatunk. Arról, hogyan működik ez a gyakorlatban, Tóth Andris mesél, aki egy alumínium vázra épített, XT-vel szerelt Genius tesztbringát járatott meg a Demo Day-en:

Mivel a 650B kerékméret egyik fő zászlóshajója a Scott, így nem is volt kérdés, hogy mit próbáljunk a svájciak palettájáról. A Scott Geniusa elöl 120-150, hátul pedig 150 mm rugóutat kínál, amit rövidíthetünk és lockolhatunk kedvünk szerint. Huh, ez nagyjából mindenre elég – gondoltam az elején.

TwinLock három állásban

A saját fejlesztésű rugózási rendszer Twinloc Lever System névre hallgat, amivel az első és hátsó rugózást egyszerre tudjuk állítani. A kormányon levő Twinloc karnak három állása van: alaphelyzetben 150 mm-t enged mozogni a rugózó elemeknek, középső fokozatban 100 mm-t, míg a harmadik fokozatban teljesen megszünteti a mozgást.

A Nude2 rugóstag

Az első néhányszáz métert aszfalton tettem meg, így rögtön kattant a lockout, hogy igazán dinamikusan tudjak haladni. Nem okozott csalódást, kellőképp merev volt mind függőlegesen, mind oldalirányban. Terepre érve a sík részeken próbálgattam az alap és a 100 mm-esre csökkentett rugóút verziót is, de mindkettőnél kicsit lomhának éreztem a bringát. Az az érzésem volt, mintha defektes lenne a gumi és amiatt nehéz megindulni.

a Syncros felirat sokszor visszaköszön a 2013-as Scottokon

De utánagondolva ezért a kerékpár 13,4 kg-os összsúlya és a 2,25-ös belső nélküli rendszerhez előkészített gumik is felelősek lehetnek. A kerékpárt trail-eken használó célcsoportját ez a tulajdonság gyanítom, hogy a legkevésbé sem zavarja, mert a kerékpár adta élmény könnyen feledtet mindent.

Alumínium váz igényesen

A legnagyobb élményt a lejtőzésnél tartogatja. Az Eurobike Demoday fekete pályáján volt lehetőségem ezt próbálni. A gyökeres lejtőt kisimította, a nagyobb akadályokon is könnyen átgurult – bár ebben a 27,5″-os keréknek is volt szerepe.

Zseniális a lejtőn is

Bár a 650B kerékmérettől még dacból elzárkózom, meg kell mondanom, hogy bizony tényleg van létjogosultsága – legalábbis ekkora rugóútnál biztos. Könnyen fordult a kormány, akárcsak a 26″-osnál és gond nélkül vette az akadályokat, akárcsak egy 29″-os. Ugye az elején említettem a kételyeimet a 150 mm rugóúttal szemben. Végül csak be kellett látnom, hogy a rugóút állítási lehetőséggel ez valóban minden terepre elég.

A 29-es merev Scale-ről jut eszembe a “letisztult” szó

Ha valaki versenyezni, maratonozni is szeretne érdemesebb a kisebb rugóúttal rendelkező Sparkok közül választani, ezeket a fullykat is szereli TwinLock rendszerrel a Scott. A kisebb rugóút itt úgy néz ki, hogy 29-es kerékméretnél 100- vagy 70 mm-t kapcsolhatunk, 26-osnál pedig 125 és 85 mm közül választhatunk.

Scott Gambler – fegyver a lejtőkre

Még a Sparkok többségére (ugye több karbon és alumínium változat létezik különböző felszereltségi szintekkel) is jellemző elöl a 15 mm-es hátul a 12 mm-es átmenőtengely, a Genius modelleknél ez már alap, s itt jegyezzük meg, hogy a Geniusnak egy igazán durva változata is létezik, az all-mountain és az enduro határán, Genius LT néven. Elöl 140-180, hátul 110-85 mm-es rugóúttal, 2380 grammos karbon vázzal (kapható alumínium is).

A Scott Voltage felfüggesztése inkább a bombabiztos felépítésről, mint a progresszív mozgásról szól

DH-ra továbbra is a Gamblert kínálja a Scott, 210/200 mm mozgással, a Floating Linkkel, és nem nyitnak a karbon, mint vázanyag felé. A keményvonalas Freeride gép pedig a Voltage, 200/180 mm rugóúttal.

A Scott Scale női, Contessa verziója

A mindenes merev alumínium mountain bike könnyed túrázásra a Scott Aspect, XT-Deore szinttől egészen az Aceráig. Sok modell  női geometriával, és ehhez speciálisan passzoló kiegészítőkkel is kapható, a Scale, a Spark, a Genius és a szabadidős vonal is.

További Scott információ a hazai forgalamzó oldalán, IDE KATTINTVA.

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo