fbpx

fi’zi:k Arione CX nyeregteszt

Van egy alkatrészcsoport, mely esetében a manapság divatos évenkénti megújulás kevésbé jellemző – a nyergekről van szó. Egy-egy jól sikerült típus olykor példátlanul hosszú modelléletet is megélhet, ezeket szokás klasszikusoknak nevezni. Az Arione körülbelül 5 éve van piacon, de nem túlzás talán a klasszikusokhoz sorolni. Hogy miért? A tesztből ez is kiderül…

fi’zi:k Arione CX nyeregteszt

A fi’zi:k Arione CX esetében a hátsó műanyag logó kipattintható, és helyére bármilyen gyári kiegészítő felszerelhető: például villogó vagy nyeregtáska

Mostani tesztalanyom a fi’zi:k Arione modelljének CX típusa. Ez a nyereg nem ismeretlen számomra, ugyanis jó pár tesztbringán szolgált már alattam, illetve volt alkalmam vagy fél évig a saját országútimon is használni a titánpálcás változatát. A futó kapcsolatnak azonban végül válás lett a vége, tekintve, hogy nem igazán voltunk kompatibilisek egymással. Ettől függetlenül persze lehet, hogy vannak sokan, akik számára ez a nyereg jelenti majd a tökéletes megoldást, és ígérem, igyekszem majd mindent megtenni, hogy ők, mind célcsoport magukra ismerjenek.

fi’zi:k Arione CX

fi’zi:k Arione CX

A márka meglehetősen fiatal, hiszen fi’zi:k néven 1996 óta vásárolhatunk nyergeket. A tervezés az Egyesült Államokban zajlik, míg a kivitelezést hangsúlyozottan kézimunkával, Olaszországban a Selle Royalnál végzik. Számtalan profi csapat használja nyergeiket, ezen belül a legtöbben talán éppen az Arione-t. Az országúti profi csapataik 2010-ben: Cervelo Test Team, Cofidis, Columbia – HTC, Team Bissell, Team Garmin Transitions, Team Liquigas Doimo és Team Milram. Az MTB vonalon sem maradnak azonban szponzoráltak nélkül, így fi’zi:k nyergekkel hajt a Cannondale Factory Team, a Maxxis – Rocky Mountain, a Subaru Gary Fisher Team, a Team Bulls és a Team Fiat Rotwild.

fi’zi:k Arione CX nyeregteszt

Nehéz a mai hihetetlen nyeregválasztékon belül valóban karakteres termékkel előrukkolni. A fi’zi:k Arione modellcsalád esetében ez viszont sikerült

A fi’zi:k Arione CX kerékpárnyeregbe többféle csúcstechnológiát is beleépítettek egyszerre. A nyeregsín speciális szilícium és krómtartalmú „K:ium” névre hallgató ötvözet, melyből 8%-kal könnyebb tömör pálca készíthető, mint titánból, emellett korrózióálló és élénken csillogó felülettel rendelkezik. A nyeregváz oldalsó szárnyaiban a „Wing Flex” technológiát találjuk, ami annyit jelent, hogy a műanyag váz oldalát behasogatták, az így keletkező vájatokat pedig egy elasztikus gumiszerű dologgal töltötték ki, melynek köszönhetően a nyereg oldala sokkal flexibilisebb. Továbbá a nyereg borítása speciális bőrhatású szintetikus anyagból, Microtexből készült, mely azonban a természetes bőrnél könnyebb, jobban lélegzik, vízálló, mosható és ellenállóbb a kopással szemben. Összességében a nyeregről elmondható, hogy nagyon szép formájú, esztétikus és minőségi darab.


Felszerelés és menettapasztalatok:

A felszerelés során semmiféle komplikációról nem tudok beszámolni. A pálcára festett beosztás jó szolgálatot tesz a beállításban, ellenben a nyeregpálca hasznos hossza a céges kommunikációval ellentétben nem hosszabb az átlagnál (75 mm) – de ez a hossz valójában tökéletesen elegendő.

fi’zi:k Arione CX

fi’zi:k Arione CX

Irány a gyakorlat, azaz esetünkben az országút! Sorakozzanak hát a kezdeti- és hosszútávú tapasztalatok… A nyereg orra az átlagosnál szélesebb, lapos. Tempómenésnél ez a kialakítás jól tolerálja az üléspozíció előre helyezését, talán éppen ezért vannak sokan, akik a normál Arione verziót (létezik kifejezetten triatlonos változat is) előszeretettel szerelik időfutam gépre is. Az orral kapcsolatosan engem zavar, hogy oldalfelülete elenyésző, így a combom belső felületével kevésbé érzem jól a gépet (Figyelem, nyergekkel kapcsolatosan ez a legújabb mantrám…). Nem engem igazol viszont, hogy az aktuális nyeregtrend éppen a keskeny profilú kialakítás felé halad, tehát valószínűleg mindez rajtam kívül keveseket zavar. Az oldalsó szárnyakon helyet kapó Wing Flex kialakítás, az oldalak erősebb párnázottsága, és a nyeregpálcák hátul egymáshoz közel elhelyezkedő csatlakozási pontjai együttesen eredményeznek egy nagyon komfortos érzetet, már ami a rezgéscsillapítást illeti. Az ülőfelület szinte teljesen lapos kialakítása nekem már kevésbé jön be hosszú távon, anno éppen ezért cseréltem le a saját Arione-omat egy íveltebb keresztmetszetű modellre. Igaz, éppen ezzel a lapos kialakítással érhető el az, hogy a nyeregben előre-hátra csúszkálva a komfortérzet állandó marad – ezt a jelenlegi piacon kevés modell tudja, talán éppen ez emeli az Arione-t a klasszikusok közé. A nyereg hosszú hátsó nyúlványa hegymeneteknél jön jól, amikor szinte korlátlan mértékben lehet hátracsúszni, így növelve a pedálozás hatékonyságát. Ebben jó partner a Wing Flex oldalsó szárny is, így a nyereg széle kevésbé zavar hátrébb helyezett üléspozíció esetében a pedálozásnál. A „püspökfalatra” emlékeztető nyeregvég jól jön továbbá lejtmenetben is, amikor az ember az ember mélyen a kormányra hajolva egészen kiül a nyereg végére – az Arione esetében valóban van hová.

fi’zi:k Arione CX

fi’zi:k Arione CX

Összegzés:

Kinek jöhet be ez a nyereg? Nos, aki szereti a keskeny nyergeket, ergó kis ülőgumó-távolsággal rendelkezik. Továbbá aki szereti a teljesen sík ülőfelületet és az átlagnál többet mozog a nyeregben előre és hátra – ez utóbbi esetében amúgy teljesen sík ülőfelület kifejezetten előnyt jelent. Emellett pedig aki „kígyó” típusú kerékpáros… Hogy ez mit is jelent pontosan? A gyártó honlapjáról (ez is) kiderül.

Pozitívumok:
+ a jelenlegi piac leghosszabb nyeregmodellje
+ vízszintes értelemben széles nyeregpozíció-választék
+ közepes párnázottság mellett alacsony tömeg
+ tökéletes kidolgozás
+ a pálca és a nyeregváz komplex rezgéscsillapító egységet képez
+ gyári kiegészítők csatlakoztatására alkalmas nyeregváz

Negatívumok:
– oldalfelület nélküli nyeregorr
– a túlságosan lapos ülőfelület nem mindenkinek lesz hosszútávon kényelmes

fi’zi:k Arione CX

A fi’zi:k Arione CX alulról: hátul jól látható a kipattintható logó, a két oldalon pedig a Wing Flex gumírozott hornyai

Termékadatok:

Javasolt felhasználási terület: versenysport, országút / CC MTB
Bevonat: Microtex, fekete szintetikus műbőr
Párnázat: szintetikus hab, mely 70 g súlyelőnyt jelent a standard modelléhez képest
Váz: karbon réteggel erősített műanyag
Pálca: fi’zi:k K:ium
Méret: 300 × 130 mm
Súly: 205 g (gyári adat), 216 g (mért adat)
Ajánlott fogyasztói ár: 34.900 Ft

Forgalmazói információk:

Forgalmazó: Megabike
Cím: www.megabikeltd.hu
e-mail: info(kukac)megabikeltd.hu
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.

A fi’zi:k nyergekből 2010. márciusától a Hugo Sport szaküzlet biztosít tesztnyergeket. Ezekhez a boltban bárki hozzájuthat és kipróbálhatja – költségek nélkül.

http://www.hugo-sport.hu/

A cikk megjelenését a Megabike támogatta.

Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.