fbpx

Ergon markolatok: aki sokat markol, sokat fog

A szerkesztőségben én vagyok az, aki már két éve Ergon markolattal megy a saját bringáján, így elég kézenfekvő volt, hogy a mostani tesztünk négy alanya is hozzám kerüljön. Évek óta bíbelődtem már a megfelelő markolat és kormány megtalálásával, és azok helyes beállításával, amikor is az interneten az Ergon márkanévre bukkantam. Gondoltam egy próbát megér, hiszen nagyon okosan adták elő, hogy ők miért annyira jók. Meg hát némettanárként mindig is bíztam a német iparban…

Déhában ugyanis nagyon hamar, akár pár száz méter után elfárad az ember keze egy durva külföldi pályán, és úgy érzi, hogy kiszakad a kormány a kezéből. Miután felkerült a régi GE1-es markolat (ma már inkább csak a továbbfejlesztett változata kapható), amelyet kimondottan DH-enduró használatra terveztek, érezhetően később jelentkezett a fájdalom, és sokkal tovább jutottam a megszokott pályákon.

Akkor nem feltétlenül azzal győztek meg, hogy a több mint tízszeres német nemzeti bajnok, Markus Klausmann is ezzel a markolattal ment, meg nem is a dizájnnal, mert elég rondácska az a GE1, hanem a logikus magyarázatokkal és az anatómiai sajátosságok figyelembevételével. Bár az azért tetszett, hogy több versenyzőjük is azt nyilatkozta, hogy ilyen ronda markolatokat még nem látott, de miután kipróbálta, már nem zavarta, mert annyival jobbak és kényelmesebbek.

Az Ergonnál ugyanis abból indultak ki, hogy a kerékpárok fejlesztésénél már szinte minden tökéletesítve van: hihetetlen bonyolult hidraulikus rendszerek, szelepek, légkamrák, speciális alapanyagok határozzák meg a tökéletesre csiszolt geometriájú bringákat. Ennek ellenére a kölni egyetem felmérése szerint a kerékpárosok 90%-a panaszkodik testi fájdalomra az edzések során. Ezért az Ergon versenyzőkből (világ-, Európa- és nemzeti bajnokok), kerékpáros szakértőkből, mérnökökből, orvosokból, ergonómiai szakemberekből és dizájnerekből álló csapata a kerékpárost helyezte a középpontba, nem pedig a kerékpárt.

A kerékpárral az ember három ponton érintkezik: a nyereg, a pedálok és a markolatok. Az előbbi kettőnél még csak-csak beszélhetünk fejlesztésekről, bár ott is hosszú éveken keresztül változatlanok maradnak a modellcsaládok. A markolatok terén azonban szinte megállt az idő, holott a három közül ez a legfontosabb kapcsolódási pont. Főleg terepen. Egy erdei lejtőn ugyanis le lehet jönni úgy, hogy az egyik lábunk nincs a pedálon, láthattunk olyan szerencsétlen esetet is, ahol a versenyző egyik lába sem érte a pedált, mégis lecsalinkázott valahogy. Viszont bármilyen helyzet van, a kormányt fognunk kell. Ha csak egy kezünkkel is elengedjük, abból szinte biztos, hogy esés lesz.

Ráadásul nem csak tartjuk magunkat, hanem irányítunk, váltunk, fékezünk, amihez egy-két ujjunkkal el kell, hogy engedjük a markolatot, aminek ilyenkor is tartania kell minket.

Ennek ellenére a versenyzők gépén látható markolatok is legfeljebb színben térnek csak el egymástól. XC és országúti gépeken sokszor ráadásul csak bandázst látunk, hogy azzal is súlyt spóroljanak.

Valami persze változóban van, hiszen már XC-ben is egyre gyakoribbak a széles, ne adj isten hajlított kormányok, amelyek bár nehezebbek, de az ezáltal esetleg elvesztett tizedmásodperceket busásan visszahozzák a stabilabb irányítással. A markolatok pedig energiát spórolhatnak úgy, hogy kevesebb fájdalmat okoznak, mert kevesebb rázkódást visznek át a testünkre, vagy azt nagyobb felületen osztják el.

Az Ergon két nagyon egyszerű dolgot ismert fel: az egyik a megfelelő (puhább és keményebb) anyagok használata, a másik pedig a tenyér anatómiai sajátosságait figyelembe vevő forma. Ugyanis a tenyerünk közepén egy mélyedés van. Emiatt ha megmarkolunk egy szabályos egységes külső vastagságú hengert – amilyen a markolatok többsége is -, akkor a kézfej két szélén, de főleg a külső felén, nagyobb erők hatnak, mert a középső boltozat nem érintkezik vele annyira. Az Ergon markolatok szinte mindegyike középen megvastagodik, így kitölti a tenyérüreget, azaz máris sokkal nagyobb felületen és egységesebben osztja el a kerék felől érkező rázkódásokat.

A saját GE1-esemmel szemben a tesztpéldányokon pedig a markolat külső részén különböző méretű, alakú és anyagú nyúlványokat is találhatunk, amelyeknek fő szerepe, hogy az alsó tenyérpárnát is bevonják az erők felvételébe és elosztásába, illetve, hogy a megfelelő szögbe állítva egyenesebben tartsák a csuklót és a kezet. Ezáltal kevésbé törik meg a bennük futó ereket, és késleltetik a zsibbadást és alkari fájdalmakat.

Az Ergon markolatokról tudni kell, hogy általában több színben és méretben készülnek. Az S-esek mindig keskenyebbek, míg az L-esek vastagabbak. Szinte mindegyik elérhető markolatváltós rendszerekhez is, ahol a jobb oldali markolat rövidebb.

Három nagyobb csoportba sorolták őket: a Pro Racing példányokat elsősorban az XC versenyzőknek szánták, a túra-maraton vonal a Performance Comfort változatokból válogathat, és a két darabos Technical család pedig a lejtőző szakágaknak készült. Mi az első kettőből kaptunk négy példányt, amelyek közül nekem a GC2, a GR2 és a GP1 nagyjából ugyanannak az alapnak tűnt. Az egyiken nem volt szarv, a másik kettőn meg kicsit más alakú volt. Na, gondoltam így aztán nehéz lesz különbséget észlelni. Eleve egy markolaton mi a frászt tudok majd tesztelni?

Ezért aztán úgy döntöttem, hogy bármennyire hülyén is néz ki, de mindig kétféle markolatot teszek fel ugyanarra a gépre (trekking és az enduróm), mert így egyből érzem majd a különbségeket, aztán majd a selejtező körök során a győztest továbbléptetem. Azt is tudtam, hogy a magasságomhoz képest rövidek az ujjaim, így az L-eseket eleve nehezen tudom majd markolni. Aztán persze kiderült, hogy semmi nem úgy van, ahogy képzeltem. De, hát pont ezért tesztelünk…

——————————————————————————————-

Ergon GP1 L Performance Comfort

Ergon GP1 L Performance Comfort

Ergon GP1 L Performance Comfort

Tömeg: 204 g / pár (dugókkal)
Méretek: S és L, 130 mm hossz
Ajánlott fogyasztói ár: 6.990 Ft

Ergon GP1 L Performance Comfort

Ergon GP1 L Performance Comfort

Tesztünk legegyszerűbb példánya, amelyen nincs szarv. Ez egyrészt kényelmesebbé tette a fogást, mert jobban a markolat szélére tudtam tenni a kezem, ugyanis én teljesen kint szeretem fogni, és ebben a szarvak a többinél mindig akadályoztak. Ugyanakkor tartottam a hosszan hátranyúló alumínium betéttől, mert úgy sejtettem, hogy az a hátsó rész mindegyik markolatnál remek rugózási komfortjából sokat el fog venni. Ez a sejtésem sem igazolódott be, mert menet közben ebből semmit nem éreztem. Erről a változatról is elmondható, hogy a többihez hasonlóan nem változik a tapadása se esőben, se sárban. Persze ez utóbbinál azért van egy határ, de akkor már a kerekek se forognak, úgyhogy ezt az esetet ne vegyük alapul.

Ergon GP1 L Performance Comfort

Ergon GP1 L Performance Comfort

——————————————————————————————-

Ergon GC2 S Performance Comfort

Ergon GC2 S Performance Comfort

Ergon GC2 S Performance Comfort

(A GR2 kétujjas alumínium szarvakkal szerelt változata)
Tömeg: 300 g / pár (dugókkal)
Méretek: S és L, 132 mm hossz
Ajánlott fogyasztói ár: 10.990 Ft

Ergon GC2 S Performance Comfort

Ergon GC2 S Performance Comfort

Erre a példányra szinte minden igaz, ami a GR2-re. Nagyon kellemes rezgéselnyelő tulajdonságú gumival borították a kritikus részeken, de kisebb kezűek erősebben tudják markolni. A Team Editiontól csak színben tér el, ami nem feltétlenül baj, hiszen a rikító zöld elég kevés bringához passzol. Nekem ez a példány tetszett legkevésbé, holott ránézésre és az első kilométereken is ezt tartottam a legkényelmesebbnek. A jó tulajdonságai valószínűleg csak a keskenyebb mérete miatt nem jöttek elő annyira, mert az ugyanilyen kiképzésű, csak vastagabb GR2 határozottan kényelmesebb volt hosszú távon. A szarv a rövid ujjaim ellenére zavaróan rövid volt. Mászáskor érdemben nem tudtam hozzátenni a húzáshoz , mert vastagságuk és rövidségük miatt nem tudtam elég erősen beléjük kapaszkodni. A kétujjas kiképzés szerintem egyszerűen túl rövid. Ez a példány emiatt elsősorban nőknek és kis termetűeknek ajánlott.

Ergon GC2 S Performance Comfort

Ergon GC2 S Performance Comfort

——————————————————————————————-

Ergon GR2 L Performance Comfort – Team Edition

Ergon GR2 L Performance Comfort - Team Edition

Ergon GR2 L Performance Comfort - Team Edition

(A GC2 háromujjas magnézium szarvakkal szerelt változata)
Tömeg: 293 g / pár (dugókkal)
Méretek: S és L, 130 mm hossz
Ajánlott fogyasztói ár: 13.290 Ft

Ergon GR2 L Performance Comfort - Team Edition

Ergon GR2 L Performance Comfort - Team Edition

Ez a példány a Topeak Ergon Racing Team által is használt karbon változat, olcsóbb és talán picit nehezebb példánya, amelyet a Trans Alp maratonok versenyzőinek tapasztalatai alapján fejlesztettek ki. Mint minden szarvval ellátott markolatukon, ezen is külön lehet állítani a markolat és a szarv dőlésszögét. Én a honlapon leírt módon felfelé megdöntöttem a tenyérrészt, míg a szarvat az ellenkező irányba emeltem meg, ezáltal egy lapos v alakot zártak be. Elsőre a vastagság egyértelműen soknak tűnt, főleg, hogy a túloldalra az ugyanilyen anyagú és alakú, de keskenyebb GC2-est tettem. A mászás során is így éreztem, de a szarvak határozottan kellemes alakúak és hosszúságúak voltak. Lefelé aztán kiderült, hogy a hátranyúló párnák nagyon kellemesen tompítanak, ha jól ránehezedünk. Minél tovább tartott a túra, annál inkább éreztem, hogy kényelmesebb fogású ez a vastag változat. Ami elvileg ugye logikus is lehet, hiszen nagyobb felületen érintkezik a tenyérrel, mint az S-es, azaz nagyobb felületen osztja el az erőt.

Ergon GR2 L Performance Comfort - Team Edition

Ergon GR2 L Performance Comfort - Team Edition

——————————————————————————————-

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

Tömeg: 226 g / pár (dugókkal)
Méretek: egyféle vastagság, 130 mm hossz, háromujjas szögben állítható magnézium szarv
Ajánlott fogyasztói ár: 15.990 Ft

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

A GX1-essel egyetemben ez az igazi versenyváltozat. A kettő közt csak a magnézium szarv megléte a különbség. A másik hárommal ellentétben itt a hátranyúló szárny jóval keskenyebb, vékonyabb és keményebb is. Menet közben érezhetően ez hasonlít legjobban az átlagos henger formájú markolatokra, bár azoknál jóval kényelmesebb, míg a Comfort kategóriásoknál spártaibb érzés. A szarv viszont ezen a változaton a leghasználhatóbb, annak ellenére, hogy rövidebb, mint mondjuk a GR2 magnézium szarva. Ezen a példányon a legnagyobb felületű a rücskös, csúszásgátló gumi felület is, amely jóval puhább gumiból készül, mint a markolat többi részének alapanyaga. Szóval nem véletlenül szánják ezt a versenyzőknek.

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

Ergon GX2 Superlight Pro Racing

Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy nem lehet egy egyértelmű győztest kiválasztanunk, ugyanis mindegyik példánynak vannak vitathatatlan előnyei a másikakkal szemben, és a palettának még csak egy kis szeletét láthattuk. Nem beszélve arról, hogy vannak a karbon, magnézium és alu szarvak és mindehhez a különböző méretek. Mivel azért ezek nem az olcsó markolatok, ezért elsőre inkább az L-es méretet javasolnám, még ha ránézésre túl vastagnak is tűnik. Engem a teszt ugyanis egyértelműen meggyőzött arról, hogy két évvel ezelőtt rosszul tettem, hogy a vékonyabb változatot vettem, mert hosszú távon kényelmesebb a vastagabb. Tartósság szempontjából hangsúlyoznám a két évet és benne a két téli szezonnyi saras, havas csokikupázást is, amelyek után a markolatok csak keveset koptak.

Másrészt fontos, hogy eldöntsük, milyen bringára kerülnek, mert az közös tulajdonsága volt mindegyiknek, hogy nagy sebességű, durva déhánál nem adnak elég megbízható tartást a hátsó részen, ha a kényelmes pozícióba forgatva használjuk őket (hátsó támasz kissé felemelve). Ilyen igényekre ott van a Technical család GA1-ese és GE1-ese.

Végezetül érdemes megemlíteni a Németországban már ipari szinten űzött környezettudatosságot, amelyhez az Ergon is csatlakozott. Az új csomagolás ugyanis már csak újrahasznosítható papír alapanyagú és 40%-kal csökkentett mennyiségű a régi műanyagot tartalmazó változatokhoz képest. Segítségével pedig becsomagolt állapotban is ki lehet próbálni a markolatot,. Azt hiszem ez egy erdei bringás számára nem utolsó szempont.

Általános termékinformációk:
Forgalmazó: Bikeline Kft., www.bikeline.hu
Származási hely: Németország

Szöveg: KGÁdám
Fotó: KGÁdám

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.