fbpx

Ciklokrossz alkatrészekkel rukkol elő a 3T

Az idén fennállásának kerek ötvenedik évfordulóját ünneplő 3T tovább bővíti termékpalettáját, az országúti, MTB, pálya és triatlon szakágak után ezúttal a terepversenyzés, azaz ciklokrossz világába kóstolt bele. Ez konkrétan két szakágspecifikus alkatrészt jelent, az Ergoterra fantázianevű karbon kormányt és a Luteus névre hallgató karbon villát. Az alkatrészeket ciklokrossz versenyzőknek ajánlják, ennek fényében a cég három minőségi osztálya közül (LTD, Team, Pro) a versenyhasználatra ajánlott Team besorolást kapták.

3T Ergoterra Team

3T Ergoterra Team

A kormány formailag a cég Ergosum fantázianevű kompakt kormányára épít, előrenyúlása (89 mm), hajlításának mélysége (127 mm) és alsó ívének geometriája szinte megegyezik az országúti tesónál megismerttel. A különbség a szélességben rejlik, pontosabban abban, hogy az alsó ívben a csővégek nem párhuzamosak, hanem kifelé tartanak. Ebből az következik, hogy a két szélességi méretben elérhető kormány (a fékváltókar felszerelési helyén mérve középtől középig 420, illetve 440 mm) a csővégeknél középtől középig mérhető mérete 450, illetve 470 mm, ami meglehetősen egyedülálló a mezőnyben. Mindezt a cég azzal indokolja, hogy így alsó fogásban nagyobb biztonsággal irányítható a gép, illetve az alkart kevésbé zavarja a felső hajlítás. Más kérdés, hogy ez a mai országúti kormányok 90%-ánál folyamatosan probléma, melynek legegyszerűbb orvoslása a felső hajlítás ívének növelése, csak ezt kevés gyártó érzi fontosnak (talán valami technológiai kényszer lehet a dolog mögött).

3T Ergoterra Team

3T Ergoterra Team

A ciklokrossz versenyzők egyébként valóban előnyben részesítik a széles kormányokat, mivel ezekkel tényleg biztosabb a gép irányítása terepen. Hogy a kormányzás mégse legyen zavaróan lomha, ezért az országúton megszokottnál rövidebb stucnit szokás használni. Ebből következik, hogy egy ciklokrossz váz felsőcsövének hossza ideális esetben pár centivel meghaladja a hasonló vázméretű országúti darabét.

3T Ergoterra Team

3T Ergoterra Team

Holmi szélességi variálással azonban még nem ér véget a speciális tulajdonságok sora, hiszen gondoltak azokra is, akik kiegészítő fékkarral szerelik a kormányt, így a karbon alapanyagba a rögzítési pontokon erősítést építettek be. De ne gondolja senki, hogy az extra anyag túlzott tömeggel jár. Ez a technológia 45-ös szélességi méretben mindössze 192 grammos karbon kormányt eredményez, ami nagyságrendileg megegyezik a cég Team besorolású hagyományos országúti kormányainak tömegével.

3T Luteus Team

3T Luteus Team

A Luteus ciklokrossz villa a fotók alapján még erősen prototípus stádiumban van (2010 közepén, az UCI ciklokrossz tárcsafékekkel kapcsolatos rendeletváltoztatása kapcsán kezdték el fejleszteni), bár már megtekinthető a cég honlapján is a termékek között. Ez azonban a 3T esetében egyáltalán nem jelenti azt, hogy így, ebben a formában kerül majd gyártásba, hiszen ott van például a Palladio nyeregcső esete, amelyet különböző formai kialakításokkal közel 2 évig lebegtettek, míg valós termék lett belőle. Vagy a (pálya) sprintereknek tervezett Scatto karbon kormány, amely a honlapon kívül máshol – versenyen vagy kiállításon – élőben sohasem volt látható, most pedig nyomtam egy hátast attól a ténytől, hogy ezt a valójában nem létező terméket nemrég teljesen áttervezték.

3T Luteus Team

3T Luteus Team

Szóval a Luteus egy 1,5” – 1 1/8” szabványú fejcsövekbe passzoló 47 mm-es előrehajlással (rake) rendelkező full karbon konstrukció lesz, egy kis alumínium erősítéssel a papucsok és a tárcsafék konzol esetében. Tömege ennek megfelelően 470 grammban került prognosztizálásra, ami a 3T termékek ismeretében biztosan e felett lesz, de egyrészt nem sokkal, másrészt úgy is bőven belefér még a „hű de könnyű” kategóriába.

3T Luteus Team

3T Luteus Team

Speciális tulajdonságként az előrenyilazott papucsokat érdemes említeni, melyeknek célja, hogy az egyenetlen terepből adódó függőleges irányú erőkkel szemben stabilabb legyen a konstrukció. A villát 160 mm-es tárcsamérethez optimalizálták, a fékkábelnek pedig külön kis csatornát alakítottak ki, melyben két ponton rögzíthető. Ezeken a rögzítési pontokon persze lehet azért még gondolkozni egy kicsit, nem biztos, hogy szerencsés, ha a váll után szabadon kilépő bowdenház valamibe beleakadva konkrétan a villaszárból szabja ki a kábelkötegelőt karbonostul. Egyelőre szerintem nem jó ránézni azokra a rögzítési pontokra, no. Különös figyelemmel kezelték viszont a sárférőhely kérdéskörét is, így a maximálisan engedélyezett 33-622-es külső mellett minden irányban marad legalább 17 mm hely a dzsuvának.

3T Luteus Team

3T Luteus Team

A két termék 2011 második felétől lesz elérhető, az Ergoterra kormány ára 250 euró körül mozog majd, míg a Luteus villáért 450 eurót szeretnének kapni.

Szöveg: HBalage
Forrás és fotó: 3T sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.