fbpx

Topeak TourGuide Handlebar Bag – A túravezető

A tajvani Topeak mindig az élvonalba való fejlesztései mentén szerzett magának hírnevet, ezért hajlamosak vagyunk megfeledkezni egy másik fontos vonaláról, mely a túrázókat hivatott szolgálni: kiváló minőségben készítenek táskákat mind előre, mind hátra. A mostani bemutató alanya a Topeak túravezetője, a TourGuide kormányra szerelhető táska, s a jó hír vele kapcsolatban, hogy a módosított konzolja miatt ebike kijelzők mellé is kényelmesen felszerelhető.

Kapacitása 5 liter, terhelhetősége 5 kilogramm, súlya pedig mindössze 670 gramm. Ezek a számok nagyjából a strapabírására is megadják a választ. Megannyi rekesszel, zipzáras és hálós zsebekkel segíti a rendszerezést kisebb-nagyobb holmink között, tetején pedig egy átlátszó, kihajtható és vízhatlan térképtartó fület találunk. Anyaghasználata elég erős arra, hogy akár nagyobb hangvételű túrákra is társunkká fogadjuk, párnázottsága miatt kiváló a tartása és kiemelkedő értékeink védelme.

A rögzítés a Topeak sajátja nem más, mint a jól bevált QuickClick. Egy mozdulattal lecsatlakoztatható, a mellékelt vállpánttal pedig ily módon azonnal mobilizálható a belepakolt fényképező, mobiltelefon, pénztárca vagy akár az elemózsia. Ahogy a bevezetőben is említettem a Fixer8e nevű megújult konzol másik végével az elektromos kerékpárokra való felszerelése sem ütközik akadályokba, így viszonyul a Bosch legnagyobb kijelzőjéhez, a Nyon-hoz:

 

 

Persze ezenfelül sem lankadt a tervezők figyelme, a táska elejét viszonylag nagy fényvisszaverő csík díszíti, amit kiegészítettek egy villogó fogadására alkalmas füllel. Habár a táska jó vízlepergető tulajdonságú, külön figyelmesség, hogy mellékelnek hozzá egy esőhuzatot is.

 

Akinek nagyobb kapacitásra van szüksége, az választhatja a TourGuide DX modellt, mely 7,7 literes térfogattal áll rendelkezésre.

 

Technikai adatok:

Méret: 25,5 x23 x 18cm
Kapacitás: 5 liter
Terhelhetőség: 5 kilogramm
Anyag:  1800/840d nylon
Súly: 670 gramm
Védelem: teljesen párnázott
Konzol: QuickClick – Fixer8e (adapterezhető minden kormányátmérőre)

Ajánlott fogyasztói ár: 23 100 Forint

A hazai oldal linkje, ahol üzletkeresővel megtalálhatjuk a legközelebbi Topeak kereskedőt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo