fbpx

Funn kormány és kormányszár paletta 2015-ben

Kormszár_Funnduro_red17 évvel ezelőtt két lelkes fiatal brit úgy döntött, hogy megvalósítják dédelgetett vágyukat: kibérelnek egy kisebb üzemet, ahol saját tervezésű MTB alkatrészek gyártásába fognak. A Funn cuccok az egyik napról a másikra robbannak be a kerékpáros köztudatba, nem mellesleg számos profi versenyző kezdi el használni a színes, kiválóan megtervezett kormányszárakat és egyéb montis ékszereket, világbajnoki és világkupa-győzelmeket aratva segítségükkel.

A siker a tervezés és a reális árfekvés mellett a márkanévnek is köszönhető: a legtöbben azért bicajozunk, hogy jól érezzük magunkat, élményeket szerezzünk, vagy ahogy az alapító srácok mondanák „Fun(n) to ride on!” A márka sikerének egyik záloga, hogy a fejlesztők soha nem felejtetik el, hogy mi célból készülnek az Funn alkatrészek, így a mai napig közkedvelt darabok a versenysportban – főképp az extrémebb szakágban -, készüljenek a legerősebb alumínium, karbonból vagy titánötvözetekből, CNC-megmunkálással, 3D nyomtatással vagy egyéb fejlett módszerrel. Bizonyított, erős, strapabíró és nem utolsósorban tetszetős alkatrészek. A Funn alkatrészek próbára lettek téve kalandtúrákon is, a Góbi-sivatagban vagy éppen az Atlasz-hegységben. Vegyük kezünkbe bármely Funn cuccot, és érezni fogjuk a tradicionális kézművesség és a modern gyártástechnológiák csodálatos ötvözetét!

funn_brookEredmények a profi versenysportból – Brook MacDonald karrierje Funn-szponzoráltkánt így alakult:
Junior világbajnoki cím, 2009
1. helyezés UCI világkupa-futam, Val d’lsere, Franciaország, 2012
2. helyezés UCI világkupa-futam, Fort William, Skócia, 2013
4. helyezés UCI DH Elit férfi

No de lássuk, hogy milyen színes Funn újdonságokat találunk idén a boltokban, kezdve a márka gyökereit képező kormányszárakkal és kormányokkal!

funn_kalandA Funn az új 35 mm-es kormánybefogó szabvány egyik zászlóvivője, a lépés a nagyobb átmérő felé logikus, hisz az egyre szélesebb – már a háromnegyed métert is túlszárnyaló – kormányok fokozottabb stabilitást igényelnek, illetve nagyobb terhelést rónak a kormányszár-befogóra. Az új szabvány lehetőséget biztosít azonos tömeg mellett a kormányok merevségének akár 15%-os növelésére, továbbá 10% körüli az anyagkifáradás-határ bővülése a 31,8 mm-es hagyományos szabványhoz képest. Megbízhatóbb és stabilabb: így foglalhatnánk össze az előnyöket. A kérdés tehát már nem az, hogy melyik rendszer a jobb, hanem az, hogy mennyi idő kell az új szabvány teljes elterjedésére az extrém montis szakágakban.
[divider scroll_text=”Funn 35 széria”]

Kormszár_RSXIII-35_red
Funn 35 széria

Kormszár_RSXIII-35_blkA Funn Rsx III kormányszár Boxer villára csavarozható „kormányfej”, CNC-megmukálással készül, valódi ékköve lehet kerékpárunknak.

Jellemzők:

  • AL6061-T6 ötvözet
  • CNC megmunkálás
  • 35×45-50mm (állítható)
  • 15° emelés
  • fekete, piros színben
  • 137 g

Ajánlott fogyasztói ár: 17.990 Ft.

[divider scroll_text=”Strippa 35″]
Kormszár_Strippa-35_redKormszár_Strippa-35_orgA Funn Strippa kormányszár egy ikonikus modell a márka kínálatában, számos profi versenyző ezzel hajt, a 35 mm-es szabványú változat minden eddiginél nagyobb fokú stabilitást biztosít a tartósság és a lehető legcsekélyebb tömeg mellett.

  • AL6061-T6 ötvözet
  • CNC megmunkálás
  • 32x45x35mm
  • 0° emelkedés
  • fekete, ezüst/piros, ezüst/narancs színben
  • 173 g

Ajánlott fogyasztói ár: 15.990 Ft.

[divider scroll_text=”Stryge 35″]
Kormszár_Styge-35_orgKormszár_Styge-35_redA Funn Stryge 35 kormányszár könnyű és rendkívül erős, stabil darab. Egyedi megjelenését az antik Római vízköpő ihlette, alig meglepő módon a kialakítás statikailag is nyerő. A Geometry Up kialakítás csökkenti az alsó csavarokra ható erőket, így egyenlítve ki a terhelést a villanyakon. Az eredmény egy rendkívül erős, megbízható konstrukció, a 35 mm-es befogó pedig a végletekig viszi ezt a tervezési koncepciót.

  • AL6061-T6 ötvözet
  • 1-1/8”x35x75mm
  • -5° emelkedés
  • fekete, piros/fekete, narancs/fekete színben
  • 156 g

Ajánlott fogyasztói ár: 7.990 Ft.

[divider scroll_text=”FatBoy 35″]
Kormány_FatBoy_35_red
A FatBoy 35 kormány a FUNN legjobb DH kormánya, több világversenyen is megállta már a helyét dobogós helyezést is elősegítve. Ebben egész biztosan nem fogsz csalódni !

  • AL7050-T73 ötvözet
  • 35x18x785mm
  • 8° hátrahajlás
  • 4° emelés
  • fekete, piros, narancs színben
  • 272 g

Ajánlott fogyasztói ár: 13.590 Ft.
Kormány_FatBoy_35_org

[divider scroll_text=”Funn alapméretes kormányok és kormányszárak”]

Funn 31,8 mm-es kormányok és kormányszárak

Ha nem terheled a végletekig a kormányt, akkor a hagyományos befogómérettel sem lesznek gondjaid – főkepp, ha a kormány és a kormányszár a Funn tervezőasztalán fogant meg. A Flat Out kormány a Funn legendás „igáslova”, terhelhető és megbízható, örök, akár a szegénység!
Kormány_FlatOut_blk

  • AL6061-T6 ötvözet
  • 31,8×15/30x750mm
  • 7° hátrahajlás
  • 6° emelés
  • fekete, piros, kék, narancs, ezüst színben
  • 385 g

Ajánlott fogyasztói ár: 7.990 Ft.

 

[divider scroll_text=”Flame”]
Kormány_Flame_red
A Funn Flame kormány kitűnő alumíniumötvözetből készül, meglepően jó súlyban van, mindazonáltal megbízható, a stabilitással, illetve az irányítással sem lesznek gondjaid. Az árcédula a hab a tortán!

  • AL6061-T6 ötvözet
  • 31,8x0x680
  • 9° hátrahajlás
  • fekete, piros, kék, narancs színben
  • 256 g

Ajánlott fogyasztói ár: 3.990 Ft.


[divider scroll_text=”Stryge”]
Kormszár_Styge_redA Stryge kormányszár hagyományos befogóval rendelkező változata a fenti kormány ideális párja, könnyű és rendkívül erős darab, egyedi megjelenését egy antik Római vízköpő ihlette, de ez nemcsak dizájn – statikailag is előnyös az ókorban kiötlött érdekes forma.

Kormszár_Styge_orgJellemzők:

  • 1-1/8”x31,8x60mm
  • 7° emelés
  • fekete, piros/fekete, kék/fekete, narancs/fekete színben
  • 156 g

Ajánlott fogyasztói ár: 5.990 Ft.

[divider scroll_text=”Funnduro”]
Kormszár_Funnduro_bluVégezetül a Funnduro kormányszár egy vadiúj modell, kifejezetten az enduro műfaj igényei szerint tervezett darab, kompromisszumok nélkül.

  • AL6061-T6 ötvözet
  • CNC megmunkálás
  • 1-1/8”x45x30mm
  • 0° emelés
  • fekete, piros/ezüst, kék/ezüst, narancs/ezüst színben
  • 123 g

Ajánlott fogyasztói ár: 12.990 Ft.

A Funn idei alkatrészpaletta bemutatását nemsokára a nyeregszárakkal, nyergekkel, pedálokkal és egy kiváló hajtóművel folytatjuk. További információ a Funn termékekről a forgalmazó honlapján.

funn_main

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo