fbpx

Cateye Volt1600 (HL-EL1010RC) első fényszóró

A Volt1600 a Cateye egyik csúcsmodell első lámpája – de talán illőbb, ha nem lámpának, hanem fényszórónak nevezzük! Két szuperfényes LED fényforrással világítja be a közutat vagy ösvényt, elképesztő teljesítményt nyújt, emellett számos fejlett funkcióval rendelkezik.

A fényerő szempontjából – főleg az apró méretéhet viszonyítva mindenképpen etalon a piaci kínálatban. A Volt1600 gazdaságosan üzemeltethető, megoldást kínálva mind a közlekedőknek, mind a sportoló bicajosok számára. Az alig negyed kilós tömegnek köszönhetően leparkoláskor a zsebben landolhat, tenyérnyi méretével pedig a kormányon sem foglal sok helyet. Egyszerű FlexTight™ rögzítő rendszere rendkívül praktikussá teszi e terén. A fejlett, nagy kapacitású integrált akkumulátor és USB töltés ugyancsak a praktikus használatot szolgálja. Fenomenális teljesítménye révén pedig a mindennapos közlekedés mellett akár éjszakai bicajozáshoz, versenyzéshez vagy sport MTB használatra is ajánlható.

Jó tudni, hogy fényerő nem feltétlenül a lámpában lévő LED-ek számától függ, viszont szinte mindig szoros összefüggést mutat az akkumulátor teljesítményével. Tehát a Volt1600-asban található mindössze 2 db LED ne tévesszen meg senkit: bőven elegendő fényerő áll rendelkezés tempós közlekedéshez, versenyzéshez, terephasználathoz egyaránt. Mindez az OptiCube technológiát alkalmazó lencsének köszönhető, amely 95%-os hatékonysággal működteti a fényforrást. Fénycsóvája jól megtervezett: középső része 40 méter feletti látótávolságot biztosít, de a periférián is jelentős marad a fényerő. Ráadásul 180 fokban biztosít láthatóságot, ami elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Az oszakai kerékpáros alkatrész-specialista az energiatakarékosság terén is számos fejlesztést végzett, amely a Volt sorozat alacsony fogyasztásában is megmutatkozik. A működési idő a tömegéhez képest igen hosszú, a 6800 mAh teljesítményű Li-Ion akku pedig egyértelműen fejlett technológiára utal. A nagy kapacitású akkumulátor USB-kábel segítségével számítógépről vagy az új mobiltelefonok tápjáról tölthető. A teljes feltöltéshez 9-16 órára van szükség, jellemzően éjszakát vagy teljes munkaidőt igényel.

Az alacsony töltöttségről jelzést kapunk, így takarékosabb üzemmódba állítással menet közben tovább növelhető a működés ideje. Beállítástól függően a Volt1600 2-100 üzemórát biztosít egyetlen töltéssel. Az előbbi adat a „fényszóró” üzemmódnak számító 1600 lumen folyamatos teljesítményre értendő, viszont a legfeltűnőbb Hyper Constant mode-nak nevezett félig folyamatos, félig villogó funkció mellett az akku már 12 órányi működést tesz lehetővé.

A világítótest fel- és leszerelése a gyártó hírnevéhez méltóan egyszerű és biztos, a FlexTight™ esetében szerszámra sem lesz szükség, leparkoláskor pedig az értékes lámpatest egy mozdulattal a zsebre vágható. A FlexTight™ 35 mm kormányátmérővel is kompatibilis, a fényirány pedig tág határok közt módosítható.

Opcionálisan sisakra is rögzíthető

A Cateye Volt1600 kezelése egy felül elhelyezett, megvilágított nyomógomb segítségével történik, akár kesztyűben, sötétben is könnyen be- és kikapcsolható. A gomb egyben figyelmeztet a töltöttségi szintre is. Külön figyelmesség, hogy bekapcsoláskor mindig az utoljára használt funkciót kapjuk, azaz nem kell végigpásztázni az összes lehetőséget. A lámpa természetesen vízálló konstrukció, karbantartásmentes, továbbá opcionális sisakkonzol is kapható, amellyel a fejvédőre is fel tudjuk szerelni.

Teszteredmény: Dupla ledes kivitel brutális 1600 lumenes tudással, ami több mint 80 méterre is elvilágít, de kevésbé szélesen terít (5 méter). Akkuja maximális teljesítményen hajtva is kibír két órát, ami bőven elég tud lenni terepen. Okosság, hogy mikor pirosra vált a nyomógomb, még mindig marad 15 percnyi energia benne, így ha lejjebb kapcsolod, akkor simán haza tudsz érni vele (persze ésszerű keretek között). Arról nem beszélve, hogy a második fényerő fokozat (500 lumen) még bőven túlmutat azon ami a terepezéshez szükséges, és ott már 5 órás üzemidővel számolhatsz. Sisakra is felszerelhető, de azért van súlya, nem a legkényelmesebb. A lámpakörkép összesítését ITT találod!

Jellemzők:

  • két “ultra bright” LED fényforrás
  • fókuszált OptiCube lencserendszer
  • 1600 Lumen fényteljesítmény (gyári adat)
  • Li-ion akkumulátor 3.6V-6800 mAh kapacitással
  • USB 2.0 csatlakozóval tölthető
  • 5 üzemmód
  • 2-100 óra üzemidő a választott üzemmód függvényében
  • figyelemfelhívó HyperConstant funkció 12 óra üzemidővel
  • egyszerűen kezelhető kapcsológomb
  • alacsony töltöttség kijelző
  • bekapcsoláskor az utolsó üzemmód jelentkezik
  • praktikus és szerszámmentes rögzítő rendszer
  • 260 g tömeg akkuval
  • 114.9 x 59.6 x 44.2 mm külső méret
  • opcionális sisakkonzol, illetve villarögzítés
  • Ajánlott fogyasztói ár: 79990 Ft.

Jelenleg akciós 45 490 forintos áron keresd a kiemelt Cateye forgalmazóknál: http://paul-lange.hu/akciok/lathatosag

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.