fbpx

BBB SpyCombo USB (BLS-127) első és hátsó lámpa

A kerékpár kiegészítők holland specialistája a kerékpár-világítás terén is letette névjegyét: az új BBB SPY világításrendszer sokrétű felhasználásával tűnik ki a lámpák sűrű piaci mezőnyből. A SpyCombo (kódszáma BLS-127) első és hátsó lámpaegységből áll, amely külön-külön hagyományos módon a kormányra és a nyeregszárra “gumizható”, emellett az egységek a köztes sisakkonzol-elembe történő illesztésével egy előre-hátra világító fejlámpát kapunk.

A SPY korszerű beépített Lithium-polimer akkuja USB-ről tölthető, amely még töltöttség-kijelzőt is tartalmaz. A parányi 220 mAh teljesítményű akku kellő kapacitással biztosít a praktikus napi használathoz. A lámpák pillanatok alatt installálhatók, ez szerszámot nem igényel – akár a kerékpárra, akár a sisakra vagy éppen a kerékpáros karjára történik a fel- vagy leszerelés. Emellett beválhat egyéb felhasználásra is: gondoljunk például a túrázás során fellépő sötétedés utáni feladatokra.

Mindkét lámpatest a mérethez képest meglepően erős fényt bocsájt ki, a lencse megnyomásával hozható működésbe, így akár kesztyűben is könnyedén felszerelhető, illetve kapcsolható. Kompakt mérete, elenyésző súlya révén bárhol elfér: leparkoláskor a zsebünkben landolhat, de maradhat a sisakon is, ha éppen oda tettük fel. A 2-szer 26 grammot a bukó tetején meg sem érezzük, így szinte észrevétlenül teszi dolgát, mindenképpen fokozza a biztonságot. A SpyCombo-t a BBB-től már megszokott minőség avatja kihagyhatatlan tartozékká – bármely kerékpár és bármilyen felhasználástípus esetében.

A SpyCombo USB a SPY világításcsalád része, amelyben többféle hasonló felépítésű lámpamodell szerepel. Elérhető például elemes változatban is (BLS-121 első és BLS-122 hátsó), illetve akkumulátoros, USB-töltést kínáló modellként külön-külön is megvásárolható (BLS-125, illetve BLS-126). Egyben vagy külön, bicajra vagy sisakra, akkus üzemmóddal vagy elemessel: a SPY a mindennapos városi kerékpáros közlekedés során majd’ minden igényt kielégít.

Jellemzők:

  • innovatív moduláris, multifunkciós első és hátsó világítás
  • egyaránt használható hagyományos kerékpár-világításnak vagy sisaklámpának
  • egy-egy nagy teljesítményű LED fényforrás
  • beépített Lithium-polimer akkumulátor 220 mAh teljesítménnyel
  • USB 2.0 töltés – mini USB kábel a csomagban
  • három üzemmód: két fényintenzitás, illetve folyamatos és villogó működés
  • töltöttség-visszajelzés
  • tökéletesen vízálló kivitel
  • 31 x 42 x 37 mm külső méret
  • 26 gramm
  • fekete színben

Ajánlott fogyasztói ár: 10500 Ft (első-hátsó lámpatest és az integrált sisakkonzol).

További információ a forgalmazó honlapján.

A lámpakörkép összesítését ITT találod!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo