fbpx

Yates, akinek senki nem mondta el, hogy nyert, miután Van Avermaet-t elütötték – Frissítve!

A spanyol Clásica San Sebastian egynaposon a brit Adam Yates hiába tudakolta a célegyenesben haladva, hogy most tulajdonképpen hogyan is áll a verseny, nem kapott biztos információt…

Adam Yates

Adam Yates

A 219 kilométeres WorldTour klasszikuson sajnos a közvetítés és a versenyrádión történő információáramlás is hagyott kívánnivalókat maga után, így nem csak azok kapkodták a fejüket, akik televízión keresztül próbálták követni az eseményeket. Az itinerben szereplő nagyobb emelkedőkön (Jaizkibel, Arkale) egyre-másra változott a szökevénycsoportok összetétele, de végül a legfőbb esélyek vitték döntésre a dolgot a cél előtt 10 kilométerre leküzdendő, mindössze 2 kilométeres, de igen meredek La Concha kaptatóján.

Az Orica-GreenEdge versenyzője, Yates tulajdonképpen lemásolva Alejandro Valverde (Movistar) tavalyi győzelmét itt támadott, s a lejtmenetre már egyedül fordult. Mögötte nagy volt a zűrzavar és tanácstalanság, ráadásul a kísérőautókból sem záporoztak az utasítások a csapatfőnököktől, így az üldözők, Valverde, Dan Martin, Mollema és a többiek nem dolgoztak össze. A brit így 15 másodperces előnnyel fordulhatott a célegyenesre, ahol láthatóan hosszú másodpercekig kérdezgette rádión ki nyert, de még a célvonalon áthaladva is megerősítést várt, mire tétován fel merte tenni a kezét ünnepelni:

Frissítés:

A verseny után derült ki, hogy a Tour de France-on szakaszt nyerő belga Greg Van Avermaet még Yates előtt támadott a La Concha-n, de elütötte egy kísérőmotoros. A belga szerint megnyerte volna a versenyt, Belgiumban áll a báll… Videón a baleset:

Eredmény:

1 Adam Yates (GBr) Orica GreenEdge 5:30:22
2 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team 0:00:15
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team
4 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha
5 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha
6 Bauke Mollema (Ned) Trek Factory Racing
7 Daniel Martin (Irl) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team
8 Julian Alaphilippe (Fra) Etixx – Quick-Step
9 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Alpecin
10 Rigoberto Uran (Col) Etixx – Quick-Step

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo