fbpx

XCO világkupa Nove Mesto: harc az utolsó méterekig!

Már a női futamon látott párbaj is sprintbefutón dőlt el, de a férfiaknál csak célfotó alapján lehetett győztest hirdetni. Magyar eredményekkel!

Az XCO (és immár XCC) világkupa-sorozat 3. állomására május utolsó hétvégéjén került sor a csehországi Nove Mesto na Morave közelében kijelölt pályán. A helyszínt mind a versenyzők, mind pedig a nézők különösen kedvelik, idén is rengeteg szurkolót láthattunk a futamokon.

A 3,7 km hosszú nyomvonal meglehetősen köves és gyökeres terepen halad, a versenyzőknek körönként 180 m szintemelkedést kellett letudniuk. A nőknek 5, míg a férfiaknak 6 körből állt a penzum.

Nők

Annika Langvad (Specialized) hamar feledtette múlt heti gyengébb szereplését, hiszen ismételten megnyerte az XCC futamot. A második helyen Pauline Ferrand-Prévot (Canyon SRAM) végzett, míg a harmadik pozíciót a regnáló világbajnok Jolanda Neff (Kross Racing Team) szerezte meg. Érdekesség, hogy a 45 éves Gunn-Rita Dahle (Merida) többször vezette a mezőnyt és végül negyedikként végzett ezen a rövid, de rendkívül intenzív futamon. Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) a második sorból, a 12. helyről várhatta a vasárnapi rajtot.

Jolanda Neff és Annika Langvad küzdelme – @Bartek Wolinski/RedBull ContentPool

Az XCO futamon párbaj alakult ki Annika Langvad és Jolanda Neff között, a dán versenyzőnő erőfölényét Neff ügyességével próbálta meg neutralizálni. Az utolsó körben pár méterre sikerült is eltávolodni, de a célegyenesre együtt érkeztek, így Annika Langvad magabiztosan szerezte meg az elsőséget. Érdekesség, hogy Jolanda már a tavaly általunk is leleplezett új Kross fullyval, sőt a 12 sebességes XTR szettel versenyzett. Harmadik helyen a remek versenyt teljesítő Pauline Ferrand-Prévot végzett.

Benkó Barbara a 24. helyen zárt. Így értékelte a facebook oldalán a versenyt:

“Nagyon rosszul csináltál valamit, ha úgy érsz be a célba, hogy még rengeteg maradt benned… A rajttól kezdve borzalmasan erőtlennek éreztem magam, a legrosszabb, hogy fogalmam sincs miért, a verseny előtti napokban minden rendben volt. A 24.hely nem tükrözi a munkát amit ebbe tettem, sem az edzőmét, sem a csapatomét. Kifogni egy ilyen rossz napot a családom és a barátaim előtt, akik a legfontosabbak nekem, kijöttek szurkolni, a legrosszabb érzés a világon. De a támogatásuk mindennél többet jelent! Köszönöm a rengeteg magyar hangot a pálya széléről! Sajnálom, hogy csalódást okoztam! Az élet megy tovább, holnap gyakorlati államvizsga, de egy időre most offline leszek, hogy kicsit összeszedjem magam mert úgy érzem meg kell nyomnom az újraindítás gombot sok területen!”

 

 

Férfiak

A hazai „hero” Jaroslav Kulhavy (Specialized) hétvégéje nem kezdődött a legjobban, az XCC versenyt defekt miatt fel kellett adnia. Egy ideig Nino Schurter (Scott SRAM) jó rajthelye sem volt biztos, ugyanis a múlt heti technikai problémát követően ezúttal bukott. Végül bejött harmadikként, de a két robbanékony fiatal Sam Gaze (Specialized) és Mathieu van der Poel (Corendon Circus) tempóját már ő sem bírta a végső sprintben. Gaze ismét megmutatta, hogy ő a leggyorsabb a mezőnyben, MVDP pedig a jó rajthely birtokában győzelmi aspiránsnak számított vasárnap.

Az XCO futam célfotóval dőlt el – @Bartek Wolinski/RedBull ContentPool

Az XCO futamot meglepően sokan fel kellett, hogy adják, van der Poel és Gaze is bukást követően álltak ki. A múlt héten másodikként záró Stéphane Tempier (Bianchi) defekt miatt búcsúzott az első körben, míg a BMC csapatánál Julien Absalon utódjává előlépő Titouan Carod (BMC) szintén defekt miatt került hátra.
Az élen megszokott módon Nino Schurter kontrollálta az eseményeket, a vége felé Lars Forster (BMC), Maxime Marotte (Cannondale Factory Racing) és Anton Cooper (Trek World Racing) tartották a tempóját.

Férfi dobogó: 2. Cooper, 1. Schurter, 3. Marotte – @Bartek Wolinski/RedBull ContentPool

Az utolsó körben aztán már csak utóbbi volt képes a világbajnokkal maradni, kettejük csatája viszont egészen a célvonalig tartott, ahol csak centikkel ugyan, de Schurter diadalmaskodott. Marotte 3. Forster 4. míg a jó formát mutató Mani Fumic (Cannondale) az 5. helyen zárt. Jarsolav Kulhavy is egész jót ment, az utolsó körben ismét lánc problémákkal küzdött, így végül 9. lett.

Parti András (Waberer’s TREK) a 40. helyen zárt.

Magyar eredmények:

Benkó Barbara (Ghost Factory Racing) – Elit nők 24.
Parti András (Waberer’s TREK) – Elit férfi 40.
Dina Márton (Magyarország)– U23 férfi 117.
Valter Attila (Magyarország) – U23 férfi 20.

Videó

Képek:
RedBull Content Pool – Bartek Wolinski
RedBull TV

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo