fbpx

XCO világkupa Mont-Sainte-Anne: Nino Schurter történelmet írt!

5 verseny, 5 győzelem sorozatban a cross-county világkupákon. A svájci klasszison kívül ez még soha senkinek nem sikerült, pedig a kihívók mindent megtettek!

Utolsó előtti fordulójához érkezett az idei világkupa-sorozat. Mont-Sainte-Anne idén az egyetlen tengerentúli helyszín a naptárban. Az elmúlt több mint 20 év során abszolút legendássá vált, így nem csoda, hogy évről-évre nagy várokozással tekintenek mind a versenyzők, mind pedig a szurkolók a kanadai verseny elé. A 4,2 km hosszú pályát rendkívül meredek emelkedők és kifejezetten technikás lejtők alkotják, az ikonikus „La Beatrice” sziklakert jól példázza a terep nehézségét. Egy kör 217 méter szintet tartalmaz, a nőknek 5-öt, míg a férfiaknak 7-et kellett megtenni.

Nők

Több nagy név is hiányzott, nem láthattuk a rajtnál a Kross Racing Team párosát. Jolanda Neff (Kross) el sem utazott a versenyre, Maja Wloszczowska (Kross) pedig edzés közben csuklótörést szenvedett, így kénytelen volt kihagyni ezt a fordulót. Távol maradt az idén újra jó teljesítményt nyújtó veterán német, Sabine Spitz (Wiawis) is, valamint Benkó Barbara  (Focus XC Team) sem indult. Először láthattuk viszont a 2016-os olimpiai bajnokot, Jenny Rissveds (Scott-Sram MTB) valószínűleg maga is jobb visszatérésről álmodott, már a startot követően bukásba keveredett, majd képtelen volt feljönni, így végül harmincadikként fejezte be a versenyt.

Yana Belomoina győzelmével a világkupa összetettet is megnyerte

A rajtot követően Pauline Ferrand-Prévot (Canyon Factory) diktálta a tempót, majd a hazai pályán versenyző Catharine Pendrel (Clif Pro Team) lépett meg átmenetileg a mezőnytől és fordult elsőként a második körre. Nem kellett sokat várni, hogy a 2017-es világkupa-sorozatot vezető Yana Belomoina (CST Sandd American Eagle) felérjen, már a verseny korai szakaszában érezni lehetett, hogy ők hárman harcolnak majd az elsőségért. A negyedik körben Belomoina állt az élre, egyedül Pauline tudta tartani vele a lépést, ideig-óráig. Az utolsó körre már egyedül fordult az ukrán lány, és hiba nélkül teljesítette, így a verseny mellett a világkupa összetett elsőséget is bezsebelhette. A meredek emelkedőkön senki sem képes tartani vele a lépést és idénre technikailag és taktikailag is rengeteget fejlődött.

Női dobogó: 2. Pauline Ferrand-Prévot, 1. Yana Belomoina, 3. Catharine Pendrel

Jó volt látni, hogy Pauline Ferrand-Prévot újra csúcsformában van és a sok nehézség után ismét harcban volt a győzelemért, végül nagyon örült a második helynek, akárcsak a szintén korábbi világbajnok, Pendrel a harmadiknak. Negyedik az ugyancsak hazai pályán versenyző Emily Batty (Trek), míg ötödik Irina Kalentyeva (Möbel Märki MTB Team) lett.

Férfiak

Nino Schurter (Scott-Sram MTB) elképesztő szezont produkált, messze kimagaslik a jelenlegi mezőnyből. Visszatért viszont kulcscsonttöréséből Julien Absalon (BMC) és legutóbb Jaroslav Kulhavy (Specialized) is bíztató formát mutatott, így jó, izgalmakkal teli verseny ígérkezett. A lenzerheidei meglepetésember, Anton Sintsov (JBG) balesetben karját törte, Mathieu van der Poel (Beobank-Corendon) pedig országúton versenyez, így ők el sem utaztak Kanadába.

Manuel Fumic legalább megpróbálta

A férfi mezőny versenyzői a rajtot követően elképesztő tempót diktáltak, a fiatal francia Titouan Carod (BMC) állt az élre. Nem sokat kellett várni, hogy Schurter átvegye a vezetést, Carod mellett egy másik francia, Maxime Marotte (Cannondale) volt még lőtávolban. A vezető trió így vonatozott egészen a negyedik körig, de Marotte többször megúszott, láthatóan sok volt neki a tempó. Az állóvizet végül Manuel Fumic (Cannondale) kavarta fel, aki miután helyet cserélt csapattársával, pillanatok alatt felért az első két versenyzőre és az élre állt. A német kegyetlen tempót diktált és pár pillanatra úgy tűnt, hogy esélye lehet élete első világkupa győzelmére. Az ötödik körben aztán úgy tűnt, még Tempier (Bianchi) is felérhet, de Schurter olyan támadást vitt véghez, amivel megmutatta, hogy miért a világ legjobbja jelenleg. A meredek részen kiállva hagyta ott a többieket, innentől kezdve egyedül maradt az élen. A tőle megszokott módon hibátlan versenyzést bemutatva nyerte a versenyt.

Az idei ötödik! Schurter kimagaslik a mezőnyből.

Nino ezzel a sikerével történelmet írt, senki nem nyert még egy szezonban öt világkupát sorozatban. Fumic a támadást követően visszaesett, még csapattársa Marotte is visszaelőzte az ötödik helyért zajló csatában. A remek teljesítményt nyújtó Carod elfáradt az utolsó körre, így nemcsak Tempier, hanem az utolsó kanyarban még Gerhard Kerschbaumer (Torpado-Gabogas) is megelőzte, ezáltal épp csak lecsúszott az érmet jelentő harmadik helyről.

Férfi dobogó: 2. Stéphane Tempier, 1. Nino Schurter, 3. Gerhard Kerschbaumer

Több technikai problémát is láthattunk, Victor Koretzky (BH-Suntour-KMC) a láncát szakította el, míg Mathias Flückiger (Radon) egy defektet követően is felért a hetedik helyre. Julien Absalon (BMC) beszorult a rajtot követően, a mezőny második feléből kellett felzárkóznia, folyamatosan jött föl, végül a 13. helyig jutott.

A szezon utolsó világkupája három hét múlva következik, Val di Sole szintén jól ismert verseny a naptárban. Az olasz fordulón magyar versenyzőknek is szurkolhatunk.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo