fbpx

Wilier Cento10Air kerékpárteszt: Pippo piros versenygépe

Először az idei Giro d’Italia alatt láthattuk ezt a bringát Filippo Pozzato alatt, a következő szezonra pedig már az olasz márka szerelmesei is megvásárolhatják a Wilier Cento10Air-t, amit a hazai forgalmazó Biondo Bike jóvoltából már idén nyáron tesztelhettünk.

Wilier Cento10Air kerékpárteszt

Wilier Cento10Air kerékpárteszt

Miért Cento10Air? Nos, telik-múlik az idő, a Wilier gyárat 1906-ban alapították, s idén már fennállása 110. évfordulóját ünnepelte. Így a Cento1, azaz 101 után ideje volt bevezetni a Cento10 modellnevet. Persze nem csak ebből a szempontból halad a korral az új modell, gyakorlatilag tökéletesen illeszkedik az aerodinamikus kerékpárok legfrissebb divathullámába, ahogy az „Air” elnevezés is utal erre.

wilier_cento10air_020

Szubjektív, de általában kritikusan szemlélem a hasonló kialakítású gépeket, ahol egy hangsúlyos, egybeépített kormány-stucni alkatrészen belül vezetik el az összes kábelt, alatta pedig még a hézagolók is aero formájúak. A Trek, a Scott, a Canyon vagy a Specialized stb. is kínál ilyen bringát, de őszintén szólva nem tudtam felfedezni ezekben a finomságot, sőt, az én szememnek kicsit idegenek ezek a vonalak egy kerékpárhoz.

wilier_cento10air_002

A Wiler Cento10Air formája az elsők között van, ami tetszik a hasonló bringák közül. Nagyon. Olyannyira, hogy hiába vannak hibái is ebből a minden szempontból aero kialakításnak köszönhetően, megbocsátom, pusztán azért, mert a végeredmény baromi jól néz ki. Olyan ez, mintha valaki számára a 911-es Porsche formája jelenti nagybetűvel a SPORTKOCSIT, annak magyarázhatja bárki, miben jobb ez vagy az a konkurens modell…

Mondjuk ki, az olaszok megint megfőztek a formával, a szépséggel. Pont. Ha egy ilyen bringát vennék, nem érdekelne, hogy nehézkesebb beállítani a nyeregszárat, a kormány szögét pedig nem is lehet változtatni egy hagyományos bringához képes. Ráadásul ennyi elismerő pillantást még soha nem arattam le semmilyen kerékpárral, még olyanoktól is, akiket egyébként teljesen hidegen hagynak a kétkerekűek.

wilier_cento10air_010

Szerencsére nem csak a külseje miatt figyelemre méltó az aero kerékpárok világában a Wilier új zászlóshajója. Az olasz gyár által használt legnagyobb szakítószilárdságú karbonból (Mitsubishi MR60H UD) készül a fő háromszög, ahol pedig szükség van rezgéscsillapításra – elsősorban a lánc – és támvillákra értendő ez – ott ennek megfelelő szénszálas szövetet használnak.

wilier_cento10air_008

A kedvező légellenállás érdekében mindenhol NACA profilú „csövek” alkotják a vázat. A NACA profil olyan, mintha egy stilizált szárnyat képzelnénk el, aminek a felhajtóerő termelésében is szerepet játszó hosszabbik, ellapuló részét levágnánk, hiszen a kiváló aerodinamikát enélkül is megkapjuk. Viszont a váz tömege nem nő jelentősen az aero kialakítás miatt. A Cento10Air kimondottan könnyű lett a Cento1Air-hez képest: egy kg alatt van az aero váz, 180 grammal könnyebb az elődnél.

wilier_cento10air_013

A Wilier mérnökei kinyilvánították, hogy ők nem szélcsatornában kísérleteztek, kizárólag számítógépes szimuláció eredménye az aerodinamikus forma, ami ha nem is sokkal, de 3%-kal jobb légellenállási mutatót produkál, mint a Cento1Air modell, amelyet még a hagyományos szélcsatornás módszerrel terveztek. A Cento10 Air kerékpárt egészben érdemes szemlélni, hiszen példának okáért az Alabarda aerokormány is sokat javít az aerodinamikán, illetve a letisztult formán. Az integráció itt a váltórendszer kábelezésére is vonatkozik, a Di2 drótjai is a homlokcsövön keresztül csatlakoznak a vázba, melyben végig rejtve futnak.

Amennyire szép és fontos szerepet játszik a designban az Alabarda kormány, funkcionalitás szempontjából hátrányai is vannak. Először is nem cserélhetjük a stucnit kis anyagi ráfordítással hosszabbra vagy rövidebbre, miután megvettük a kerékpárt. Hogy ne pár száz kilométer után derüljön ki, hogy mégis hosszabb, vagy rövidebb kellene, érdemes a Biondo Bike-ban szakértő segítséget kérni a méret kiválasztásához. Ráadásul, aki nem szeretne Alabarda kormányt, annak a Cento10 Air rendelhető normál stucni-kormány kombinációval minden felszereltségben – ráadásul sokkal kedvezőbb úgy az ára is.

wilier_cento10air_005

Nekem szerencsém volt egyébként, mert a Wiliernek már más L-es modellje is passzolt hozzám, és ez a bringa adott kormánnyal is pont méretes. Lévén hat vázméret közül lehet választani (XS, S, M, L, XL, XXL), ha valaki pontosan tisztában van a saját méreteivel, be fogja tudni lőni a megfelelő kombinációt. 90-, 100-, 110- (tesztelt), vagy 120 mm-es névleges stucnihosszal rendelkező Alabarda kormányt lehet rendelni 40-, 42- (tesztelt) vagy 43 mm szélességgel.

wilier_cento10air_009

Az aerodinamika jegyében született kormányszár és nyeregszár rögzítő megoldásoknál is jobban kell figyelni a pontos beállításra, mint általában. Ha nem így teszünk, nagyobb eséllyel előfordulhat, hogy meglazul a rendszer, ugyanis az állítócsavarral nem egy teljes felületen érintkező bilincset húzunk össze, hanem fém elemeket szorítunk egymáshoz egymáson elcsúsztatva. A hagyományos megoldáshoz képest utóbbiak kisebb felületen feszülnek neki a stucninak és a villanyaknak, valamint a nyeregszárnak és a váznak.

wilier_cento10air_003

A váz menettulajdonságai a designhoz hasonlóan fantasztikusak. Vérbeli versenygép, tökéletesen merev, semmi vibráció és nem is rideg. A geometria nekem körülbelül a hézagolók kiiktatásával lenne tökéletes, de így is kiderült, hogy nagyon precíz a bringa kanyarokban, és kiválóan gyorsítható. A kényelemre sem volt panaszom, nyilván nem egy komfort bringa, de egy sportos országútinak ilyennek kell lenni, a szó jó értelmében „keménynek”.

wilier_cento10air_007

A kényelmet lehet fokozni, hiszen a direct mount (elöl-hátul) fékeknek köszönhetően akár 28 mm-es gumit is felszerelhetünk a kerekekre. 6 bar körüli nyomáson használva ezeket komoly komforttal ajándékozhatjuk meg magunkat. Az Alabarda kormányhoz is vissza kell térni kicsit a kényelem szempontjából, ugyanis – bár kimondottan merev – a széles lapított felsőrész fogása nagyon kényelmes hosszú mászások közben, egyszerűen csak rá kell tenyerelni, így még azt a vért is megspórolhatjuk a felfelé haladáshoz, amire az ujjaink összeszorításához lenne szükség…

A felszereltség ugyancsak a komfortérzetünket javítja, a Di2 elektromos váltás igazi luxus a kerékpáron. Leírtuk már többször, hogy pontos, tökéletesen működik, szinte nem is kell erőt kifejteni a működtetéséhez és hogy milyen kellemesen duruzsolnak a kis elektromotorok. A teszt elején szükség volt kis finomhangolásra, de legalább az is kiderült most, hogy rémegyszerű menet közben finomhangolni, sőt, csak így érdemes beállítani! Megnyomod a stucni alatt a gombot hosszan és a váltógombokkal addig állítod, amíg tökéletes nem lesz a váltás. Sokkal jobb így, mint állványon, hiszen állványon nem mindig ugyanazt adja ki a váltórendszer, mint kint a forgalomban, élesben.

Kivételesen a fékekről is írnék pár szót, ugyanis elképesztő fékerőt produkált a bringa. Szándékosan bringát írok, hiszen a direct mount rögzítés egy igazán merev építésű vázzal adja ki az igazit. Ráadásul Shimano fékek, hozzá tervezett Shimano fékbetétekkel a Shimano Ultegra kerékszett ugyancsak passzoló alumnínium felnijén… Nagy sebességnél határozottan jobban fog akár egy tárcsafékes rendszernél, de még 30 alatti tempónál sincs oka szégyenkezni a tárcsafékekkel szemben. Ez így etalon.

wilier_cento10air_006

Menet közben a legtöbbször az jutott eszembe, hogy egyszerűen jó érzés menni egy ilyen bringán, büszkeséggel tölt el, más minőségi szintre helyezi a kerékpározást. Tegyük hozzá, hogy a teljes élmény kedvéért, az elején jobban kell figyelni a nagyon pontos beállításokra egy kevésbé modern versenygéphez képest. Fantasztikus, ahogy suhan, a brit „smooth ride” kifejezés jut róla eszembe. Egyébként pedig egy rakéta, ha odataposunk neki, minden Watt átmegy, sehol semmi hajlás, se a középrésznél, se elöl, se a kormányon. Még a lejtőn is kedve van az embernek meghajtani, ebből a szempontból a kompakt áttételezést érzem bűnnek, erre a versenygépre 53-39 kell, még csak nem is 52-36.

wilier_cento10air_019

Kinek ajánlanám? Azoknak, akik például autóban Ferrarit, Lamborghinit, vagy hasonlókat vesznek, vagy vennének, ha tehetnék…

Értékelés:

Erősségek: Gyengeségek:
egyszerűség kissé merev
alacsony ár olcsó markolat
kiváló fékek elavult hajtómű
több célra bevethető
Ár:

****

Rendeltetésének megfelel:

*****

Váz+villa:

*****

Alkatrészek:

*****

Tömeg:

****

Infobox:

A Wilier kerékpárok kizárólagos magyarországi forgalmazója: Biondo Bike
Bővebb információ:  wilier-kerekpar.biondobike.hu/gallery_post/wilier-cento10-air/
Származási hely: Olaszország
Garancia a vázra: 5 év
Vázméretek: XS / S / M / L / XL / XXL
Listaàr: 1 768 990 Ft Előrendelési akciós ár: 1 549 000 Ft

Különböző – variálható – specifikációk a Biondo Bike oldalán IDE KATTINTVA

Geometria:

Wilier_Cento10AIR_Geometry__84475.1467995064.750.750

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.