fbpx

Vuelta: újabb szökevénysiker, Froome-Contador összjáték

Bár a 18. szakaszon csak 3. kategóriás besorolást kapott a befutóhoz vezető emelkedő, mégis volt küzdelem a másodpercekért az összetett menők között, amiből Alberto Contador (Trek-Segafredo) ma sem maradhatott ki…

Suances és Santo Toribio de Liébana között 169 kilométer volt a penzum, az etap második felében 3. és 2. kategóriás hegyekkel. A szakaszgyőzelmet egy nagy előnyt kiharcoló 20 fős szökevénycsoport tagjai döntötték el egymást között. A végére már csak páran maradtak, úgy tűnt a rövidebb hegyeken erős és kiválóan hajrázó francia Julian Alaphilippe megszerezheti idei második szakaszsikerét, de nem így lett.

Az ukrán Alexey Lutsenko (Astana) és a belga Sander Armée (Lotto-Soudal) leszakította 5-6 kilométerre a céltól a franciát és ketten vágtak neki a befutó hegy meredek részének. Némi meglepetésre az utolsó kilométerre Armée simán leszakította az ukránt, majd megszerezte élete eddigi legnagyobb győzelmét, egyben csapata idei harmadik sikerét a Vueltán.

A főmezőnyből Fabio Aru (Astana) támadott még az utolsó előtti hegyen, több mint 6 perces hátrányával el is engedték. Több mint egy percnél is járt az előnye, de végül alig pár másodperccel Froome-ék előtt ért célba. Közben Contador is többször akciózott, ma azonban ő már nem mehetett, túl közel van Chris Froome-hoz (Sky) és Vincenzo Nibalihoz (Bahrain-Merida) is, a dobogó harmadik fokáért küzdőkről nem is beszélve.

A mezőny együtt érkezett az utolsó meredek kilométerekre a Team Sky vezetésével, Gianni Moscon és Wout Poels pedig alaposan megrántotta a tempót. Froome támadott sikerült is leszakítani Nibalit és legtöbb ellenfelét, egyedül Contador és Michael Woods tudott vele menni. Contador be is segített a vezetésbe, így kiosztottak pár másodpercet a többieknek, Nibali 21 mp-t kapott.

Vuelta a Espana 18. szakasz eredménye:

1 Sander Armee (Bel) Lotto Soudal 4:09:39
2 Alexey Lutsenko (Kaz) Astana Pro Team 0:00:31
3 Giovanni Visconti (Ita) Bahrain-Merida 0:00:46
20 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:09:56
21 Alberto Contador Velasco (Spa) Trek-Segafredo 0:10:08
22 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac
23 Christopher Froome (GBr) Team Sky
24 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:10:12
25 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin
26 Wout Poels (Ned) Team Sky 0:10:15
27 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:10:21
28 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:10:29
29 David de la Cruz (Spa) Quick-Step Floors
30 Louis Meintjes (RSA) UAE Team Emirates 0:10:37
31 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:10:45

 

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 72:03:50
2 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:37
3 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:02:17
4 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:02:29
5 Alberto Contador Velasco (Spa) Trek-Segafredo 0:03:34
6 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:05:16
7 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac 0:06:33
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team
9 Wout Poels (Ned) Team Sky 0:06:47
10 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:10:26

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo