fbpx

Vuelta: Majka-Show a 14. szakaszon (videó)

Hegyi befutó várt ma a Vuelta mezőnyére, nem is maradt el az összetett esélyesek csatája, a szakaszgyőzelemért azonban a lengyel Rafal Majkától (Bora-Hansgrohe) láthattunk igazán kivételes teljesítményt!

Ecia és Sierra de la Pandera között 175 kilométer volt a táv, a szakasz második felében már követték egymást az emelkedők, a legnagyobb és legnehezebb az 1830 méter magasan lévő befutóhoz vezető közel 1000 m szintkülönbségű mászás volt.

A mai napon egy 10 fős szökevénycsoport formálódott, akik között a papírforma szerint is Majka volt a legjobb hegyi menő, ráadásul csapattársára, Patrick Konrad-ra is számíthatott, hogy a szökésben is tudjon némi energiát spórolni a végére. Konrad az utolsó előtti emelkedőn is nagyszerű munkát végzett, ahol végig diktálta a megfelelő tempót.

A célhoz vezető emelkedő első felében támadott aztán Majka, és a szökevénytársak közül senki nem tudta átvenni a ritmusváltást. Majka komoly sebességgel haladt, az elmenés másfél percre csökkent hátrányát eleinte növelni tudta a főmezőnnyel szemben is. Később hiába alakult ki adok-kapok az összetett menők között, mégsem tudták utolérni a lengyelt, aki nagyon kemény menet után nyert szakaszt “da solo”.

A favoritok közül a hegy derekán többen vérszemet kaptak, amikor úgy tűnt, hogy a piros trikós Chris Froome gyengélkedik, pedig mint utóbb kiderült, a Sky kapitánya csak saját tempóját választotta az akciók lereagálása helyett. Próbálkozott Esteban Chaves (Orica-Scott), majd Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) Alberto Contador-ral (Trek-Segafredo), de végül Froome és Wout Poels felzárkóztak rájuk.

Az Astanából Fabio Aru bajba került, a kolumbiai Miguel Angel Lopez viszont nem sokkal a cél előtt állva hagyott mindenkit Majka nyomába eredve. Egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt, hogy Lopez nem Arunak fog dolgozni az idei Vueltán, hanem lehet a dobogót veszi majd célba a hegyekben. A befutón Lopez mögött Nibali érkezett a harmadik helyen, így az 4 mp-s időjóváírással csökkentette hátrányát Froome-mal szemben.

Vuelta a Espana 14. szakasz eredménye:

1 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 4:42:10
2 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:27
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:00:31
4 Christopher Froome (GBr) Team Sky
5 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin
6 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb
7 Alberto Contador (Spa) Trek-Segafredo 0:00:37
8 Wout Poels (Ned) Team Sky 0:00:46
9 Esteban Chaves (Col) Orica-Scott 0:00:57
10 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:03

 

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 58:30:47
2 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:00:55
3 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:02:17
4 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:02:25
5 Esteban Chaves (Col) Orica-Scott 0:02:39
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:03:09
7 David De La Cruz (Spa) Quick-Step Floors 0:03:11
8 Alberto Contador (Spa) Trek-Segafredo 0:03:19
9 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac 0:03:23
10 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:03:48

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.