fbpx

Vos nyerte a Cyclo-cross VB-t, Vas Blanka 17.

Marianne Vos és Lucinda Brand párharcáról szólt a Cyclo-cross Világbajnokság elit női futama. A hajrára együtt érkezett a holland duó, amit végül Vos nyert meg. Vas Blanka a 17. helyen ért célba.

Magyar idő szerint január 29-én este rendezték az Egyesült Államokban, Fayetteville-ben a Cyclo-cross Világbajnokság elit női futamát. Hazánk ebben a futamban volt érdekelt Vas Blanka révén, aki ebben a szezon már számos kiváló eredményt szállított Magyarországnak, így most is bizakodhattunk egy remek eredményben, – bár a fayetteville-i pálya nem tartozott a  technikásak közé, ami Blankának így nem igazán feküdt.

Mint már írtuk, a versenyről hiányzott Betsema és Worst, de így is elég holland állt a rajtnál Blanka mellett, akik a legnagyobb kihívói voltak a magyar bajnoknak. A rajt után a hollandok közül nagy meglepetésre Ceylin del Carmen Alvarado állt az élre, akit Lucinda Brand és Marianne Vos követett, kicsivel később Brand vette át a vezetést honfitársától és diktált kemény tempót, melynek eredményeképpen a trió elszakadt a többiektől. Ekkor Vas Blanka a 10. hely környékén haladt folyamatosan előzve a vetélytársait. Alvarado hibázott az egyik rézsűs kanyarban, amit Brand kihasznált és kicsit ellépett a másik két hollandtól. Vos feltempózott Brandra, Alvaradonak viszont sok volt ez a tempó, így egyedül folytatta az útját a 3. helyen. Innentől Brand és Vos együtt haladtak, pontosabban Vos szinte végig Brand kerekén, mindössze egy kört vezetett a hétből a Jumbo-Visma bringása. Alvaradohoz viszont egyre közelebb került Silvia Persico és végül fel is ért a hollandra az olasz bajnok, így a 3. helyért ők meccseltek.

A Brand megpróbálta Vost lerázni, de ezen a pályán nem sikerült neki, így végül sprint döntött a világbajnoki cím sorsáról. Brandnak nem volt sok esélye a hajrán, Vos a papírformának megfelelően legyőzte a 2021 világbajnokát és megszerezte a 8. világbajnoki címét ebben a szakágban. A 3. helyért folytatott verseny az utolsó körben dőlt el, amikor Alvarado bukott és behozhatatlan hátrányba került Persicoval szemben, aki végül megszerezte a bronzérmet.

Vas Blankának nem volt szerencsés napja, ezen a versenyen nem igazán haladt jól, a 3. körtől folyamatosan csúszott hátra, végül a 17. helyen ért célba.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo