fbpx

Végre elkezdődött a verseny a hegyek között az idei Girón!- Geoghegan Hart nyerte a szakaszt, Almeida még rózsaszínben

A Giro d’Italia 15. szakaszán erősen szűkült az összetett győzelemre jogosan pályázók sora, a Sunweb támadását Geoghegan Harton kívül senki nem tudta átvenni, mellyel Keldermann lépett elő első számú esélyesnek. Meglepetésre Almeida jobban bírta a hegyeket, mint az összetett menők többsége, és végül kis előnnyel, de megőrizte az első helyét.

Forrás: giroditalia.it

A szombati időfutamot vasárnap egy nagy hegyekkel tűzdelt, nagy szintkülönbséget tartalmazó szakasz követte a 2020-as Giro d’Italián. A 15. szakaszon 4 kategorizált – három második és egy első kategóriás – hegy várt a mezőnyre, ráadásul a legkeményebb emelkedő volt maga a befutó. Érdekes módon eddig az összetettben nem alakultak ki komoly különbségek a rózsaszín trikóra pályázók között, de ettől a naptól várta mindenki, hogy végre kiderül, hogy ki milyen erőben van és vajon Almeida képes lesz-e megtartani az első helyét.

A szakasz elején gyorsan kialakult a nap szökése, 12 főt – Andrea Vendrame (AG2R La Mondiale), Luca Chirico (Androni Giocattoli), Manuele Boaro (Astana), Mark Padun (Bahrain McLaren), Nathan Haas (Cofidis), Daniel Navarro (Israel Start-Up Nation), Thomas De Gendt and Matthew Holmes (Lotto Soudal), Davide Villella and Sergio Samitier (Movistar), Rohan Dennis (Ineos Grenadiers), Giovanni Visconti és Edoardo Zardini (Zini Zabu) – engedett elmenni a mezőny. A szökés előnye a 7 percet is elérte, de a főmezőnyt vezető Deceuninck-Quickstepnek nem volt sürgős utolérni a szökevényeket, mivel a szakasz végén lévő hegyen komoly különbséget lehet ledolgozni és egyébként sem volt senki a szökevények között, aki Almeida rózsaszín trikójára veszélyes lett volna.

A szökésben végül De Gendt és Dennis hagyta ott a többieket, a két kiváló tempómenő egy ideig összedolgozott, de Dennis erősebbnek bizonyult a hegyeken. Az utolsó hegyet már Dennis kezdte meg az élen, de ekkor már a Sunweb vezette főmezőny pillanatok alatt elfogyasztotta a 3 perces előnyét. A Sunweb olyan komoly tempót diktált, hogy az összetettben esélyesek sorra “hullottak el” az emelkedőn, először Pozzovivo, aztán Fuglsang, Bilbao és Nibali sem bírták ezt a sebességet és leszakadtak az élről. Almeida viszont sokáig kitartott, csak akkor vesztette el a kapcsolatot az éllel, amikor Keldermann utolsó segítője, Hindley vette át a vezetést. De ezután is kitartott a portugál, saját tempójában, szenvedő arccal tekerve nem engedte messze az élen tekerő Hindley-Geoghegan Hart-Keldermann hármast. Végig Hindley vitte elöl a tempót egyedül a végén indult meg csak az eddig nem sok szenvedést mutató Geoghegan Hart és magabiztosan nyerte a szakaszt a Sunweb kerékpárosai előtt. Almeida 35 másodperces hátránnyal érkezett meg Keldermann után, mellyel megőrizte az összetettben a vezetést, a harmadik helyre viszont Hindley lépett elő, míg a negyedik helyen már Geoghegan Hart található. A nagy nevek pedig kezdenek egyre nagyobb hátrányba kerülni.

Valter Attila ezen a napon nem bírta a főmezőnnyel, a 34. helyen ért célba 9 perc 13 másodperc hátránnyal, mellyel az összetettben a 22. helyen található.

A Giro d’Italia 15. szakaszának eredménye:

1 Tao Geoghegan Hart (GBr) Ineos Grenadiers 4:58:52
2 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:02
3 Jai Hindley (Aus) Team Sunweb 0:00:04
4 João Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 0:00:37
5 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:01:22
6 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:01:29
7 James Knox (GBr) Deceuninck-Quickstep 0:01:36
8 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren
9 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
10 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo

Az összetett állása a 15. szakasz után:

1 João Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 59:27:38
2 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:15
3 Jai Hindley (Aus) Team Sunweb 0:02:56
4 Tao Geoghegan Hart (GBr) Ineos Grenadiers 0:02:57
5 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren 0:03:10
6 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:03:18
7 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 0:03:29
8 Domenico Pozzovivo (Ita) NTT Pro Cycling 0:03:50
9 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:04:09
10 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-QuickStep 0:04:12

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.