fbpx

Változó körülmények között is címvédés a downhill OB-n!

Liszi Attila címvédésére számított szinte mindenki, akár még az esőre is, de három óráig tartó villámlásra és viharra még az időjósok sem! Nem egyszerű körülmények között dőlt el július utolsó vasárnapján, a GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokságon, hogy kik 2014 legjobb magyar downhillesei.

A szombat kora esti Fourcross OB döntők után még csillagos éjjelen pihenhettek rá a downhill versenyzők a másnapi DH döntőkre, ám reggel mikor megindult az edzés, az eső is eleredt. Ezzel még nem is lett volna akkora probléma, de villámlás, mennydörgés kísérte a csapadékot. Egy rövidebb szünet kivételével három órán keresztül morajlott az ég, ami azt jelentette, hogy sílift sem mehetett biztonsági okokból. Amint abbamaradt a villámlás, folytatódhatott a felszállítás. A szervezők így kitolták az edzésidőt, hogy mindenkinek lehetősége lehessen megismerni az új, megváltozott körülményeket a futamok előtt.

Liszi Attila célbaérkezése

Liszi Attila célbaérkezése

A szombati felszáradt pálya után immáron már egy merő sártenger volt a nyomvonal, így a csúszkálások és esések is meggyarapodtak, de szerencsére az egész hétvége alatt néhány kisebb sérülés mellett semmi súlyos nem történt, ami nagyon jó dolog!

Így ahogy azt várni lehetett, a 149 downhill nevező egynegyede már nem is ment fel a rajtba, legnagyobb arányban és számban persze az Open kategóriából, de a megmaradt többség nagyon szépen helytállt az egész nap folyamán.

Keresztes Péter a délelőtti kötelező edzésen.

Keresztes Péter a délelőtti kötelező edzésen.

A merevvázasok kezdték az időmérőt, jó nagy szórása is volt az időknek a rengeteg rontás miatt, de ez az egész mezőnyre is igaz volt. Utánuk a legnépesebb kategória, az Open következett, ahol a papírforma valósággá is vált és az előző napi Fourcross OB második helyezettje, Krizsák János 20 másodperces óriási előnnyel végzett az élen. A 30 évesek és idősebbek Masters kategóriájában viszont óriási csatára lehetett számítani, ezt be is bizonyították, az időmérőn 3,2 másodpercen belül zárt az első négy, Nagy Dániel vezetésével.

Hónapokon keresztül nagy várakozás előzte meg a Juniorok küzdelmét és igazából az időmérők után sem lettünk sokkal okosabbak, relatív nagy különbségek, de rengeteg hiba. Már a pénteki sárban is jó tempót diktáló Tóth Péter nyerte az ifjak első futamát, de mint tudjuk ennek egy OB-n igazából semmilyen jelentősége nincsen.

A nőknél nem nagyon volt kérdés, a cross-countryból érkező Megyaszai Lilla abszolút értékelésben is igen kiválót ment, maga mögé utasítva ellenfeleit. Az egész hétvége folyamán jó volt ránézni, szépen stabilan, gyorsan ment és még csak 17 éves!

Kétség nem fér hozzá, az idei OB-n a legnagyobb tiszteletet és elismerést Megyaszai Lilla érdemli!

Kétség nem fér hozzá, az idei OB-n a legnagyobb tiszteletet és elismerést Megyaszai Lilla érdemli!

Természetesen az Elite Férfiakra mindenki nagyon kíváncsi volt, össze is csaptak a legjobb helyezésekért a LiMiT-es srácok Káposzta Dáviddal és Jelenszky Bálinttal kiegészülve. Liszi Attila első helye szinte borítékolható volt, mögötte a már-már sármenőnek mondható Szabó Endre végzett, utána Keresztes Péter, majd a részidőig az abszolút legjobb időt menő Palotai Gábor.

A részidő rengeteg számolásra, nézegetésre, illetve találgatásra adott lehetőséget és folyamatosan bújták a listákat a srácok, hogy ki hol mennyit ment és mi lehet még benne. Nagyon jó versenyszituáció alakult ki.

Eközben már nagyban sütött a nap is és így is maradt már az egész verseny folyamán. Ettől persze a pálya folyamatos száradásnak indult és a nézők is egyre inkább gyülekeztek a célterület és a pálya környékén. Idén is jó sokan fent voltak a hegyen a nyomvonal mellett, még a sáros talaj ellenére is.

Az időmérő szerinti kategória sorrendben és szokás (és szabály) szerint fordított rangsor alapján érkeztek a versenyzők. Fél-egy percet javítottak a merevesek, de a sorrend maradt az időmérős, azaz Séra László, Rácz Nándor, Glokker Zoltán és a zirci Rolf Szilárd. Az eredmény külön érdekessége, hogy 2012 óta, mióta Eplényben van a downhillesek éves bajnokavatása, a mereveseknél az ezüstérmet minden alkalommal Rácz Nándor szerezte meg, vajon egyszer lesz arany is?

Az edzéseken még a legjobbak is gyakrabban hibáznak, de csak a döntő számít, ahol Palotai Gábor a dobogó harmadik fokára állhatott fel az Elite Férfiaknál.

Az edzéseken még a legjobbak is gyakrabban hibáznak, de csak a döntő számít, ahol Palotai Gábor a dobogó harmadik fokára állhatott fel az Elite Férfiaknál.

Openben aztán jött a várt átrendeződés, mivel rengetegen hibáztak az időmérőn. Leginkább ez Palla Gergőnél jött ki, aki utol is érte az előtte indulót és nem engedte el Gergőt. Ettől néhány másodpercet vesztett, de mint végül kiderült nem számított, mert az Open második hely így is megvolt, Krizsák Jani első helye pedig már egy kicsit talán túl messze volt. Jani idejéről tudni kell, hogy saras bukóval érkezett a célba, ami a rajtban még tiszta volt… Tavaly egy arany- és egy ezüstérmet gyűjtött be az OB-n, ez idén is így lett, azonban ezúttal a downhilles medál csillogott fényesebben!

A Masters-esek csatája tovább folytatódott és náluk is alaposan megkavarodtak a helyezések. Deli Győző egy nagyon szép futamot teljesített, amivel az élre is ugrott és már csak a két legjobb időmérős volt hátra. Sebestyén Krisztián néhány hellyel mögé érkezett meg, mikor már látni lehetett az utoljára induló Nagy Dániel részidejét. Győzőénél közel két másodperccel volt jobb, de a végére ez átfordult és három másodperccel Deli Győzőé lett az idei első downhill bajnoki cím. Már egy ideje hajtotta ezt az eredményt és most összejött neki! Így a kategória legidősebb nevezője nyert, mellette a dobogón a nála 12-12 évvel fiatalabb elsőéves Masters-esek Papp Norbert és Nagy Dániel állt.

Az ifjaknál már persze jóval kisebb korkülönbségek voltak, de annál több jelentkező a bajnoki címre. Hónapok óta sokan fogadkoztak, hogy most ez az év az övék lesz, így nagyon kíváncsi volt mindenki a fejleményekre. Nagy Mártont tartották talán a leginkább esélyesnek, ő ülhetett a legtöbbet a hot seat-ben az időmérős rontott futama után. Egészen az utolsó előtti versenyzőig. Ugyanis érkezett Németh Ádám, aki az elmúlt években Merev kategóriában gyűjtötte a bronzérmeket, de most, 2014-ben már a célba érkezésekor biztos volt, hogy ez most fényesebb lesz. Átvette a vezetést és már csak Tóth Péter volt a hegyen a fiataloknál. A részidő méréséhez 1,4 mp-s hátránnyal ért, ami a célig 2,2-re duzzadt, így a második bajnoki címet is egy 2GP LiMiT Team-es szerezte meg. Ádám mögött a két Freeriderz-es Tóth Péter és Nagy Márton végzett. Őket a teljes mezőny legfiatalabb versenyzője, a szintén LiMiT-es Muszula Balázs követte, majd Király Ármin az MBKSE-ből.

Junior dobogó: 1. Németh Ádám, 2. Tóth Péter, 3. Nagy Márton, 4. Muszula Balázs, 5. Király Ármin

Junior dobogó: 1. Németh Ádám, 2. Tóth Péter, 3. Nagy Márton, 4. Muszula Balázs, 5. Király Ármin

A nőknél Megyaszai Lilla lehengerlő győzelmet aratott, amitől a közönség is folyamatosan őt dicsőítette. Lilla 17 évesen az abszolút értékelésben is kiváló eredménnyel zárt, sok-sok férfi indulót maga mögé utasítva. Az elmúlt évek női indulója, Bereczki Viki ezúttal a dobogó második fokára állhatott, Dávid Sára pedig a harmadikra.

Elérkeztünk a versenyhétvége fő attrakciójához, az Elite Férfiak bajnoki csatájához. Ettingshausen Máté sajnos egy egészen rendkívüli történés miatt nem tudott a döntőben rajthoz állni, ugyanis a két futam között a parkolóban átesett az erdészeti utat záró láncon és sajnos annál jobban megütötte magát, hogy teljesíthesse a döntőt. Mihamarabbi gyógyulást kívánunk Máté!

Elite-ben Zámbó Dávid volt az, aki az időmérőn hibázott, de a döntőben sokat javított, így ő ülhetett a legtöbbet az aktuális elsőnek járó trónon. Végül az ötödik helyig jutott, egy olyan daráló élén, ahol négyen voltak egy másodpercen belül. Tőle a tavalyi ötödik, Jelenszky Bálint örökölte meg a helyet, majd Palotai Gábor és Keresztes Péter, azaz maradt az időmérős sorrend. Szabó Endre a sziklakert után hibázott, így ő kiesett a dobogóért vívott harcból. Elmondása szerint neki jobban feküdt a sarasabb pálya és annak szurkolt, hogy újra eleredjen az eső a döntőre. Már csak a toronymagas esélyes Liszi Attila maradt hátra a GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokság összes indulója közül, azaz az ő futama zárta az idei lejtős OB-t. Azonban most nem volt annyira egyértelmű a helyzet, mivel Keresztes Peti egy nagyon jó kört teljesített, a részidőnél mindössze 9 század volt Attila előnye. Mikor a célnál lévő nézők látóterébe érkezett, akkor már viszont egészen egyértelmű volt, ha nem hibázik, akkor megvédi a címét. 2,2 mp-s előnnyel ért a célba és úgy örült, mintha első bajnokságát nyerte volna, pedig már a negyediket.

Elite Férfiak dobogó: 1. Liszi Attila, 2. Keresztes Péter, 3. Palotai Gábor, 4. Jelenszky Bálint, 5. Zámbó Dávid

Elite Férfiak dobogó: 1. Liszi Attila, 2. Keresztes Péter, 3. Palotai Gábor, 4. Jelenszky Bálint, 5. Zámbó Dávid

Az eredményhirdetésre is szép számban összegyűltek a jelenlévők és minden kategórián végigmenve kiosztásra került a rengeteg tárgy- és egyéb nyeremény. A pálya alapvetően is rejtett kihívásokat, hát még a sárban, így még többet ért az, hogy az összes célba érkező között két kisfiú segítségével kisorsoltak számos értékes nyereményt, köztük egy Drift HD fejkamerát és egy Saint hátsó váltót is.

Az időjárási nehézségek ellenére is egy nagyon jó hangulatú rendezvény volt a 2014-es GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokság, nagy elismerés a talpon maradt több mint 100 versenyzőnek, akik derekasan teljesítették a futamokat! Tavaly kánikula, szárazság és por volt, idén pedig eső és sár az átépített pályán, jövőre ki milyen időre szavaz? 🙂

Részletes eredménylisták: időmérő, döntő

Rövid videó a vasárnapi döntőkről:

[youtube height=”350″ width=”640″]https://www.youtube.com/watch?v=SwXXsH8mcz8[/youtube]

 

Fotóalbum vasárnapról!

A versenyhétvége korábbi cikkei: pénteki DH szabadedzés, szombati DH edzés 4X döntők.

Hamarosan érkezik a versenyzői interjúkat tartalmazó cikk is!

További hírek és információk az esemény facebook lapján, illetve a www.dhracing.hu –n!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo