fbpx

Uvex kid 2: fejvédő a legkisebbeknek

Az első kerékpárra üléskor is már nélkülözhetetlen a fejvédő viselete, az Uvex erre a célra tervezte meg a kid 2 sisakot, mely maximális védelmet nyújt a kezdő gyerekeknek.

UVEX_KID2

 

Az Uvex nem aprózta el a védelmet, amikor ezt a fejvédőt tervezte, fejlett In-Mold technológiával készült a kid 2. Valószínű, hogy ez nem véletlen, hiszen a kezdő, kerékpározni tanuló gyerekek hatalmasakat tudnak esni (nem beszélve a gyerekülésben ülőkről), szükségük van a fejük védelmére, sokan azt hiszik, hogy mivel lassan mennek ezért nem tudnak nagyot esni, de az nagyon nincs így, rengeteg fejsérülést (akár halálosat is!) okozó baleset történik szinte álló helyzetből, ilyenkor nagyon védtelen az ember, könnyen lecsapódhat a feje a földre. Ezenfelül a fejvédőbe integrált, erősített sild védi a gyerekek arcát a napfénytől, az ágaktól vagy akár előreesésnél a földtől.

UVEX_KID2

 

A gyermekek életében az első fejvédőnél is rendkívül fontos a szellőzés, mert ebben a korban kell hozzászoktatunk őket a sisakviseléshez és ha az kellemetlenül meleg, akkor a gyerek örökké megutálhatja annak hordását. Ezért került a kid 2-re 8 szellőzőnyílás, mely azért felelős, hogy viselőjének feje ne főljön meg kerékpározás közben. A sisakban a szivacsokat tépőzárak rögzítik, ezáltal kivehetőek és moshatóak, nem fognak egy-két hónap után gusztustalanul kinézni a sok izzadtságtól. Rovarháló is került a fejvédőbe, ráadásul minden szellőzőnyílást lefedtek vele, garantáltan nem fog berepülni egy darázs a sisakba ezzel kellemetlen pillanatokat okozva viselőjének.

UVEX_KID2

 

Hiába van a sisakban erős védelem, ha a fejvédőt nem lehet megfelelően a gyermek fejére állítani (elmozdul, lötyög és máris nem vagy alig véd), a kid 2-nél ez sem probléma, az Uvex ebben a fejvédőben is a felnőtt, drágább modellekből ismert IAS fejméret állító rendszert integrálta. A rendszer lényege, hogy a tarkónál egy tekerhető állító segítségével tudjuk szűkíteni vagy bővíteni a keret méretét, ami nem csupán két dimenzióban mozgatható, hanem a magasság-állítás is lehetséges, ezzel lényegében szinte mindenki fejére beállítható fejvédőt kapunk. Egy méretben gyártják a fejvédőt, amit 46-52 cm közti fejmérethez ajánl a gyártó. A pántrendszer gyors és széleskörű állíthatóságáért az Uvex által Fast Adapting System-nek (FAS) nevezett rendszer felel, ami valójában egy jól működő csat, amivel gyorsan és pontosan be tudjuk állítani, hogy melyik pánt milyen hosszú legyen. A nagy testvérektől ismert monomatic csatot is megkapta ez a gyermekeknek szánt modell, melynek az a lényege, hogy akár egy kézzel is könnyen kicsatolható a fejvédő és a csaton egy gomb segítségével állítható az állszíj szorossága.

UVEX_KID2

 

Az Uvex a fejvédő festésével is mindent megtett azért, hogy a kicsik kedvencévé váljon, hiszen a gyerekeknek a külső nagyon fontos, öt különböző színben kapható, köztük medvés, krokodilos, bárányos, lepkés-virágos, oroszlán-elefántos mintákkal. Remélhetőleg mindenki megtalálja a neki tetszőt, amit szívesen viselne kerékpáron.

JELLEMZŐK:
>IAS (fejméret állító rendszer)
>Monomatic állcsat
>FAS, a pántrendszer könnyen személyre szabható
>Rovarháló
>In-Mold
>Szivacs az állpántnál
>Uvex villogó kompatibilis
>8 db szellőzőnyílás
>Kivehető szivacsok
>Egy méret: 46-52 cm
>Több színben

Tömeg: 180g
Ajánlott fogyasztói ár: 9 990Ft

További információ a gyártó honlapján:
http://www.uvex-sports.com/en/cycling/cycling-helmets/uvex-kid-2-desert/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo