fbpx

Úttárs 24 órás MTB maraton és piknik beszámoló, eredmények, képek

Rekordidő, mindössze 1-1,5 hónap alatt szervezte meg a Superior Racing Team az egyébként hiánypótló 24 órás versenyt.
A helyszín kiválasztása, a Budapest közeli törökbálinti Fortuna Kemping tökéletes volt minden szempontból. Az infrastruktúra, a megközelítés hibátlan, a versenyzők, kísérők kényelmét 24 órában használható úszómedence is szolgálta… A dimbes-dombos versenypálya első próbára mindenkinek feladta a leckét, hiszen meglehetősen emberpróbálóra sikerült. A három km-es körön, mely egy része erdőben és domboldali réten haladt egymást érték a lejtők és emelkedők, valamint az éles, de élvezetes kanyarok, összességében 80 méter szinttel körönként. Búr Zsolt a bátrabbaknak két Eleminátor ugratót is beépített a pályába a fotósok nagy örömére… A pályajárás alkalmával a versenyzők zöme meghökkent ezen a kihíváson, de a verseny előrehaladtával és a pálya begyakorlásával egyre inkább az a vélemény kapott hangot, hogy végre igazán megmérettettünk és ennek a pályának legyőzése 24 órán keresztül igazi kihívás volt…
A Prévost Kft mint fő támogató és névadó két dolgozói Úttárs csapattal is képviseltette magát, mely két csapat fej-fej mellett küzdve és egymást is segítve végül azonos kör számmal végezte a versenyt.
Néhány hihetetlennek tűnő adat két kiváló versenyzőtől egyénibe:
Hudák Szilvia összesen 46 kört tett meg, ezzel 138 km-t tekekert és 4462 méter szintet gyűjtött, ami körülbelül a Mont Blanc magassága. Ladányi Miklós 73 körön át elképesztő 219 km-t tekert és 7081 m szintet abszolvált.
Fantasztikus teljesítmény egyéniben ezen a nehéz pályán!
A verseny önmagán túl a Superiorok hitvallásának megfelelően jótékonysági célokat is szolgált, hiszen a 3 órás jótékonysági futam és a másik támogató, a Jarritos üdítőital értékesítéséből származó bevételét https://www.facebook.com/vaszilgyurisportolo/  számára ajánlották fel. A befolyt 250.000 Ft-tal jelentősen hozzájárulva György fekvőbringájának beszerzéséhez.
A szervezők nem titkolt szándéka volt, hogy siker esetén évente megismételjék a 24 órás versenyt. Az indulók száma (17 csapat, 24 fő egyéni induló) és a pozitív visszajelzések alapján, Sós Sándor szervező azzal a mindenki számára üdvös közléssel zárta az idei egyetlen 24 órás versenyt, hogy 2020 tavaszán 12 órás, nyarán pedig újra 24 órás verseny szervezésére készül a csapat…
Szabó György a Prévost Kft tulajdonosa is maximálisan meg volt elégedve a régi idők szellemiségét, nyugalmát, hangulatát idéző rendezvénnyel, így bizonyos, hogy 2020-ban is lesz Úttárs 24 órás csapatválttó…
Nem csupán a Főváros, de Törökbálint is gazdagabb lett ezzel a nívós sportrendezvénnyel, a hagyomány folytatása jegyében Törökbálint alpolgármesterei Földvári László és Géczy Krisztián adták át a dobogósok díjait…
Eredmények: 24hd_2019

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo