fbpx

UMF forgatás Miskolcon

Forogtak a bringások és a kamera a miskolci Factory Arénában. Nagy Gizmo Attila mellett a UMF nemzetközi dirt szekciójának képviselői, Lars Kleuters (dirt, street) és Clemens Caudela (dirt, street) Németországból, míg Roland Harrer (BMX) Ausztriából érkezett a forgatásra. Baki Ádám, Kovács Márk és Szántó Tamás egy eddig nem látott szemszögből készített bringás filmet.

UMF_01

Baki Ádám ,,Pixel” kérdésünkre elárulta, hogy egy olyan rövidfilmet készítenek, amely arra lesz kiélezve, hogy a bringások a levegőben töltött ideje alatt, szabad szem számára nem látható mozdulatokat is a közönség elé tárják. Ehhez egy speciális Weiscam kamerát és a szükséges stúdiót állították fel a streetpark területén. A kamera különlegessége, hogy az általános 25 kép/másodperc helyett akár 1000 filmkockát is tud készíteni másodpercenként, amely segítségével egy reumás csiga sebességére lassítható a felvétel és a legkisebb mozdulat is pengeélesen látható.

UMF_02

A pályát gondosan berendezték a kétnapos forgatásra, így kezdődhetett is a munka. A világítást a Light Odyssey csapata biztosította, a kamerát Baki Ádám (Pixel) és Kovács Márk kezelte, a kameratechnikus pedig Szántó Tamás volt. A forgatás werkfilmje hamarosan elérhető lesz a BringaTv jóvoltából.

UMF_03

Az egész csarnokot elborították a nagyfeszültségű kábelek, statívok, fényszórók, ponyvák. Mire minden technikát sikerült összehangolni, a ridereknek is volt bőven idejük bemelegíteni. A forgatóstáb jelzésére 1-1 bringás lódult neki az ugratónak és a legjobb trükkjeit vetette be újra és újra. Nagyon kemény feladat elé kerültek a bringások, hiszen reggeltől estig a maximumot kellett kihozni magukból. Folyamatosan nyomták a szupermeneket, 360-kat, szaltókat… le a kalappal előttük!

UMF_04

A film várhatóan március közepén kerül bemutatásra.

Aki pedig a felhasznált technikáról is többet szeretne tudni, látogasson Pixel honlapjára: http://www.every7years.net/?cat=9&lang=hu

További információk:
http://superscript.hu/blog/2010/02/miskolci-umf-forgatas-kepei-2/
http://www.bikefun.hu/umf-forgatas-miskolcon
http://www.bikefun.hu

Forrás: UMF sajtóközlemény
Fotók :
Nádházi László és Primusz Péter

UMF_05

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.