fbpx

Ulissi győzelem, meglepett sprinterek a Giro d’Italia 13. szakaszán

A Giro d’Italia 13. szakaszán a cél előtti 4. kategóriás emelkedőkön a sprinterek mind elvéreztek, így az erősek sprinteltek a szakaszgyőzelemért, ahol Diego Ulissi (UAE Team Emirates) volt a leggyorsabb, meglepetésként a rózsaszín trikós Almeida szerezte meg a második helyet, amivel növelte az előnyét az összetettben.

Forrás: giroditalia.it

Napsütéses, sík szakasz várt a Giro d’Italia mezőnyére az Olasz Körverseny 13. napján, a 192 km hosszú szakaszon mindössze két negyedik kategóriás emelkedőt kellett teljesítenie a mezőnynek. Első ránézésre akár azt is mondhatnánk, hogy garantált sprintersiker várható ezen a napon, de a szakasz végén található két “buckát” jobban megnézve már sokak fejében megfoganhat az a gondolat, hogy a sprinterek nem fogják ezeket kibírni és a célig nem biztos, hogy fel tudnak zárkózni az élre. Ezenkívül ez a két emelkedő jó alkalmat biztosíthat Peter Sagan számára, hogy faragjon Demare előnyéből a pontversenyben, hiszen a szlovák klasszikus menő jobban bírja a hegyeket, mint a francia bajnok.

A szakasz elején nehezen tudott kialakulni szökés, közel 30 km-nek kellett eltelnie ahhoz, hogy elmenjen a nap szökése, melyet a Simon Pellaud, Simone Ravanelli (Androni Giocattoli–Sidermec), Geoffrey Bouchard (AG2R La Mondiale), Rodrigo Contreras (Astana Pro Team), Alessandro Tonelli (Bardiani CSF Faizane), Harm Vanhoucke (Lotto Soudal), Lorenzo Rota (Vini Zabù–KTM) hetes alkotott. A mezőny végig rövid pórázon tartotta őket, érezni lehetett, hogy nincs túl sok esélyük hazaérésre.

Az első negyedik kategóriás hegyre fölfelé a Bora-Hansgrohe diktálta a tempót, Sagan csapata megpróbálta leszakítani Demare-t, ami részben sikerült is nekik, de a ciklámen trikós vissza tudott zárkózni. A következő emelkedő viszont végzetes volt a sprinterek számára, se Sagan, se Demare nem bírta ki az emelkedőt az élbollyal, bár megpróbáltak visszazárkózni a síkon, de a Deceuninck-QuickStep csapata mindent megtett azért, hogy ez ne fordulhasson elő, és kemény tempót mentek az élen. A hajrára végül kb 20 fő érkezett együtt, ahol McNulty felvezetése után Diego Ulissi volt a leggyorsabb, a második helyet és a hozzá tartozó időjóváírást a rózsaszín trikós Almeida szerezte meg, míg a harmadik helyen Patrick Konrad érkezett a célba. Almeida ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben, már 40 másodperccel vezet Keldermann előtt.

Valter Attila a 39. helyen ért célba és továbbra is a 22. helyen áll az összetettben.

A Giro d’Italia 13. szakaszának eredménye:

1 Diego Ulissi (Ita) UAE Team Emirates 4:22:18
2 Joao Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep
3 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe
4 Tao Geoghegan Hart (GBr) Ineos Grenadiers
5 Mikkel Frølich Honoré (Den) Deceuninck-Quickstep
6 Sergio Samitier Samitier (Spa) Movistar Team
7 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
8 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren
9 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo

Az összetett állása a 13. szakasz után:

1 João Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 53:43:58
2 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:40
3 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren 0:00:49
4 Domenico Pozzovivo (Ita) NTT Pro Cycling 0:01:03
5 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 0:01:07
6 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:01:17
7 Jai Hindley (Aus) Team Sunweb 0:01:25
8 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:01:27
9 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-Quickstep 0:01:42
10 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:02:26

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo