fbpx

Újabb falmászás a Vueltán és egy újabb IAM-győzelem

Egy tipkus „vueltás” hegyi befutó várta ma a mezőnyt a 17. szakaszon, nem túl hosszú, de annál meredekebb „fal”, ahol egy kocabringás fel sem tudna tekerni…

a fal

a fal

A Castellon és Mas de la Costa közötti 177,5 kilométeres táv brutális emelkedővel ért véget, kevesebb mint 4 kilométer alatt több mint 400 méter szintkülönbséggel, helyenként 20%-os rámpákkal. Abból a szempontból nem maradt izgalom a végjátékra, hogy a mezőny utolérheti-e a szökevényeket, egy idő után biztossá vált, hogy a közel 30 fős elmenésből kerül ki a győztes.

a szökevénycsoport

a szökevénycsoport

A nyerő támadást Dario Cataldo (Astana) indította még több mint 20 kilométerre a céltól egy kisebb dombon, az IAM-ból a kiváló hegyimenő, Mathias Frank tette a kereket az olaszra. Előnyük nem nagyon haladta meg a fél percet a hegyig, ahol Frank végül leszakította Cataldót. Az üldözők közül a már egy szakaszsikerrel büszkélkedő Robert Gesink (Lotto NL-Jumbo) jeleskedett közelítve Frankot.

a győztes

a győztes

Gesink végül felőrölte az üldöző csoportot, csak Leopold König (Sky) tudta rá tenni a kereket, de hiába csökkentették a hátrányt Frankkal szemben, a svájci pár másodpercet meg tudott őrizni a célig. König még próbált egy óriásit hajrázni, de ez csak a második helyre volt elég. Az összetett első négy helyezettje nem tudta „elrázni” egymást, Contadortól láthattunk egy támadást, de végül a Contador-Quintana-Froome-Chaves négyes együtt ért célba.

Vuelta a Espana 17. szakasz eredménye:

1 Mathias Frank (Swi) IAM Cycling 4:34:38
2 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:00:06
3 Robert Gesink (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:00:11
4 Pello Bilbao (Spa) Caja Rural-Seguros RGA 0:00:14
5 Dario Cataldo (Ita) Astana Pro Team 0:00:16
6 José Herrada (Spa) Movistar Team 0:00:29
7 Axel Domont (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:48
8 Bart De Clercq (Bel) Lotto Soudal 0:00:57
9 Kristijan Durasek (Cro) Lampre – Merida 0:01:02
10 Haimar Zubeldia (Spa) Trek-Segafredo 0:01:04

Összetett állás:

1 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 69:35:32
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:03:37
3 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:03:57
4 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team 0:04:02
5 Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:06:03
6 Andrew Talansky (USA) Cannondale-Drapac 0:07:34
7 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:08:12
8 Davide Formolo (Ita) Cannondale-Drapac 0:08:13
9 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:08:28
10 David De La Cruz (Spa) Etixx – Quick-Step 0:08:52

Vuelta-rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.