fbpx

Új kerékpárúton tekerhetünk a Bükk kapujában és a Körösök-völgyében is

Mezőkövesd és Bükkzsérc között 20 kilométeren tekerhetnek biztonságban a bringások. A szakaszból 14 kilométer teljesen új kerékpárút, a többi része kerékpáros nyom és sáv. Szarvas és Békésszentandrás között pedig több mint 7 kilométer részben új, részben pedig felújított kerékpárutat adtak át. A fejlesztések a napi munkába járás mellett turisztikai célokat is szolgálnak, hiszen a mezőkövesdi kerékpárút az EuroVelo 14-es útvonal része is.

Az Eurobarométer kutatása szerint Magyarország Európa harmadik legkerékpárosabb nemzete. Ebben oroszlánrészt vállal az ország keleti régiója, így ezen a területen kiemelten fontos, hogy a kerékpározás feltételei minél jobbak legyenek. Ennek köszönhetően Európai Uniós TOP-os és hazai forrásból két kerékpárút is elkészült a régióban.

Mezőkövesd és Bükkzsérc között összesen 20 kilométernyi kerékpáros útvonalat adtak át, amelyből körülbelül 10 kilométer önálló bicikliút, további 4,5 kilométernyi szakasz mezőgazdasági útvonal leaszfaltozásával, 6 km pedig kerékpáros nyom felfestésével jött létre. A beruházás jelentős aktív turisztikai jelentőséggel bír, hiszen Mezőkövesdről így megnyílt a biztonságos kerékpározás lehetősége a Bükk irányába, illetve a kerékpárút Mezőkövesd és Bogács közötti szakasza egyben az EuroVelo 14 jelű, „Közép-Európa Vizei” elnevezésű nemzetközi kerékpáros turisztikai útvonal része is. Így egy nagyobb hálózat új eleme is elkészült.

A 2 milliárd forintos fejlesztés során a kerékpárút mellett Mezőkövesden új buszpályaudvart építettek a vasútállomás mellett, valamint fedett forgalmi központot és a MÁV-val közös információs rendszert is kialakítottak. A projekt része a kapcsolódó zöldfelületek rendezése, egy kerékpártároló és egy P+R parkoló elhelyezése, valamint buszöböl és buszmegálló kialakítása is.

Délebbre Szarvas már a harmincadik kilométernyi kerékpárútját avathatta fel. A Szarvasi Arborétum fahídjától a békésszentandrási Fő útra vezető kerékpárút egyes szakaszai teljesen újak, míg másutt a már meglévő infrastruktúrát újították fel. Az Arborétum parkolójában a bicikliseket kerékpáros pihenőhely várja asztallal, padokkal, szemetesekkel és kerékpártámaszokkal. A 7,5 kilométeres szakasz 500 millió forint vissza nem térítendő támogatásból épült. A kerékpárút hasznosan járulhat hozzá a terület aktív turizmusához, hiszen mind a két település egyre növekvő számban vonzza az aktív- és ökoturizmus iránt érdeklődőket. A Szarvasi Arborétum, a Körösvölgyi Állatpark, a Holt-Körös olyan aktív kikapcsolódást nyújtanak, amelyek jól illeszkednek a kerékpáros turisták által elérni kívánt célpontok közé.

2010 óta nagyságrendileg 1.700 km kerékpárút épült az országban, ebből több mint 220 kilométernyit 2021-ben adtak át. 2022-re várhatóan elkészül a Budapest-Balaton kerékpárút, de tovább folytatódik a magyar tenger körüli bringakör, valamint az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút fejlesztése is. „Ahogy az angol kerékpáros stratégia fogalmaz, az a célunk, hogy kerékpárútjaink éjjel-nappal nyitva tartó ingyenes konditermekké váljanak”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos utalva arra, hogy a mai rohanó világban egyre többen igyekeznek a napi mozgásigényüket belecsempészni a közlekedésbe, amire a kerékpár a legalkalmasabb eszköz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo