fbpx

Új kerékpáros útvonalakon lehet majd közlekedni Pesterzsébeten

Biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre Pesterzsébeten annak köszönhetően, hogy jelentős közlekedési fejlesztések indulnak a kerületben. Az Európai Unió Hivatalos Lapjában (Tenders Electronic Daily, röviden TED) szeptember 10-én jelent meg a kivitelezési munkákra vonatkozó ajánlati felhívás.

A XX. kerületi beruházás tervezésekor fontos szempont volt, hogy könnyebben és biztonságosabban lehessen kerékpárral megközelíteni a kerületben lévő köz- és oktatási intézményeket, üzleteket, a közösségi közlekedés megállóit, valamint a lakóövezeteket. Kiemelt cél, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás biciklivel is minden korosztálynak elérhető legyen, illetve az új fejlesztések jóvoltából egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, akár a közösségi közlekedéssel társítva is.

A tervezett fejlesztések megvalósulása esetén a kerületben új kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre, köszönhetően az önálló kerékpárút-szakaszok építésének, valamint nyitott vagy zárt kerékpársávok kialakításának. Az új csomóponti átvezetések megvalósításával, vagy a már meglévők átalakításával jelentősen javulhat a közlekedésbiztonság is. A projekt részeként több egyirányú utca megnyílhat a kétirányú kerékpáros forgalom előtt, valamint a forgalomcsillapított övezetek száma is bővülhet.

A tervek szerint a főbb útvonalak mentén – például a Török Flóris utcában, a Topánka utcában és a Baross utcában – kerékpársávokat alakítanak ki, valamint a Helsinki út–Kossuth Lajos utcai csomópont környezete is kerékpárosbaráttá válik. Emellett a Határ út és a Nagykőrösi út mentén kerékpárutakat létesítenek a csomópontokban kerékpáros átvezetésekkel, továbbá fejlesztik a közvilágítást is. Pesterzsébet központjában, Szabótelepen és Pacsirtatelepen átfogó kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg forgalomcsillapított övezetek létrehozásával. A kedvelt úti céloknál – az oktatási, közigazgatási, kereskedelmi, sport- és egészségügyi intézményeknél – új kerékpártámaszokat helyeznek el, hogy ezzel is segítsék a közlekedőket.

 

Eredményes közbeszerzési eljárás lebonyolítását követően a munkák várhatóan jövő márciusban kezdődhetnek, és 2022 végén fejeződhetnek be.

 

Tovább nőhet a fenntartható közlekedési eszközök
aránya a fővárosban

A pesterzsébeti beruházás egy nagyobb fejlesztési program része. Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,39 milliárd forint jut arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a fővárosi úthálózatot. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén ebből a BKK a XX. kerületben – tartalékkerettel együtt – bruttó 720 millió forint támogatást tud felhasználni. A BKK a kis- és középvállalkozások előnyben részesítése, továbbá az ajánlattevői kör szélesítése miatt nyolc részre bontva biztosít ajánlattételi lehetőséget a közbeszerzési eljárás során.

A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a leginkább megfelelő közlekedési eszközt választhassák. Az autót felváltó fenntartható lehetőségeknek nemcsak társadalmi, hanem környezeti hasznuk is van, csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok. A fővárosi kerékpározással ismerkedők azon túl, hogy új útvonalakat fedezhetnek fel, valamint újszerű közlekedési élménnyel gazdagodnak, fontos lépést tesznek az egészségük megőrzése felé is.

A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy fővárosunk a jelenleginél élhetőbb, és még inkább ember- és környezetbarát város legyen.

(Forrás: bkk.hu)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo